A "zsidók ősbűne" élő adásban

Apokalipszis. Vagy a varsói gettó romjai. Ekképp láthatja a jámbor tévénéző a gázai harcok helyszínét a CNN, a BBC és társai közvetítése nyomán. Romhalmaz, ameddig a szem ellát. A pusztulás tengerében szerencsétlen palesztinok tallóznak földig rombolt házuk helyén, maradék használható holmik után kutatva. És jajgató, kétségbeesetten zokogó, vonagló palesztin asszonyok. Ölükben halott gyerekek, néha felnőtt férfiak, rongyokba burkolva. A betlehemi gyerekgyilkosság, valamint Jézus siratásának tévéhíradós változata. Jöjj és lásd, íme a bizonyság: a zsidók élő adásban követik el az ősbűnt, amivel kétezer éve vádolják őket. Operatőr: CNN; rendező: Hamasz.

Ez sajnos nem vicc: a nyugati kultúra emlőin nevelkedett operatőrök gázai felvételeiken tudattalanul ezeket a képeket rekonstruálják, s a nézők millióiban ugyanezek a - javarészt szintén tudattalan - asszociációk kavarodnak fel. A zokogó palesztin anyák fényképei gyakran a Jézust sirató Mária képét idézik föl. Az efféle képek által felkavart indulatok elementárisak, semmi nem versenyezhet velük. Ez magyarázza a gátlástalan mohóságot, amellyel a nyugati riporterek a halott gyerekeken és zokogó asszonyokon élvezkednek.

Fegyverük a halott gyermek

Az izraeli tájékoztatás természetesen minden fórumon - interjúkban, sajtóértekezleten, újságokban, interneten - elmondja, hogy ők mindent megtesznek a civil lakosság védelmében, amelyet a Hamasz használ élő pajzsként a rakéták és a harcosok védelmére. Elmondják, hogy a Hamasz ágyútölteléknek neveli a gázai gyerekeket, akiket ötéves koruktól öngyilkos robbantónak öltöztetnek. Más, józan elemzők is megírták már: a Hamasz stratégiája propaganda célokból a civil áldozatok maximalizálására irányul. Ám a józan magyarázat nem hatol át a nyugati kultúra kétezer év alatt lerakódott mélyrétegein.
Zsidók által meggyilkolt ártatlan gyermek és a halott gyermeke fölött jajgató anya - élő adásban! Az Újszövetség korába visszanyúló, középkori metszetekből és 19-20. századi antiszemita rajzokból és filmekből életre kelt vádak - a tévéhíradóban! Maga a CNN riportere siratja a halott gyermekeket - mintha Jézus korából adna élő közvetítést. És sok kép izraeli katonákról - akikről Heródes katonáira asszociálhatunk.

Az archaikus történeteket megelevenítő színes videófelvételeket ugyan miféle tárgyilagos magyarázat tudná semlegesíteni? A látványtól aztán az iszlámisták, kelet-európai neonácik és nyugat-európai humanisták egyaránt felbőszülnek, egymással versengve bélyegzik meg az "izraeli népirtást", a "palesztinok genocidumát", stb. "Halál a zsidókra! Vesszen Izrael!" - üvöltik a tüntetéseken az iszlámisták és a neonácik. "A cionista alapeszme… totális kudarcot vallott" - fogalmaz a politikailag korrekt baloldali humanista. (Utóbbi aztán - mikor egy jobbikos vezér is méltatja szavait - helyesbít: nem úgy gondolta.)
Vajon a CNN és társai csupán bemutatják avagy inkább gerjesztik az eseményeket? Nos, a civil lakosság pajzsként való felhasználása, majd a halott gyerekek mutogatása olyan stratégia, aminek csak a nyugati tévékamerák kamerái előtt - tehát a nyugati világ szeme láttára - van értelme, hiszen a halott gyerek csak így válik mindent lehengerlő propagandafegyverré.
A nagy nyugati médiumok tehát e képek előállításában együttműködnek a Hamaszal. Számos beszámoló tanúsítja, hogy a Gázában működő fotósok és operatőrök a Hamasz agitprop instrukciói szerint dolgoznak: a romokat, a sebesülteket és a halottakat mutatják elölről-hátulról, de a Hamasz fegyvereseit még véletlenül sem. Állítólag láthatatlanok: a New York Times képszerkesztője szerint nem lehet őket felismerni, mert nem viselnek egyenruhát... Ez igencsak megkérdőjelezhető magyarázat - de nem változtat azon a tényen, hogy azt szállítják, amire a nyugati nézőközönség gerjed. A zsidó katonákra és az ártatlan áldozatokra.

