Budapest;elfogás;cserbenhagyás;

2014-08-24 13:42:00

Cserbenhagyót fogott el a rendőrség

A Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai elfogták azt a férfit, aki augusztus 17-én balesetet okozott a fővárosi Margit körúton, majd segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt - írta vasárnap a police.hu.

A  31 éves, monori Cs. István a tilos jelzés ellenére hajtott be a Kisrókus utcai kereszteződésbe, ahol összeütközött egy szabályosan közlekedő személygépkocsival. A baleset után a férfi kiszállt a járművéből, majd segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt. A másik gépkocsi vezetője súlyosan megsérült.

Az ügyben segítségnyújtás elmulasztása bűntett, valamint közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást a férfi ellen, akit őrizetbe is vettek.