Orbán-kormány;Budapest;DK;fejlesztések;

2014-06-13 16:40:00

DK: a kormány költöztetése miatt maradnak el a budapesti fejlesztések

A Demokratikus Koalíció szerint Orbán Viktor miniszterelnök "gyermekded kormányzói vágyai" miatt a kormány Budai várba költöztetésére fordítják a Fidesz budapesti fejlesztési ígéreteire szánt százmilliárdos uniós forrásokat.

Erről Molnár Csaba, az ellenzéki párt alelnöke és megválasztott EP-képviselője, valamint Gy. Németh Erzsébet, a párt alelnöke beszélt pénteken, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.

Molnár Csaba úgy fogalmazott, Orbán Viktor azért akar felköltözni a várba, "mert kormányzót akar játszani, talán még királyt is". Ehhez azonban az ott lévő múzeumokat el kell költöztetni, ami csak százmillió forintos nagyságrendű európai uniós forrásból valósítható meg - fejtette ki a politikus, aki szerint így a Fidesz korábbi szavazatszerző ígéretei hiúsulhatnak meg és a következő hét évben fejlesztési forrás nélkül maradhat a főváros.

A DK alelnöke szerint az ígéretekkel ellentétben nem épülhet meg a 4-es metró kelenföldi buszterminálja, a 2-es metró és a HÉV összekötése, elmaradhat a kisföldalatti és a balesetveszélyes 3-as metró felújítása, továbbá több villamosbeszerzés.
Molnár Csaba hangsúlyozta, Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter szavaival ellentétben semmiféle brüsszeli tiltás nincs a budapesti fejlesztésekkel szemben, az elé csak a kormány gördít akadályt.

Az ellenzéki politikus szerint a történtekért mindenképpen felelősség terheli Tarlós István főpolgármestert, akit alkalmatlannak tartanak feladatára. A városvezető ugyanis vagy tudott az ígéreteit ellehetetlenítő tervről, vagy egy olyan "színjátékban" vesz részt, amelyben "jó rendőrként" később - előre megállapodott módon - bejelenti a most elutasított fejlesztési források kiharcolását - mondta Molnár Csaba.

Gy. Németh Erzsébet véleményét úgy összegezte, hogy míg a Fidesz eddig csak mostohagyerekként tekintett Budapestre és a fővárosi lakosságra, addig most ki is tagadta őket a családból.