A mindent elsöprő újabb felhatalmazás

Magyarázza már el nekem valaki – lehetőleg Fidesz-szimpatizáns –, hogy mi értelme milliárdokat költeni futballstadionokra? Hogy mi értelme a megszállási emlékműnek, és miért nem merik felavatni? Miért nem csoportosítanak át inkább haladéktalanul százmilliókat az életveszélyes hármas metró felújítására? Miért kell több tízmilliárd forintért vidékre költöztetni egyes minisztériumokat? És miért költözik Orbán Viktor és siserehada a Várba?

Miközben magyar gyerekek százezrei éheznek, és milliók élnek szó szerint nyomorban. A futballmániás diktátor rövidesen már a Budai Várból irányítja az országot. Innen még messzebb bámulhat majd keleti irányba, ahonnan a csodát várja, dölyfösen hátat fordítva a nyugat felé menekülő magyarok tízezreinek. Vajon tényleg erre kapott "mindent elsöprő" újabb felhatalmazást? Egyszerűen nem tudom elhinni.

Szerző

Kikacaghatjuk-e a halált?

Publikálás dátuma
2014.07.26. 07:48
Az előadás szürreális elemeket is használ FOTÓ: MTI/MOHAI BALÁZS
Anat Gov Happy Ending című darabjának tegnap volt a premierje Szentendrén a városháza udvarán Gergye Krisztián rendezésében, nagyszerű szereposztásban. A tabukat feszegető előadás főszerepeit ugyanis Hernádi Judit, Hegyi Barbara, Margitai Ági, Bánfalvi Eszter, Fekete Ernő és Bertalan Ági játssza. 

Négy rákbeteg nőről szóló darabot enyhén szólva kockázatos vállalkozás bemutatni egy szabadtéri játszóhelyen, a nyár közepén, amikor mégiscsak könnyedebb, szórakoztató produkcióra vágyik a közönség. Én magam is visszariadtam kissé, amikor elolvastam, miről is szól Anat Gov Happy Ending című műve. A rákbetegséggel egyre többünknek adódnak személyes tapasztalatai, egyre többünk közvetlen környezetében, családjában, fordul elő ez a szörnyű, az esetek egy részében gyilkosnak bizonyuló kór. Vannak tapasztalataink sorsfordító döntésekről, kórházakról, orvosokról, a betegséggel való szembesülésről, a túlélésért folytatott elképesztő, a hétköznapokat megkeserítő harcról és arról is, amikor kénytelenek vagyunk elengedni azt, aki nagyon közel állt hozzánk. És persze tudunk csodás gyógyulásokról, mesés újrakezdésekről is.

A 2012-ben 59 évesen hosszan tartó, súlyos betegségben elhunyt Anat Gov Happy Ending című darabját az elsősorban koreográfusként ismert, de mostanság egyre többet rendező Gergye Krisztián vitte színre Szentendrén a városháza udvarán, ahogy a színlapon szerepel, prózai revüként. Az izraeli írónő munkáját 2011-ben mutatták be először a tel-avivi Cameri Színházban, később a négy beteg nő sorsával foglalkozó mű több országban is sikerrel debütált. Nálunk az Orlai Produkciós Irodának és a Medeiszin Kft-nek köszönhető, hogy láthatjuk az igencsak tabudöntögető előadást.

Gergye Krisztián és alkotótársai tényleg vállalták a kockázatot és bebizonyították lehet a rákbetegségről úgy beszélni, hogy bizony szinte végig nevesse a néző a produkciót, de azért mégiscsak elgondolkodjon azokon a súlyos dilemmákon, melyeket a téma felvet. Az előadás, mint ahogy az Orlai-produkcióknál már megszokhattuk, színészközpontú. Most is adott négy nagyszerű színésznő: Hernádi Judit, Margitai Ági, Hegyi Barbara és Bánfalvi Eszter. Hozzájuk csatlakozik az ápolónőt megszemélyesítő Bertalan Ági, az orvost játszó Fekete Ernő és a több szerepben is feltűnő Nagy Dániel Viktor.

Hernádi Judit egy színésznőt játszik, aki az első kemoterápiás kezelésére érkezik a kórházba. Az előadás legelején csak egyszerűen besétál, ránk mosolyog, igazít egyet a haján, mintha az paróka lenne, tesz néhány gesztust, majd kimegy. Mondhatnánk igazi színésznő és az is, a szerepe szerint is. A családja, felnőtt gyerekei elől eltitkolta a betegségét, önmagát is igyekszik átvágni, úgy próbál tenni, mintha csak egy szerep kedvéért jött volna be a kórházba. Aztán fokozatosan döbben rá, milyen helyzetbe is került valójában. Az elején még ragaszkodik színésznői allűrjeihez, amelyek egy idő után egyre kínosabbá és nevetségesebbé válnak. Egy ilyen helyzetben mit sem számít, hogy valaki ismert, netán híres, a vélt kiváltságok egy pillanat alatt szertefoszlanak.

