Reflex;EB;kajak-kenu;Kozák Danuta;

2014-07-13 19:01:00

Kajak-kenu Eb - Kozák triplázott

Három aranyérmet szerzett a magyar csapat a vasárnap délutáni 500 méteres és férfi K-4 1000 méteres döntők során a németországi Brandenburgban zajló kajak-kenu Európa-bajnokságon.

A kajakos Kozák Danuta a négyessel és 200 méter egyesben aratott diadal után 500 méter egyesben sem talált legyőzőre - így ebben a számban most már ő az aktuális olimpiai, világ- és Európa-bajnok -, a kajakos Szabó Gabriella és Csipes Tamara, valamint a kenus Takács Kincső és Lakatos Zsanett pedig párosban lett a legjobb. Szabó és Csipes egyformán második elsőségét gyűjtötte be a kontinensviadalon.

A délutáni programban elsőként a K-1 500 m-en olimpiai és világbajnoki címvédő Kozák szállt vízre magyar részről. Az UTE 27 éves klasszis versenyzője a rajt után szinte azonnal az élre állt, s innentől csak a hátát nézhették a riválisok. Féltáv után ugyan kicsit visszavett a tempóból, de csak azért, hogy aztán a hajrában magabiztossá tegye sikerét. Kozák három számban indult az Eb-n, mindháromban nyert.

"Különösen nehéz volt a kétszáz után az ötszázhoz odaállni, mert edzésen ezt külön nem tudtam begyakorolni. Azért volt három órám a regenerálódásra, ez elég volt. A világbajnokságon kicsit szorosabb lesz a program, de megpróbálok úgy készülni, úgy koncentrálni, hogy ez ne jelentsen problémát" - nyilatkozott az eredményhirdetést követően Kozák, aki elárulta: tudatosan "lassított" a fél kilométeres táv közepén, s ez a taktika most nyerőnek bizonyult.
"Remélem, hogy most az alapozó időszak alatt tudok lendületet adni az egész évemnek, és egy igazi csúcsformát kihozni a világbajnokságra" - tette hozzá. A moszkvai vb-t alig egy hónap múlva, augusztus 6-10-én rendezik majd.

Az 500 méteres páros-küzdelmeket a női kenusok nyitották, a Lakatos, Takács duó címvédőként készülődött a fináléra. Jól kezdett a magyar kettős, de a fehéroroszok még jobban, sokáig ők vezettek. Féltávnál fehérorosz, magyar, orosz volt az élen a sorrend, de aztán Takácsék felzárkóztak, s az utolsó száz méternek már az élről vágtak neki. Nem is engedték ki a kezükből a győzelmet, így sikerült a címvédés.
"Nagyon felerősödött a női mezőny. Általában már a rajttól ellépünk a többiektől, de most nagyot kellett meccselnünk. Meglepett, hogy a fehéroroszok ilyen jók, hiszen egy új egységről van szó" - értékelt Takács Kincső.

A kajakos duóknál elsőként a 2010-ben, Poznanban világbajnoki címet szerzett, s idén ismét összeült Szabó Gabriella, Csipes Tamara párosért szoríthattak a magyar szurkolók. A start után a britek és a németek váltak ki a mezőnyből, a magyarok a többiekkel "utaztak", de aztán a finisre egyre feljebb kapaszkodtak, s a végén a vezetést is átvették, és tulajdonképpen magabiztos győzelmet arattak.

"Szoros meccs volt, de mi mindent úgy csináltunk, ahogy akartunk" - örvendezett a parton Szabó Gabriella, aki szombaton, az 500-as négyes vezérevezőseként is aranyat nyert Brandenburgban. Csipes pedig - akinek az ezer egyes után szintén ez a második elsősége - hozzátette: egyszerűen tökéletes pálya volt, pontosan ilyet akartak menni.

A férfi kajaknégyesek ezer méteres döntőjében a Szalai Tamás, Schenk Áron, Kucsera Gábor, Kugler Attila összeállítású kvartett - amely az első hazai válogatón meglepetésre legyőzte a Kammerer Zoltán vezette, olimpiai ezüstérmes hajót - negyedik lett, míg a Tóth Dávid, Kulifai Tamás kajakos duó ötödikként, a felnőtt világversenyen újonc, kenus Szabó Kristóf pedig hetedikként zárt 500 méteren.
A magyarok a záró, 5000 méteres finálék előtt 7 arany- és 5 ezüstéremmel állnak az Eb-n.

Később:
5000 m-es döntők