Magyarország;labdarúgás;Dánia;Pintér Attila;

2014-05-24 07:52:00

Pintér: kell a támogatás

Maga volt a megtestesült csoda, hogy Pintér Attila csapata csütörtök este nem kapott ki a dánoktól (2-2). A kapitány maga is elismerte, hogy a vendégek közelebb álltak a győzelemhez. Viszont pozitívumként értékelte, hogy a finnek elleni debütáló meccséhez képest most nem 30, hanem 60 percig futballozott a várakozásainak megfelelően együttese, utána viszont elfáradt, és jöttek a megingások.

Szerinte ahhoz, hogy 90 percen keresztül partiban legyünk az olyan szervezett alakulatokkal, amilyen az eddigi két rivális, nagyobb támogatottságra volna szükség. A találkozó értékelését a dánok ismertetésével kezdte, rámutatván, hogy Morten Olsen 14 éve van hivatalban, keze munkája tökéletesen visszatükröződik a pályán. Hasonló támogatottság híján nem várható, hogy fölvegyük a versenyt velük, mondta Pintér, s ezzel újfent oda lyukadt ki, hogy összetartások nélkül nem megy. Három edzőtábort szeretett volna tartani a közelmúltban, de egyet se tudott…

Ennek ellenére az egy órán át mutatott teljesítménnyel elégedett volt, a labdát jól hozták ki játékosai, ám a dánok folyamatosan nyomás alá helyezték övéit, mind nehezebbé vált kibontakoztatni akciót, ami nyilván oda vezethető vissza, hogy az NB I-ben szereplő futballisták az ilyen típusú játékhoz nemigen vannak hozzászokva.

Arra nem tért ki, hogy az összetartásokon miféle tréninget tudna vezényelni labdarúgóinak, amivel kiküszöbölhetné a képzettség, erőnlét, taktikai felkészültség és minden egyéb téren mutatkozó deficitet. Pintér előszeretettel épít az itthon futballozókra. Ezúttal hét olyan labdarúgót vezényelt a kezdőbe, aki a tavaszi idényt itthon élte meg. Nincsenek megfelelő légiósok, aki meg van, nem hívja meg (Szalai Ádám).

Morten Olsent nem különösebben zavarta, hogy 2-2 lett a végeredmény, örült, hogy remekül futballozott csapata, rengeteg ziccert dolgozott ki, amiben fejlődni kell, az ezeknek a helyzeteknek az értékesítése. Úgy vélte, a második félidőben, miután átálltak a 4-4-2-es hadrendre, sokkal jobbá vált a játékuk. Elmondta, a magyaroknak semmi esélyük nem volt, és a semmiből szerezték meg a második találatukat.