A színésznőnek sokat segít ebben az egyáltalán nem könnyű helyzetben három betegtársa, a Hegyi Barbara által alakított fiatalon a bulikat, a kábítószert is kipróbáló középkorú nő, aki a betegségének köszönheti, hogy újra jó kapcsolatba került nagy lányával. A Bánfalvi Eszter által játszott mindössze huszonkilenc éves hatgyerekes anya, akinek kezelés közben is állandóan szól a telefonja és hallhatjuk, az anya vedd fel kezdetű szignált. A harmadik betegtárs pedig a Margitai Ági által megszemélyesített idősebb nő, aki viszont súlyos betegen is ragaszkodik az életéhez, a többiekben is ő tartja a lelket, miközben szembesülnie kell azzal, hogy a családja cserbenhagyja. Mindegyikőjük másképp kezeli azt, hogy meg kell küzdenie a betegséggel. Van, aki a csodaszerekben, a táplálék kiegészítőkben hisz és van, aki az imákban, a vallásban keresi a megoldást.

Az előadás legnagyobb erénye, hogy mindezekről képes olykor kacagtató humorral és öniróniával beszélni. Megmutatni kisszerűségeinket, szorongásainkat, az önmagunk által felépített gátakat és azt is miként lehetünk mégis teljesen szabadok. Odáig elmerészkedve, hogy megválaszthatjuk-e miként kívánjuk megélni utolsó napjainkat. Látványos jelenete az előadásnak, amikor a színésznő három betegtársa egyszer csak lekapja a fejéről a parókáját. Akkor egyszer csak lehull az álca, onnan kezdve nincs értelme az önámításnak. Izgalmas, amilyen módon a kórházi személyzetet láttatja az előadás. Az orvos, Fekete Ernő remek alakításában egyfajta emberfeletti, szuperman-ként jelenik meg. Aztán a végére egészen emberivé változik, aki képes elfogadni a beteg akaratát. Bertalan Ági ápolónője, önvédelemből gépies.

Egyszer, mint amikor a lemez elakad, az egyik mondatát akaratlanul ismételgetni kezdi. Igyekszik az érzelmeit távol tartani, de előfordul, amikor ez sem sikerül maradéktalanul. Az előadást jól kitalált zenés, táncos jelentek tarkítják, ezek jól oldják a súlyos témát. A szellemes, fanyar, ámde bátor nagyon is ismerős dialógusokat Zöldi Gergely fordította. És, hogy mi számít boldog végnek, arról hosszasan lehetne vitatkozni. Mindenestre a darab legvégén főhősünk, a színésznő miután szembesül azzal. milyen túlélési esélyei vannak, úgy dönt, lemond a várhatóan szörnyű kezelésekről. Ugyanolyan eleganciával távozik, mint ahogy megérkezett a kórházba. Nem lett szüksége a parókára. Maga döntött a sorsáról. Életének utolsó szakaszában is szabad akart maradni.

Azt hiszem, meg kell tanulnunk ezt a mentalitást is elfogadni.

Szerző

Kikacaghatjuk-e a halált?

Publikálás dátuma
2014.07.26. 07:48
Az előadás szürreális elemeket is használ FOTÓ: MTI/MOHAI BALÁZS
Anat Gov Happy Ending című darabjának tegnap volt a premierje Szentendrén a városháza udvarán Gergye Krisztián rendezésében, nagyszerű szereposztásban. A tabukat feszegető előadás főszerepeit ugyanis Hernádi Judit, Hegyi Barbara, Margitai Ági, Bánfalvi Eszter, Fekete Ernő és Bertalan Ági játssza. 

Négy rákbeteg nőről szóló darabot enyhén szólva kockázatos vállalkozás bemutatni egy szabadtéri játszóhelyen, a nyár közepén, amikor mégiscsak könnyedebb, szórakoztató produkcióra vágyik a közönség. Én magam is visszariadtam kissé, amikor elolvastam, miről is szól Anat Gov Happy Ending című műve. A rákbetegséggel egyre többünknek adódnak személyes tapasztalatai, egyre többünk közvetlen környezetében, családjában, fordul elő ez a szörnyű, az esetek egy részében gyilkosnak bizonyuló kór. Vannak tapasztalataink sorsfordító döntésekről, kórházakról, orvosokról, a betegséggel való szembesülésről, a túlélésért folytatott elképesztő, a hétköznapokat megkeserítő harcról és arról is, amikor kénytelenek vagyunk elengedni azt, aki nagyon közel állt hozzánk. És persze tudunk csodás gyógyulásokról, mesés újrakezdésekről is.

A 2012-ben 59 évesen hosszan tartó, súlyos betegségben elhunyt Anat Gov Happy Ending című darabját az elsősorban koreográfusként ismert, de mostanság egyre többet rendező Gergye Krisztián vitte színre Szentendrén a városháza udvarán, ahogy a színlapon szerepel, prózai revüként. Az izraeli írónő munkáját 2011-ben mutatták be először a tel-avivi Cameri Színházban, később a négy beteg nő sorsával foglalkozó mű több országban is sikerrel debütált. Nálunk az Orlai Produkciós Irodának és a Medeiszin Kft-nek köszönhető, hogy láthatjuk az igencsak tabudöntögető előadást.

