labdarúgás;Európa-liga;

2014-07-19 07:56:00

EL: vereség mellé szektorbezárás és pénzbüntetés

A Diósgyőr mentette meg, ami még megmenthető volt a magyar labdarúgás számára a nemzetközi porondon. Azok után, hogy a Debrecen a Bajnokok Ligája 2. selejtezőkörében 0-0-s döntetlent játszott a félamatőr északír Cliftonville elleni párharc odavágóján, az Európa Ligában a Győr és a Ferencváros súlyos vereséget szenvedett csütörtökön, egyedül a borsodi alakulat tudott nyerni, 2-0-ra Bulgáriában a Liteksz ellen.

A két zöld-fehér egylet közül előbbi itthon kapott ki 3-0-ra a Göteborgtól, a fővárosiak pedig Rijekán 1-0-ra. A súlyos jelző azonban esetükben is indokolt, még azzal együtt is, hogy a horvátok a 85. percben csikarták ki a győzelmet egy büntető révén. Ám az összképről sokat elárul, hogy a magyar vendégnek egyetlen kapura lövési kísérletük sem volt…

"A védekezés terén jól teljesítettünk, ám ezzel még csak a munka felét végeztük el, támadójáték nélkül nem lehet eredményt elérni. Semmit nem láttam viszont abból, amit gyakoroltunk, rengeteg volt a pontatlanság, s amikor meg megtartottuk a labdát, akkor nagyon lelassult a játékunk. Érezhető volt, hogy ellenfelünk lényegesen nagyobb tempójú meccsekhez szokott" - nyilatkozta a fradi.hu-nak Thomas Doll, az FTC vezetőedzője.

Kollégája, Horváth Ferenc arra panaszkodott, hogy a mérkőzés előtt kiesett Lang Ádám és Lipták Zoltán, a svédek elleni partin pedig megsérült Michal Svec és Marián Had is, így a hátsó alakzat lényegesen bizonytalanabbá vált. Mindemellett a szakember arra hívta fel a figyelmet, hogy a nemzetközi porondon olyan helyzeteket nem lehet büntetlenül elpuskázni, amilyeneket tanítványai kihagytak, összességében pedig olyan kishitűen sem lehet játszani, ahogy a magyarok általában teszik az efféle meccseken.

Tomiszlav Szivics alakulata Bulgáriában szintén a védekezésre összpontosított, de legalább hibátlanul tette.
"Tudtuk, hogy a hazaiak nagy elánnal nekünk jönnek, de reméltük, hogy így lehetőségünk lesz mögéjük kerülni. Sikerült, büszke vagyok a csapatomra" - rögzítette.

Mármost az FTC-t nem csupán a vereség büntette a héten, hanem az UEFA is. Mégpedig szektorbezárással és pénzbírsággal. Az európai szövetség fegyelmi bizottsága azért rótta ki a 20 ezer eurós (több mint hatmillió forintos) bírságot, mert szurkolóik az ELiga-selejtező első fordulójának két mérkőzésén rasszista rigmusokra vetemedtek. A büntetés része az is, hogy a Rijeka elleni második fordulós visszavágón - jövő csütörtökön - üresen kell hagyniuk a Puskás-stadion N szektorát. Az már csütörtökön kiderült, hogy Diósgyőrt szintén szektorbezárással büntették szurkolóinak viselkedése miatt.

Tegnap amúgy az UEFA nyoni sorsolásán eldőlt, hogy ha a Diósgyőr továbbjut, akkor szinte biztosan a Krasznodarral találkozik, az orosz egylet ugyanis az első találkozón, idegenben 4-0-ra verte az észt Sillamaet. Ha Ferencváros fordítani tudna, a feröeri Vikingur és a norvég Tromsö párharcának győztesével csapna össze, a Győr pedig a portugál Rio Ave együttesével találkozna, már ha összejönne neki az elképesztő bravúr.