Humanista kukkolók

A tévéhíradókban tehát a zsidókkal kapcsolatos archaikus képzetek és indulatok valamint a napi politikai kommentárok kaotikus módon összefonódnak. Az iszlámista propaganda ezt teljes nyíltsággal felvállalja, amikor a zsidók gyűlölő jelszavakat üvölti. A nyugati kultúra azonban ezt az összefüggést szigorúan elfojtja és ragaszkodik ahhoz a fikcióhoz, hogy itt csupán politikai konfliktusról van szó. Így az archaikus érzületek kifejezésére alkalmas képek és a racionális megfontolásokat kifejező beszéd és írás teljes ellentmondásba kerülnek egymással. Amit a tudat elfojt és kimondani nem szabad, az megjelenik a felvételeken.
A képeken a zsidók elleni apokaliptikus küzdelem zajlik, miközben a politikusok a "konfliktus mielőbbi rendezéséről" mantráznak.
A nyugati világ erről az ellentmondásról nem vesz tudomást - így nincs fogalma saját szerepéről a konfliktus gerjesztésében. Gondoljunk a valóság-show műfajára: a nézők java részének itt sincs fogalma arról, hogy nem kívülállók a történetben, hanem - a kukkoló kamerákon keresztül - annak alakítói.

A közel-keleti konfliktusnak persze nem egyetlen oka van, de dinamikájában meghatározó jelentőségű az, hogy újságírók és operatőrök ezrei vannak a helyszínen, tévénézők százmilliói követik napról napra az eseményeket, s a felvételek által gerjesztett vad indulatok végighullámzanak a világon. Egymást követik az - erőszakba torkolló - palesztin szolidaritási tüntetések, az Izrael elleni bojkottfelhívások, emberjogi szervezetek felháborodott nyilatkozatai, a zsidó állam rituális megbélyegzése, politikusok sürgető, fenyegető fellépése, stb. Így e gigantikus és bibliai elemekkel terhelt valóságshow-ban a nyugati humanista kukkolók valójában résztvevők - miközben jószándékú, fensőbbséges kívülállónak tartják magukat.
"Meg kell oldani a közel-keleti konfliktust" - hajtogatják fáradhatatlanul a nyugati humanisták, miután a saját közreműködésükkel előállított képeken kellően fölháborodtak. Ez a mondat - bár nem tudják - valójában annyit jelent: meg kell oldani a zsidókérdést. A "közel-keleti békefolyamat" szüntelen, kényszeres emlegetésének alapja ugyanez a mechanizmus.
Eközben az 50 kilométerrel arrébb zajló szíriai polgárháború iránt (ahol a halottak száma nem kétezer, hanem kétszázezer fölött van) szinte teljesen közömbösek. Az ISIS megjelenése a közelmúltban változtatott ezen.

A fentiekből világos, hogy Izrael, a "zsidó állam" egészen más kontextusban jelenik meg a nyugati közönség számára, mint Franciaország, Argentína vagy India. Ez a terminus súlyos konnotációkat hordoz, amiről a - gyakran huszonéves - tudósítóknak, a tájékozatlan hírolvasóknak nem sok tudásuk, de annál több sejtelmük van. A "zsidó" szó teljes súlya megjelenik e kifejezésben: minden homályos és elfojtott zsigeri érzület, csodálat, gyűlölet, baljós fenyegetés.
Ugyanakkor ez kimondatlan marad, mert a zsidó állam - vagy pláne Izrael - formálisan teljesen polkorrekt kifejezés. Így a beszélőnek megadja a lehetőséget, hogy ne vegye tudomásul, amit a szó hordoz, miközben elfojtott indulataiban ott rejlik mindez.

Áradó gyűlöletorgia

A zavaros, elfojtásokkal teli hozzáállásra jó példa a "békefolyamat" szó.
Tegyük fel, hogy valaki azt mondja: méltatlan állapot, hogy az antiszemiták és a zsidók olyan szélsőségesen rossz viszonyban vannak egymással. Eljött az ideje, hogy értelmes ember módjára megbeszéljék nézeteltéréseiket. Vitassák meg a köztük fennálló problémákat és jussanak megegyezésre. Szűnjön meg a gyűlölködés. Végtére is együttélésre vagyunk ítélve. Nem igaz?

Minden épelméjű ember tudja, hogy egy ilyen javaslat nonszensz. Az irracionális gyűlöletet józan eszmecserével nem lehet feloldani.
Azt viszont nem hajlandók tudomásul venni, hogy az arab/iszlám világban - legfőképp Gázában - az Izrael és a zsidók gyűlöletére trenírozott tömegeknek eszük ágában sincs elfogadni egy zsidó államot. A "békefolyamat" éppannyira valóságos, mint a zsidók és az antiszemiták megbékélése. Azonban míg a neonáci média gyűlölködő kirohanásain időről időre felháborodik a nyugati közvélemény, az arab médiából bőségesen áradó gyűlöletorgia előtt behunyja a szemét.