Gergye Krisztián és alkotótársai tényleg vállalták a kockázatot és bebizonyították lehet a rákbetegségről úgy beszélni, hogy bizony szinte végig nevesse a néző a produkciót, de azért mégiscsak elgondolkodjon azokon a súlyos dilemmákon, melyeket a téma felvet. Az előadás, mint ahogy az Orlai-produkcióknál már megszokhattuk, színészközpontú. Most is adott négy nagyszerű színésznő: Hernádi Judit, Margitai Ági, Hegyi Barbara és Bánfalvi Eszter. Hozzájuk csatlakozik az ápolónőt megszemélyesítő Bertalan Ági, az orvost játszó Fekete Ernő és a több szerepben is feltűnő Nagy Dániel Viktor.

Hernádi Judit egy színésznőt játszik, aki az első kemoterápiás kezelésére érkezik a kórházba. Az előadás legelején csak egyszerűen besétál, ránk mosolyog, igazít egyet a haján, mintha az paróka lenne, tesz néhány gesztust, majd kimegy. Mondhatnánk igazi színésznő és az is, a szerepe szerint is. A családja, felnőtt gyerekei elől eltitkolta a betegségét, önmagát is igyekszik átvágni, úgy próbál tenni, mintha csak egy szerep kedvéért jött volna be a kórházba. Aztán fokozatosan döbben rá, milyen helyzetbe is került valójában. Az elején még ragaszkodik színésznői allűrjeihez, amelyek egy idő után egyre kínosabbá és nevetségesebbé válnak. Egy ilyen helyzetben mit sem számít, hogy valaki ismert, netán híres, a vélt kiváltságok egy pillanat alatt szertefoszlanak.

A színésznőnek sokat segít ebben az egyáltalán nem könnyű helyzetben három betegtársa, a Hegyi Barbara által alakított fiatalon a bulikat, a kábítószert is kipróbáló középkorú nő, aki a betegségének köszönheti, hogy újra jó kapcsolatba került nagy lányával. A Bánfalvi Eszter által játszott mindössze huszonkilenc éves hatgyerekes anya, akinek kezelés közben is állandóan szól a telefonja és hallhatjuk, az anya vedd fel kezdetű szignált. A harmadik betegtárs pedig a Margitai Ági által megszemélyesített idősebb nő, aki viszont súlyos betegen is ragaszkodik az életéhez, a többiekben is ő tartja a lelket, miközben szembesülnie kell azzal, hogy a családja cserbenhagyja. Mindegyikőjük másképp kezeli azt, hogy meg kell küzdenie a betegséggel. Van, aki a csodaszerekben, a táplálék kiegészítőkben hisz és van, aki az imákban, a vallásban keresi a megoldást.

Az előadás legnagyobb erénye, hogy mindezekről képes olykor kacagtató humorral és öniróniával beszélni. Megmutatni kisszerűségeinket, szorongásainkat, az önmagunk által felépített gátakat és azt is miként lehetünk mégis teljesen szabadok. Odáig elmerészkedve, hogy megválaszthatjuk-e miként kívánjuk megélni utolsó napjainkat. Látványos jelenete az előadásnak, amikor a színésznő három betegtársa egyszer csak lekapja a fejéről a parókáját. Akkor egyszer csak lehull az álca, onnan kezdve nincs értelme az önámításnak. Izgalmas, amilyen módon a kórházi személyzetet láttatja az előadás. Az orvos, Fekete Ernő remek alakításában egyfajta emberfeletti, szuperman-ként jelenik meg. Aztán a végére egészen emberivé változik, aki képes elfogadni a beteg akaratát. Bertalan Ági ápolónője, önvédelemből gépies.

Egyszer, mint amikor a lemez elakad, az egyik mondatát akaratlanul ismételgetni kezdi. Igyekszik az érzelmeit távol tartani, de előfordul, amikor ez sem sikerül maradéktalanul. Az előadást jól kitalált zenés, táncos jelentek tarkítják, ezek jól oldják a súlyos témát. A szellemes, fanyar, ámde bátor nagyon is ismerős dialógusokat Zöldi Gergely fordította. És, hogy mi számít boldog végnek, arról hosszasan lehetne vitatkozni. Mindenestre a darab legvégén főhősünk, a színésznő miután szembesül azzal. milyen túlélési esélyei vannak, úgy dönt, lemond a várhatóan szörnyű kezelésekről. Ugyanolyan eleganciával távozik, mint ahogy megérkezett a kórházba. Nem lett szüksége a parókára. Maga döntött a sorsáról. Életének utolsó szakaszában is szabad akart maradni.

Azt hiszem, meg kell tanulnunk ezt a mentalitást is elfogadni.

Szerző