bírság;civil szervezetek;KEHI;Norvég Civil Alap;

Bírsággal fenyegeti a Kehi a civileket

Péntekig, félmilliós bírság belengetésével kaptak időt a Kehitől a Norvég Civil Alap ügyében érintett civil szervezetek hiánypótlásra a Kormányzati Ellenőrzési Hivataltól - értesült több forrásból az atv.hu. E hét péntekig, azaz július 18-ig kell a Norvég Civil Alap által támogatott civil szervezeteknek pótolniuk az első körben nem átadott dokumentumokat. Amennyiben ennek nem tesznek eleget, 500 ezer forintos bírságra számíthatnak. 

Móra Veronika, a Norvég Civil Alap forrásainak elosztásában szerepet vállaló szervezet, az Ökotárs Alapítvány igazgatója a Népszavának jelezte, a levélben ugyanekkora bírság kiszabását helyezték kilátásba az együttműködést megtagadó civileknek, illetve az adószámuk felfüggesztésével is megfenyegették őket. Ez pedig gyakorlatilag a működésüket tenné lehetetlenné.

A bírságok ellen még nem, de a későbbiekben esetleg kirótt büntetések, a civil szervezetek számláira terhelt inkasszók ellen már lesz lehetőség jogi lépéseket tenni. Az alapítvány igazgatója nem lepődött meg különösebben a rendkívül szűk határidőn sem, mert mint lapunknak fogalmazott, a "Kehi korábbi levelei is hasonló határidőket szabtak, tehát a kezdetektől nem lehetett azt mondani, hogy barátságosak lettek volna". Ráadásul a nyári szabadságok miatt főleg a kisebb szervezeteknél elképzelhető, hogy nincs is kéznél olyan ember, aki a szükséges dokumentumokat elő tudja keríteni.

A Kehi megköszönte az eddigi együttműködést azoknak a szervezeteknek, amelyek eleget tettek első körben az adatszolgáltatásra felszólító Kehi-levélben foglaltaknak, és azoknak is, amelyek (mint a Krétakör) megtagadták az adatszolgáltatást.
"Láthatóan egyenlevelet kaptunk, a Kehi nemhogy nem dolgozta fel az elküldött anyagokat, de a jelek szerint azt se ellenőrizte, hogy egyáltalán kitől kapott dokumentumokat" - értékelte a Kehi válaszát az egyik érintett szervezet vezetője az atv.hu kérdésére.

A megkérdezett érintetteknek egyelőre nincs határozott álláspontjuk a Kehi levelével kapcsolatban. "Az világos, hogy a levélben foglaltaknak fizikailag lehetetlen péntekig eleget tenni" - mondta egyikük, de a félmilliós bírsággal súlyosbított követelést szerintük nem lehet félvállról venni.