hulladék;London;építkezés;reciklálás;

2014-07-29 08:11:00

Felhőkarcoló hulladékokból

A New-Yorki ”biológiailag lebomló” háromtornyú Hy-Fi felépítése után, amelyet kukorica héjból és gomba keverékből készült téglákkal építettek fel, semmi sem látszik lehetetlennek, beleértve a hulladékokból épülő felhőkarcoló megvalósítását – írja a Rinnovabili.it

Az Organic London Skyscraper elnevezésű épület kevesebb, mint egy éven belül emelkedhet az angol fővárosban. Az ötlet a Chartier-Corbasson tervezőitől származik, válaszul a városi lakosság folyamatos növekedésére, következésképpen a szilárd hulladékok növekedésére.

Egy bambusz szerkezet felállításával kezdik, amely tipikus az ázsiai építkezéseknél. Az „ökológiai” felhőkarcolót, merev panelekkel öltöztetik fel, amelyeket reciklált papírból és műanyag hulladékból nyernek.

A bérlők növekedésével a felhőkarcoló megemeli a magasságát is, felhasználva, a lakók által előállított hulladékot, így rendkívüli módon lecsökkenthetik az építkezés költségét, valamint egyidejűleg a hulladék mennyiségét.

A tervezők szerint az épület liftjeinek és a szerkezet szilárd központi magjának - amelyek a felhőkarcoló alapját alkotják- megvalósításától kezdve nem egészen egy év elegendő lesz arra, hogy az épület lakóinak hulladékából befejezzék a felhőkarcoló homlokzatát.

A hulladékok reciklálásának, valamint építő panelekké történő átalakításának egész folyamata természetesen a felhőkarcoló keretein belül történik: egyetlen lakó 80 darab műanyag flakonjából elő lehet állítani egy szigetelő elemet, amelyhez hozzáadva 75 kg reciklált papírt, megfelel két hőszigetelő panelnek.

A bambusz szerkezet ezen kívül lehetővé teszi a szél súrlódásának csökkentését, beviszi a levegőt a bambusz rudak közé, amelyek mikro szélturbinákkal vannak ellátva, így biztosítva az épület számára szükséges elektromos energiát.