Fesztiválmámor - kételyekkel

A nyílt, akár nyers, köntörfalazás nélküli szókimondás, és ennek általában sértődés nélküli elviselése, sőt, élvezetes, frappírozó vitává alakulása lefegyverző volt a hetvenes évek elején a kazincbarcikai színjátszó fesztiválokon. Gimnazista voltam még, amikor a barátaimmal először ott jártunk. A város peremén sátoroztunk, a patakban mosdottunk, bámultuk az izgalmasabbnál izgalmasabb, vagy éppen dühítően érdektelen előadásokat, hallgattuk a nívós, látásmódunkat igencsak tágító vitát, és fenemód szabadnak éreztük magunkat. Más volt ez a légkör, mint amit az iskolában, vagy egyebütt megszoktunk.

Az azóta nagy rendezővé vált Ascher Tamás, Fodor Tamás vitték a prímet, meg az amatőr színházi élet két meghatározó alakja, Máté Lajos, Debreczeni Tibor, a vitákon. Alaposan elemeztek, szenvedélyesek voltak, izzott a levegő, rengeteget lehetett tőlük tanulni, de egyáltalán nem voltak piedesztálon, bármikor szóba elegyedhettünk velük. Közben fantasztikus produkciókat is láttunk, ott volt például Kazincbarcikán Fodor tán máig legerőteljesebb produkciója, a nemzetközi porondon is kiugró sikert arató Woyzeck, de ott volt az eleven pimaszsággal, élesen társadalomkritikus, Utcaszínház frenetikus Fél van című, blődlibe hajló montázsa, vagy éppen a Metró Színpadon Mészáros Tamás által rendezett, Mrozek Tangó, ami nálunk először ennek az együttesnek a jóvoltából volt látható.

Valóságos szabadegyetem volt ez, utána mentünk hátizsákosan kirándulni a környékbeli hegyekbe, kiszellőztettük a fejünket, és közben tovább vitatkoztunk a látottakról. Idén érkezett a szomorú hír, hogy elmarad az Ifj. Horváth István Nemzetközi Színjátszó Fesztivál Kazincbarcikán, a város nem tudja támogatni, a Nemzeti Együttműködési alap pedig az 1210-ik helyre helyezte a pályázatát a várólistán. Ezzel 42 esztendő tradíciója szakad meg.

A nyár feltöltődésre való, és ehhez nagy mértékben hozzátartoznak a színházi fesztiválok. Amikor Jordán Tamás ötlete nyomán elkezdődtek a Pécsi Országos Színházi Találkozók, jeles kollégám nem minden él nélkül nyaralófesztiváloknak titulálta ezeket. Az volt a véleménye, hogy igazi szakmai munka helyett, a hívogató, mediterrán jellegű teraszokon piálnak, falatoznak, diskurálnak inkább a fesztiválozók, kevésbé látogatnak előadásokat, és folytatnak érdemi vitát. Akkor is azt gondoltam, hogy a kettő nem feltétlenül összeférhetetlen.

Persze át lehet esni a ló túloldalára, de miért ne lehetne napozni, úszni, jókat enni egy színházi fesztivál idején? Miért ne lehetne halmozni az élvezeteket, egyaránt kielégíteni a szellem és a test igényeit? Valaha ez például Kapolcson, vagy egy ideig az ottani programok megduzzasztásából keletkezett Művészetek Völgyében, ideálisan működött, általában csak délután 4 óra körül kezdődtek a hajnalig is elhúzódó programok, addig le lehetett ruccanni a Balatonhoz, fürödni lehetett a környékbeli, fenséges bányatóban, vagy éppen csárdában teli tömni magunkat, hogy Cili néni kocsmájának pazar velős pirítósáról már ne is beszéljek.

A különböző városokban megtartott országos színházi fesztiválok után, amelyek jókora minőségbeli ingadozást is jelentettek, állandóságot, sok tekintetben kiszámíthatóságot is biztosított a pécsi találkozó. Adódott a színháziaknak egy nyári otthonuk, ehhez kaptuk a szállást, a jegyeket, meg a gyönyörű várost. A szakmai beszélgetések ritkán sikerültek olyan őszintére, mint egykor Kazincbarcikán, vagy valaha Kisvárdán, ahol a rendszerváltás környékén a határon túli magyar teátrumok kezdtek találkozni. Minden gyermekbetegségük ellenére elképesztő fesztiválok voltak ezek. Mint amikor a palackból hirtelen kiszabadul a szellem, és sok olyan társulat, amelyik hosszú ideig nem jöhetett Magyarországra, és egymás munkáit sem nagyon ismerte, egyszerre összejön, rácsodálkozik a másik értékeire, ismeretségeket, barátokat szerez, és végre szabadon eszmét, meg rögeszmét cserél.

Mámorító volt Kisvárdára járni, a város, amelynek ez volt a legfontosabb rendezvénye, lenyűgözően viselkedett - Nyakó Béla vezetésével változatlanul odaadó a szervezőgárda -, nem kímélte energiáját és szívét. Lelkesen jöttek a kisvárdaiak színházba, fejkendős parasztnénik is néztek akár abszurd darabokat, és hajnalig tartottak a művelődési ház előtt a végeérhetetlen beszélgetések, amelyekhez kondérban főzték a fesztiválozóknak ingyen adott ételt. És szintén voltak őszinte, vérre menő, mégsem halálos sértődésekkel végződő szakmai viták. Mára elöregedett az infrastruktúra, korszerűtlenné vált a színpadtechnika, ami miatt sok produkció nem játszható ott, és nincs már pénz arra, hogy a fellépő együttesek tagjai hosszabb ideig jelen legyenek, valóban nézzék egymást. Rövidebb is lett a rendezvénysorozat. Azt rebesgetik, komolyan szó van róla, hogy akár már jövőre máshová kerül.

A 13 esztendős miskolci operafesztivál is volt már nagyobb szabásúbb a fénykorában, temérdek külföldi produkciót is vendégül látva, a tánc műfaja irányába is kacsingatva. Aztán volt olyan esztendő, amikor anyagi okok miatt, külföldről nem sikerült előadást hívni, de az kétségtelen, hogy az opera műfaja sok tekintetben már összekötődik Miskolccal. Ahogy Shakespeare neve pedig összefonódik Gyuláéval, ahol idén lesz a X. Shakespeare Fesztivál. Gedeon József jó szemmel, markáns ízléssel válogatja a programokat, úgy, hogy nyaranta biztosan találkozhatunk néhány, akár meglehetősen távolról érkező, világszínvonalú produkcióval is. Az igazán szép kisváros, nem különben szép, hatalmas strandjával, szintén biztosíték arra, hogy az előadásokon kívül is jól érezzük magunkat, a hely komplex élményt biztosít, és nívó szempontjából tán a leginkább vállalható garancia.

Pécsen viszont mostanában nem nagyon tudja az ember, hogy mi vár rá. Már a válogatók személyét is "kiegyensúlyozási" alapon szemelik ki, hogy a szakmán belüli hangsúlyos ellentétek valamennyire egálba kerüljenek. Erősen társadalomkritikus, amúgy kétségtelenül színvonalas produkciók gyakran feltűnően nem kerülnek be a versenyprogramba, amelyben viszont átlagon aluliak is helyet kaphatnak. A szakmai disputák pedig nem ritkán a mismásolás melegágyai.

A pécsi színházi találkozó hű tükre annak, ami az országban történik. Hiányzik már belőle az a szabadságérzés, amitől egykor Kazincbarcikán, vagy Kisvárdán annyira megmámorosodtunk.