Orbán Viktor;nagykövetek;

2014-08-26 08:05:00

Félnótások és okosok

Nem fenékig tejfel nagykövetnek lenni. Nem volt az három évtizeddel ezelőtt sem, bár akkor ennek a "mesterségnek" még volt némi varázsa. Ha egy fogadáson megjelent valahol a magyar állam képviselője, szívesen fogadták, mert a magyar diplomácia a korrektségéről, konszenzus kereső politikusairól volt híres.

Most a miniszterelnök megszólalásaival keltett konfliktusok kezelése, a nemzetközi értetlenkedés elcsitítása a diplomaták legfontosabb feladata. Nem is rejtette véka alá ezt az elvárását Orbán Viktor a nagykövetek tegnapi éves "eligazító" értekezletén. Most is kiderült, valamiféle álomvilágban él a magyar kormányfő, amikor úgy gondolja, nemzetközi szereplésünk az európai diplomácia sikertörténete. Politikai intézményrendszerünket az új alkotmány körüli viták miatt "töviről hegyire átvilágították", s ebből az derült ki, hogy hazánk "makulátlan", az unió közös értékei felett rendíthetetlenül őrködik a kormány. Nem találtak mindent rendjén a médiatörvény körül? Kifogásokat fogalmaznak meg az egyoldalúan megváltoztatott választások szabályok miatt, sorra születnek a strasbourgi emberjogi bíróságon az elmarasztaló ítéletek? Sebaj, a miniszterelnök odakacsintott hallgatóságának, némi csipkelődésre biztatva a nagyköveteket. Magyarázzák el az értetlenkedőknek, hogy Magyarország siker ország. Elismeri, a kormány egyes akciói és döntései nem élveznek közbizalmat az EU-n belül, mégis arra kérte a külképviselet-vezetőket, hogy "ne vegyenek fel védekező magatartást", és válaszoljanak a másik fél felvetéseire. Ez csupán, "civilizációs kötelezettségük", nem politikai feladatuk.

Hogy mi a politikai feladat és mi nem, nagykövet legyen a talpán, aki azt el tudja dönteni. Némelyiküknek eddig is Mikes Kelement megszégyenítő mennyiségben kellett leveleket írnia a különféle világlapok szerkesztőségeinek, ahol jó esetben olvasói hozzászólásként hajlandók voltak publikálni a kötelezően kirótt mentegetődző-magyarázkodó érveket. Magyarország jobban teljesít - harsogták idehaza a plakátok, de a világ hozzáértő gazdasági és politikai elemzői pontosan tudták mit takarnak a számok. A legtöbbször visszaesést, jó esetben stagnálást. Növekvő államadósságot és néhány negyedéves jó gazdasági eredményt, amit az állami presztízsberuházások generálnak. Meglehet, ideig-óráig.

"Mi nem az alapján viszonyulunk az unión kívüli országokhoz, hogy mit gondolunk az ottani politikai intézményrendszerről vagy a demokrácia állapotáról" - magyarázta a sokak számra nehezen érthető Putyin-csodálatát. Az ideológiai központú külpolitikát a félnótás országok számára találták ki az okos országok - mondta később. Hogy jól értsük: mi okos ország vagyunk.

Csak a nagykövetek gerince legyen puha.