Igény az volna rá

Az élet megint bebizonyította, hogy az igazságszolgáltatás - dacára a Nemzeti Összetartozás Kormányának elmúlt ciklusban kifejtett cselekvő igyekezetének - nem a magyar emberek érdekeit szolgálja, mert lám, olyan címeres gazemberek is el tudták érni, hogy felmentsék őket, mint Újbuda egykori balliberális vezetői. Szégyen-gyalázat, hogy a nyilvánvaló mutyiból is kimosdatták magukat elvtársaik segítségével, akik Brüsszelt a Tavares-jelentésre, az EU-t a kötelezettségszegési eljárásokra bujtogatják.

A magyar emberek éppen a múlt hónapban nyilvánították ki a parlamenti választáson, hogy elegük volt a bukott baloldal ármánykodásából, a balliberális panoptikumból. Ideje, hogy az új kormány - érezve a magyar emberek biztatását és minden eddiginél erősebb felhatalmazását, továbbá fejet hajtva a magyar családok akarata előtt - folytassa az igazságszolgáltatás rendszerének átalakítását, hogy a baloldal disznóságait a jövőben ne lehessen a szőnyeg alá söpörni. Ennek érdekében a jelenlegi háromszintű rendszert - törvényszék, ítélőtábla és Kúria - egylépcsőssé tesszük, így nem fordulhat elő, hogy első fokon felmentő, másodfokon elmarasztaló, jogerősen megint csak felmentő ítélet szülessen olyan ügyekben, mint ez, ahol a magyar ember igazságérzete büntetésért kiált.

A június elsejétől létrehozandó Nemzeti Büntetőszékek nevükben is jelzik elszántságunkat. Mert mondjuk ki: valamiért mindenki bűnös. Az is gyanús, aki nem gyanús. Az egyszintűvé alakított rendszerben a megérdemelt büntetés végrehajtását ráadásul nem hátráltathatják olyan jogi trükkök, mint a fellebbezés, panasz, bizonyítási indítvány, mert ezek az ördögtől valók, úgyhogy eltöröljük. A kedvező időjárás már lehetővé teszi, hogy a Kossuth téren mobil lelátókat helyezzünk el a nyilvános kivégzőhely körül - a strasbourgi döntést tiszteletben tartva a tényleges életfogytiglani börtönbüntetést ugyanis eltöröljük, de bevezetjük a halálbüntetést.

Eddig a kormánypárt közleménye. Amelyet egyelőre a képzelet szült. Ám hiába győztek Molnár Gyuláék a bíróságon kétharmaddal - két felmentő, egy elmarasztaló ítélet -, a Fidesznek is kétharmada van. Reszkessen az igazságszolgáltatás?

Szerző

Szegény hülye

Előre bocsátom, Dési János nem szorul a védelmemre. Írásai magukért beszélnek, média-megjelenéséről is bárki véleményt formálhat. Ha tehát azt olvasom, hogy Dési János "szegény hülye", akkor tisztában lehetek e minősítés igazság-tartalmával. Nem is érdemelne tehát szót, hogy a szombati Magyar Hírlapban megjelent publicisztikájában Bayer Zsolt ezt írta róla. Sokkal durvábbakat is papírra vetett már és szavai elsősorban őt, a szerzőt minősítik. Amiért mégis foglalkozni kell vele, az a dolog általános tanulsága. Mert jellemző a kormánypártok és kiszolgálóik stílusára, meg hozzáállására.

Bayer Zsoltnak ugyanis az a baja "szegény hülye" Désivel, hogy meg merte írni a kémkedéssel meggyanúsított jobbikos EP-képviselő, Kovács Béla ügyének messzebbre mutató tanulságait. Az volt a véleménye - hangsúlyozom, véleménye -, hogy "a Fidesz ellenfeleit előszeretettel intézi el büntetőjogilag". Még az is lehet, nincs igaza, bár a tények azért igazolják állítását. Ami viszont a Fideszhez közel állóknak, köztük Bayer Zsoltnak kétségkívül nem tetszik. Ha pedig ez a helyzet, akkor már nincs is szükség érvekre. Ki lehet jelenteni, hogy aki ilyeneket ír, az "szegény hülye", és akkor az illető még jól is járt, mert bele is lehetne döngölni egyenest a földbe, hogy meg se tudjon legközelebb szólalni.

Vitának helye nincs - ez napjainkban az újra kétharmadot szerzett kormánypárt(ok) fő jelszava és a híveknek ehhez kell tartaniuk magukat. A többiek meg nem érdekesek. Erről szól Bayer Zsolt írása és kollégánkról leírt minősítése is. Szegény hülye.

Az utolsó rög

Hogy mekkorát hazardírozott a vérbő jozefinista Orbán Viktor a jobboldal "nemzeti hitvallásának", a húsvéti Alaptörvénynek, a Nemzeti Együttműködés Rendszerének a nemzetre erőltetésével, most látjuk csak igazán. Most, hogy bekövetkezett az, aminek nem szabadott volna megtörténnie: a demokratikus ellenzék politikai képviselete része lett az orbáni rendszernek. Kergethetik a kormányváltás délibábját - elfeledhetik a rendszerváltást.

