labdarúgás;válogatott;Albánia;

2014-06-05 01:03:00

Pintér távozását követelték

A magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra legyőzte Albániát a Puskás Ferenc Stadionban szerdán rendezett barátságos mérkőzésen. Az albánok elleni tegnapi találkozót felkészülési jelleggel vívták meg a felek, de hogy Pintér Attila házigazda válogatottja mit gyakorolt, mit akart játszani, milyen elképzeléssel lépett pályára, az a 90 perc során nem derült ki.

Azt tudjuk, hogy a szeptemberi Eb-selejtezősorozat kezdetére szeretne odáig eljutni a szövetségi kapitány, hogy a magukat labdarúgónak nevező kiválasztottjai elmondhassák magukról, csapatot alkotnak, amelynek ráadásul a magyar színeket kell képviselnie a nemzetközi porondon, ám most még úgy fest a dolog, hogy a trénernek halvány elképzelése sincs, kik alkossák a gerincet, az együttes vázát, nemhogy azt sejtené, hogyan lesz neki itt csapata?! Mintha Farkas József másodedzővel barkochbázva vagy sorshúzással döntenék el, most éppen kit vessenek be, kit próbáljanak ki, hátha kiderül az illetőről, kvázi tehetség.

Mondjuk ez fölöttébb meglepő volna: tegnap este a Puskás-stadionban Rózsa Dániel (Haladás) és Heffler Tibor (Paks) személyében Pintér két újoncot nevezett a kezdőbe, előbbi novemberben lesz 30 éves, utóbbi a minap ünnepelte a 27-et, szóval, ha eddig nem derült ki róluk, hogy ők lesznek a magyar futball megmentői, akkor más elképzelésünk nincs, mint hogy a szerencse kegyeltjeiként számított rájuk az edző. Később Vécsei Bálint (Honvéd) is debütált, de ő legalább még csak 20 esztendős.

A mintegy háromezres publikum úgy az 55. percben unta meg a semmit, akkor fogott bele az „Ébresztő!, Ébresztő!”-be. A 10. percben volt Stiebernek egy pompás labdája, amiről Futács Márkó centikkel lemaradt, de a nemrégiben a Hamburgba szerződött középpályás egyetlen megmozdulása annyira kevés volt, hogy a második félidő derekán a publikum könyörgőre fogta: Pintér mondjon le.

A Mezőkövesd–Pécs tempót idéző partin a kapitány maradt a helyén, a futballisták között pedig senki nem akadt, aki sportteljesítménynek nevezhető teljesítmény után ne holdkórosnak mutatkozott volna. Maradt az „Ébresztő!” is. A gyötrelmeknek előbb egy szurkoló vetett véget. Berohant a pályára, s megmutatta, hogyan kell gólt lőni…

A 80. percben aztán az ír játékvezető jóvoltából Priskin is megmutatta, büntetőből betalált, ám Pintért ez nem hatotta meg, a lefújás után azt mondta, szerinte az első negyed órában két tizenegyest nem adott meg Paul McLaughlin, márpedig ha legalább az egyiket befújja, könnyebb a folytatás.Könnyebbségről beszélt.Nézni mindenesetre borzalmas volt.

Magyarország–Albánia 1-0 (0-0)
Budapest, Puskás-stadion, 3000 néző. Jv.: Paul McLaughlin (ír)

Magyarország:

Rózsa Dániel - Heffler Tibor, Lipták Zoltán, Lang Ádám, Korhut Mihály (Bosnjak Predrag, 66.)- Pátkai Máté (Vécsei Bálint, 55.), Varga József - Stieber Zoltán (Varga Roland, 63.), Rudolf Gergely (Priskin Tamás, 68.), Dzsudzsák Balázs (Lovrencsics Gergő, 73.) - Futács Márkó (Kalmár Zsolt, a szünetben)

Albánia:

Ertrit Berisha - Elseid Hysaj, Me:rgim Mavraj, Debatik Curri (Ergis Kace, 65.), Ermir Lenjani - Andi Lila (Emilijano Vila, 80.), Lorik Cana, Ansi Agolli - Valdet Rama (Armando Vajushi, 70.), Sokol Cikalleshi, Shkelzen Gashi (Edmond Kapilanni, 65.)