MSZP;főváros;Horváth Csaba;Kunhalmi Ágnes;

2014-06-14 07:07:00

Kunhalmi és Horváth is budapesti elnök lenne

Kunhalmi Ágnes mellett Horváth Csaba is pályázik az MSZP fővárosi elnöki posztjára. A szocialisták alelnöke, akárcsak Kunhalmi, elkezdte gyűjteni az indulásához szükséges támogató aláírásokat.

Mint lapunk megírta, Horváth már eldöntötte, ha a baloldali ellenzéknek lesz közös főpolgármester-jelöltje, akkor félreáll. Ha viszont nem sikerül ilyen mindenki számára elfogadható, lehetőleg független közszereplőt találni, akkor Tarlós kihívója lesz. Az MSZP-nek jelenleg a fővárosi frakcióvezető a hivatalos jelöltje és forrásaink szerint a tagság más szocialista politikust ezen a poszton most nem támogatna, ahogy azt sem fogadnák el, ha az Együtt-PM, vagy a Demokratikus Koalíció (DK) valamelyik ismert arcát akarnák rájuk eröltetni. Horváthot pártalelnökké is megválasztaná a július 19-i kongresszus.

Ma egyébként országos értekezleten értékeli a DK az országgyűlési és európai parlamenti választás eredményeit. A DK vezetői elégedettek, mert az EP-választást követő héten 860-an jelentkeztek a pártba, amelynek június elején így 9200 tagja volt, azóta pedig több, mint 10 ezren lettek, amit Gyurcsány Ferenc a Facebook-oldalán köszönt meg. A pártelnök csütörtökön "köszönjük-turnéra" indult, hogy szimpatizánsainak megköszönje a támogatást és elmondja, milyen tervekkel készülnek az őszi időszakra. A turné első állomásán, Győrben Gyurcsány kijelentette, hosszabb távon is azzal kell számolni, hogy több, "együttműködésre ítélt, kötelezett" párt működik a magyarországi baloldalon. Gyurcsány turnéja jövő kedden Pécsen folytatódik, a következő napokban pedig Debrecenbe, Szegedre, Miskolcra látogat.

Vasárnap a Párbeszéd Magyarországért (PM) tart tisztújítást. A párt vezetői az áprilisi országgyűlési választási vereség után mondtak le posztjukról, de csak május 25-i hatállyal. A PM-et az európai parlamenti választásig az elnökség mellett két társelnök, Szabó Tímea és Jávor Benedek irányította. Jávor, aki brüsszeli képviselő lett, nem indul újra a pártvezetésért, így helyette Karácsony Gergely lehet a PM társelnöke. Karácsony a párt legismertebb arca, a Medián májusi felmérése szerint ő a legnépszerűbb a baloldali politikusok közül.