Publicisztika;MSZP;kampány;Mesterházy Attila;EU;Szanyi Tibor;EP-választás;

2014-05-17 07:08:00

Európa kell, "okosan"

Európa, de okosan! - adta ki a jelszót tegnap egri kampányrendezvényén Mesterházy Attila. Az MSZP elnöke Szanyi Tiborral, a párt európai parlamenti (EP) listavezetőjével együtt azt hangsúlyozta, a szocialisták Európa-pártiak és meggyőződésük, hogy a nemzeti érdekeket az Unió keretien belül lehet a leghatékonyabban érvényesíteni. Gurmai Zita, a párt EP képviselőjelöltje Budapesten arról beszélt, hogy zöldenergia-fordulatra van szükség a következő években.

Európán kívül Magyarország számára csak nyomorúságosabb és rosszabb lenne az élet - jelentette ki tegnap Egerben Mesterházy Attila. "Európa-pártiak vagyunk, és mert a nemzeti érdeket az Európai Unió keretien belül lehet a leghatékonyabban érvényesíteni, ezért mondjuk azt, hogy Európa, de okosan!" - fogalmazott az MSZP elnöke. Mesterházy megismételte, feleslegesnek tartják a Fidesz állandó szabadságharcát Brüsszellel, mert Magyarország akkor lesz független, ha saját forrásaiból tudja magát fejleszteni. Jelenleg azonban a fejlesztési pénzek 97 százaléka uniós forrásokból érkezik. A folytonos konfliktus viszont veszélyezteti ezen források érkezését. Aki pedig ezt veszélyezteti, az a nemzet ellen cselekszik, legyen szó a támogatási rendszert lassító Fideszről vagy a Jobbikról, amelynek EP-listavezetője az EU-ból való kilépéssel fenyeget, a lista harmadik helyén álló jelöltet pedig Oroszországnak való kémkedéssel gyanúsítják - mondta.

Mesterházy szerint az unió működését jól ismerő, jó nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező jelöltjeik sokkal hatékonyabban fognak majd tárgyalni Brüsszellel, mint a versenytársak. Arról is beszélt, az MSZP célja az alapvető élelmiszerek áfájának öt százalékra mérséklése, az európai minimálbér, illetve a minimálnyugdíj bevezetése, a 25 év alattiak teljes körű foglalkoztatása, valamint a nők és férfiak közötti egyenlőségről szóló "egyenlő munkáért egyenlő bér" elvének alkalmazása.

Szanyi Tibor, a szocialisták EP-listavezetője kijelentette: azt fogják szorgalmazni, hogy az unióban tíz százaléknál ne lehessen magasabb az alapvető élelmiszerek áfája, hogy senkinek ne kelljen éheznie. Hozzátette: az európai szocialisták programja "nagyon leegyszerűsítve" arról szól, hogy "legyen mit enni és legyen hol lakni". Szanyi szerint az Európai Bizottság elnöki székére pályázó jelöltek csütörtöki vitájából kiderült, hogy az Orbán Viktor által támogatott néppárti politikus a válságkezelés eddigi útját folytatná, azaz a megszorításokat támogatja, míg a szocialisták jelöltje a munkahelyteremtés mellett tett hitet. Ezért "a magyar választóknak most a jelenleg nagyjából egyensúlyban mutatkozó jobb-, illetve baloldal, azaz a megszorítás és a munkahelyteremtés között kell választania".

Gurmai Zita, az MSZP EP-képviselőjelöltje tegnap Budapesten zöld civil szervezetekkel találkozott. A politikus szerint a következő években el kell indítani a zöldenergia-fordulatot. Az Európai Unióban ugyanis egyre nyomasztóbb az energiaellátás megoldatlansága, amit tovább mélyít az orosz-ukrán konfliktus. A Fidesz-kormány pedig kiszolgáltatta Magyarországot Oroszországnak ahelyett, hogy új utakat keresne az energiatermelésben. "Ha a kétbalkezes kormányunk nem csak az uniós csapok elzárásban jeleskedne, akkor megújuló energiára épülő hálózatokat is telepíthetne" - fogalmazott. Gurmai, aki jelenleg is tagja a brüsszeli parlamentnek, munkájáért az Európai Éghajlatvédelmi Akcióhálózattól kapott elismerést.

A találkozón, amelyen Ujhelyi István EP-képviselőjelölttel együtt piros lapot mutatott a Jobbiknak, részt vett a Greenpeace Magyarország, a Levegő Munkacsoport, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, a Magyar Természetvédők Szövetsége, a Védegylet és a WWF magyarországi szervezete.