Populisták Európája

Az új Európai Parlament más lesz, mint korábbiak. A mandátumok körülbelül egyhatodát olyan pártok foglalhatják el, amelyek az Európai Unióból való kilépést szorgalmazzák, Brüsszelt megszállókhoz hasonlítják, Angela Merkelt pedig Európa könyörtelen, másokat kiszipolyozó uralkodójának állítják be.

A hazai példából is jól tudjuk, mennyire népszerűvé válhat saját bajainkért másokat okolni. Féligazságokat közölni, elhallgatva a lényeget, azt, hogy az unió létrejötte óta mennyire felgyorsult a külkereskedelem, mennyi beruházás valósulhatott meg brüsszeli pénzből Európa-szerte.

Az EP-be jutott euroszkeptikusokat ez a populizmus köti össze. S persze az, hogy Brüsszel mellett a bevándorlókat okolják minden gondért. Azt hangoztatják, ők felelősek a munkanélküliségért, elhallgatva, hogy sok megvetettnek tartott munkát csak a külföldről érkezettek hajlandóak elvégezni.

Ha egy görbén vizsgálnánk a populisták térnyerését, aggódva tehetnénk fel a kérdést: húsz év múlva már ők határozzák meg Európa irányvonalát? A helyzet azért nem annyira tragikus. Az euroszkeptikusok támogatottsága nem igazán stabil. Az UKIP például aligha tudja megismételni egy év múlva, a parlamenti választáson 28 százalékos eredményét. Szintén ingatag az olasz Beppe Grillo Öt Csillag Mozgalma, melynek népszerűsége egy év alatt négy százalékot esett.

A Svéd Demokraták ugyan először küldhetnek képviselőket az EP-be, de jobb eredményre számítottak. Hollandiában pedig a voksolás meglepetését épp a Szabadságpárt visszaesése keltette. A veszély azonban él. Senki sem számított arra, hogy Marine Le Pen Nemzeti Frontja hat százalékot ver a második helyezett UMP-re, s a Görögországgal kötött (uniós) hitelmegállapodást mereven ellenző baloldali radikális Sziriza is a vártnál nagyobb fölénnyel nyert.

Minden rosszban van valami jó, még akár a populisták térnyerésében is. A két nagy párt, az Európai Néppárt és a szocialisták a jövőben együttműködésre lesznek ítélve. Rá kell ébredniük arra, nem elég csak beszélniük arról, hogy jobban be kell vonni az EU polgárait a döntéshozatalba. Valamit tenniük is kell ezért. Nem vonulhatnak vissza brüsszeli elefántcsonttornyukba, s nem folytathatják azokat az EU intézményeiről szóló elvont vitákat, amelyekből az átlagember vajmi keveset ért meg.

Átláthatóbbá kell válnia az Uniónak, nem csak egy szűk körben kell dönteni arról, hogyan képzelik el közös Európánk jövőjét. Az első lépést megtették a jó irányba, hiszen Martin Schulz és Jean-Claude Juncker televíziós vitáit az európai közvélemény egy része is nyomon követhette.

Ehhez azonban befogadó is kell. Ha Brüsszelt valamiféle elvont szervezetnek, ellenségnek állítjuk be, azzal csak az euroszkepticizmust szítjuk. Különösen álságos, ha egy kormánypárt követi ezt a stratégiát.