2010 és 2014 között a kormányfő hazardírozott Európával, és hazai ellenzékével szemben is. Nem tudhatta, milyen ellenlökés fogadja "egypólusú rendszerének" kiépítését. Nyert, mert az Európai Unió csak erőtlen fejcsóválással kísérte mindazt, ami történt (a politikai stabilitás fontosabb volt a keleti végeken, mint a demokratikus ellenállás esetleges bizonytalansága). Nyert, mert a demokratikus ellenzék képtelen volt az erővel szemben saját parlamentarista elkötelezettségét meggyőző erővel felmutatni. Nem tudta rászánni magát, hogy a parlament épületéből akkor is az épület elé vonuljon, ha sejtése volt róla: nem fogják felhevült tömegek ünnepelni. De legalább a politikai tisztessége makulátlan marad volna. Nem így történt, elhitték, hogy a választási rendszer orbáni jármában is győzhetnek - kergének minősíttetett minden kósza hang, amely bojkottra szólított fel.
Most pedig a miniszterelnök a saját igazát beszélheti, az alapkérdések tényleg eldőltek. Beiktatási beszédében immár büszke tényként közölte hazardírozásának sikerét: hatalma másodszori megerősítésével a választók az alaptörvény vitáját lezárták. Legitimálták a 2010 óta végrehajtott második rendszerváltást, amellyel végérvényesen szakított a húsz évig uralkodó liberális társadalom-felfogással, társadalom-szervezési elvekkel és módszerekkel. Magyarul: a liberális parlamenti demokráciával. Helyette, "miként az alaptörvény - amelyre minden képviselő letette az esküt -, szabatosan elénk tárja... a kormány politikája a nemzeti együttműködés, az egység és európai közép megerősítésére irányul majd".

Az Alkotmánybíróság csak a hatályos törvények, a közjog betartását minősíthette, az azt létrehozó eszközöket nem. Áder János államfő ezért joggal mondhatja, hogy az AB vizsgálatai után senki sem kérdőjelezheti meg a választások tisztaságát, az új parlament legitimitását. Orbán Viktor pedig hivalkodhat: a parlament, a kabinet joggal tekintheti magát a nemzet Országgyűlésének, a nemzet kormányának.
A parlamentáris államcsíny bevégeztetett.

Azzal pedig, hogy a demokratikus ellenzék képviselői felesküdtek az Alaptörvényre, legalizálták ezt az alkotmányos puccsot, az orbáni rendszeren belülre kerültek, közjogilag legálisan abból ki már nem léphetnek. Minden erre vonatkozó kísérletüket, mint magyar- és alaptörvény-ellenes szélsőséget a kormányfő máris bejelentett ádáz harcban legitimen köztörvényesként elítélhet, és elítéltethet.

Hiába vergődött hát a Demokratikus Koalíció azzal, hogy az eskü hivatalos szövegét kiegészítette ("Fogadom, hogy mindent megteszek a köztársaság újbóli megalapításáért…"), ez csak csók volt a halott parlamentarizmus homlokán. Hiába, hogy Szabó Tímea (Együtt-PM) a régi Alkotmányra esküdött fel, azzal legfeljebb a régi parlament tagja lehetne. Hiába: az orbáni hurokból nincs parlamentáris menekvés. Most már csak a hatalom kénye-kedvén múlik, milyen szorosra húzza a hurkot az ellenzék nyakán. A parlament további légiesítésével, az ellenzék még megmaradt nyilvánosságának neutralizálásával, vagy gazdasági megfojtásával. Majdnem mindegy: a lényeget elérte, a demokratikus oldal a parlamentben csak a demokrácia kulisszája lehet, miközben elzárta önmagát attól, hogy az egyetlen szabadon maradt politikai térre, utcára vihesse a politikát. Nem csak egy esetleges felhevült tömeg lesz "magyarellenes", hanem az is, aki - főként képviselői esküjével a zsebében - az elégedetlen tömeg élére akarna állni.

"A Fidesz-KDNP nemzeti kormánya nem kormány, hanem politikai rendszer" (Tamás Gáspár Miklós). Mégpedig a kormányfő által elismerten: parlamentarizmus-ellenes rendszer. Ezért ellenzékének nem kormányellenes, hanem rendszerellenes ellenzéknek kell lennie. Az orbáni "parlamentarizmuson" kívüli, parlamentarizmusért küzdő ellenzéknek. Félő, hogy Ungváry Rudolfnak igaza lesz: ezt a hatalmat április 6-a után parlamentáris eszközökkel - szabad választásokkal - megdönteni képtelenség. Ez a rezsim vagy magától roskad össze a saját túlszervezett tehetetlenségének és gazdasági impotenciájának nyomán, vagy - ha egy esetleges gazdasági növekedés mellett sem lesz elég önmérséklete a javak újraelosztásában - az elégedetlen utca fogja megbuktatni. Az már csak e véres végjáték következménye lenne, hogy azt az utcát a Jobbik fogja uralni, az a szélsőjobb, amely a baloldal finnyásságával szemben, nem kedveli a demokrácia glaszékesztyűjét. Már csak azért sem kedveli, mert Orbánhoz hasonlóan maga is kívül áll a parlamentarizmus keretein.

Május 12-én, hétfőn a korábbi morgás ellenére valamennyi képviselő felállva szemlélte, amint a felkent Kövér László felvonul a házelnöki pulpitusra. Megadjuk a tisztelet a választók közösségének, betartjuk a házszabályt - magyarázkodtak a szocialisták és az LMP-sek. Ezt a tíz másodpercet a DK-sok a folyosón töltötték. Így aztán kihagyták a gesztus pillanatának nagyszerűségét. Az utolsó rög látványát, amely a III. Köztársaság sírhalmára hullt.

Szerző
Friss Róbert