Szerintem;pedagógus;média;Kazincbarcika;

2014-08-09 08:25:00

A „kifelejtett”

Az embernek nyilván az a legfájdalmasabb, ha élete végén éri erkölcsi megaláztatás. Ne vegyék egy 80 esztendős kazincbarcikai nyugdíjas tanítónő érzékenykedésének az alábbi történetet, ami ugyan rólam szól, de benne van érzéketlenné vált világunk. 2012-ben ért az a megtiszteltetés, hogy harmad magammal a város Strand Éttermében, a település vezetői előtt vehettem  át  a gyémánt diplomát. Az eseményen megjelent a helyi tévé, a riporterek hosszú pedagógiai munkánkról, életünkről faggattak. Szóval néhány órán át fontosak voltunk. Másnap fiaim, unokáim, ismerőseim kérdezték, én miért nem szerepelek a tévében? Szóval engem lehagytak, holott én vezettem be a járásban a máig működő tantárgycsoportos oktatást, bemutató tanítások sora fűződik a nevemhez. Ami ezután következett, legalább ilyen fájdalmas volt. Hiába érdeklődtem a helyi tévé vezetőjénél, illetve a járási illetékesnél, senki sem tudta megmondani, hogy ki és miért döntött úgy, hogy a három gyémántdiplomás közül személyemet kihagyják? Mivel nem tudtam belenyugodni, egy év után személyesen érdeklődtem a helyi legfőbb szakvezetőnél, de ő is csak mellébeszélt. Több évtizedes tanítói munkám és 80 megélt életidőm után senki ne higgye, hogy 20 ezer forint jutalommal ki lehet fejezni a megbecsülést. Úgy érzem, tőlem ezt vették el.