Az európai köztudat a náci típusú antiszemitizmust (valamint a korábbi korszakok zsidóellenességét) megtanulta azonosítani, ezért elutasítja. De a modern, emberjogi nyelven előadott zsidógyűlöletre nem immunis: ha a zsidó szót kicserélik Izraelre vagy cionistákra, a zsidók által elnyomott német/magyar/román/stb. népet pedig palesztin népre, akkor a a régi forrásokból táplálkozó gyűlölet (például a gyerekgyilkosság vádja) az új nyelven akadálytalanul megszólalhat.

A régi-új zsidógyűlölet okait mind felsorolni lehetetlen, de egy okot ki kell emelni: az Izrael-ellenes indulatok gerjesztésében komoly szerepet játszik a Holokauszt egyre terebélyesedő emlékezete. Míg a vallások jelentősége visszaszorul a mai Nyugat-Európában, a Holokauszt lassan abszolút viszonyítási ponttá válik. Ez talán az egyetlen múltbeli esemény, amelynek emlékezete a nyugati világban a szentség bizonyos jegyeit viseli magán. Jó példája ennek a holokauszt-tagadás, amely számos európai országban büntetendő: a modern kor egyik szentségét, a sajtószabadságot csak egy még nagyobb szentség, a Holokauszt európai közfelfogásban betöltött szerepe írhatja felül.

A maga módján éles szemmel látta meg ezt az állapotot Mahmud Ahmedinedzsad, az előző iráni elnök. Hogyan? A nyugati világban Isten létét tagadni hétköznapi ügy, miközben a Holokausztot tagadni bűncselekmény? Hát a zsidók léptek Isten helyébe? Az ő agyával gondolkodva ezután teljesen logikus lépés volt 2006-ben a holokauszt-tagadó konferencia megszervezése. Az európai civilizáció a Holokauszt során végleg meg akart szabadulni a zsidóktól. Éppen az ellenkezőjét érte el: végleg a zsidók foglya lett. A Holokauszt emlékétől többet nem szabadulhat.
"De most már te nem tágítasz.
Megvakítottunk? Szemmel tartasz.
Kifosztottunk? Meggazdagodtál.
Némán, némán is reánk vallasz. " (Pilinszky: Egy KZ láger falára)

Politikai holokauszttagadás

A Holokauszt tagadói e roppant morális tehertől akarnak szabadulni. Az utóbbi húsz-harminc évben rögzült kulturális hagyományok azonban ezt nemigen teszik lehetővé. A Holokauszt beleégett a nyugati világ tudatába, kialakultak a megemlékezés súlyos intézményei, s e "morális prés" hatalmas erővel tart fogva mindenkit, aki a témáról szólni akar. A direkt Holokauszt-tagadók Európában nem számíthatnak megértésre.

Van azonban egy kerülő út, amelyen a nyugati ember e morális terhet - többnyire nem tudatosan - ledobhatja magáról. "Az izraeliek azt csinálják a palesztinokkal, amit a nácik tettek a zsidókkal" szlogen ezt a célt szolgálja. Mi is az üzenet? A zsidók éppen olyan hitványak, mint amilyenek a felmenőink vagy mi voltunk velük szemben. Nincs tehát semmi számon kérni valójuk, semmivel nem vagyunk adósaik. Ezt próbálja magának szuggerálni a nyugati kultúra, az éppen aktuális közel-keleti háború során az elvetemült gyilkos zsidók vég nélküli tálalásával a képernyőkön, újságok címlapjain, tüntetéseken, politikusi nyilatkozatokban. Lényegében ez nem más ez, mint politikailag korrekt holokauszt-tagadás.

Ahogy a Holokauszt emlékezete mind jobban beépül a nyugati kultúrába, úgy modernizálódik s gazdagodik az Izraellel szembeni gyűlöletkultúra is. Az Izrael-elleni médiapogromok július 13-án Párizsban már majdnem valódi pogrommá fajultak.
Elie Wiesel, aki a Holokauszt mai nyugati kultúrájának kialakításában szimbolikus szerepet játszott, néhány éve csalódottan kérdezte: "Ha a Holokauszt nem gyógyította ki a világot az antiszemitizmusból, akkor ugyan mi fogja?" E naiv felfogással szemben idézhetjük a Henryk Broder német zsidó írónak tulajdonított mondást: "A németek soha nem fogják megbocsájtani a zsidóknak azt, amit ellenük (ti. a zsidók ellen - G. J.) elkövettek."