Fidesz;jobboldal;közélet;

2014-09-01 08:08:00

Politikai árvák

Olyan a magyar politikai közélet, mint amikor a szervezetet megtámadja egy rákos daganat. A mohó sejtek felfalnak, elpusztítanak maguk körül mindent. Így öl meg maga körül a Fidesz minden politikai formációt, s a halott szervezetek megannyi politikai árvát hagynak maguk után.

Így járt az a három jobboldali szervezet is, amelynek vezetői úgy gondolták, a Fidesszel összefogva kovászai lehetnének egy jobbközép demokratikus berendezkedésnek, ám a "fiatalok" elsőként rájuk vettek szemet. Leszalámizták a kisgazdákat, aztán a keményebb dió, a Demokrata Fórum és a KDNP következett. Árulót, megvehető politikusokat minden táborban lehet találni, és ilyeneknek sem a KDNP, sem kisgazdák, sem az MDF nem volt híján. A Judás-pénzt ma is a homlokukon viselik, akik mundért váltottak. Akiket nem lehetett megvenni? Akik vállalták a meghurcoltatást is? Kiszorultak a politikai közéletből, évek óta keresik, de nem találják a helyüket. Ők a jobboldal politikai árvái.

Az erjedés a baloldalt sem kerülte el. Talán Horn Gyula volt az utolsó olyan baloldali politikus, aki meg tudta szólítani az "egyszerű embereket". Nem mondom, hogy a 21. század nyelvén beszélt, de tömegek értették a szavát és ő is azokét, akik a rendszerváltás után egy olyan társadalomban reménykedtek, amely támogatja a magántulajdont, de tiszteli a szegényebbek tisztes megélhetéshez való jogát is. Amikor távozott a politikából, nagyon sok "árvát" hagyott maga után, akik remélték, a baloldal fiatalabb politikai generációja majd befogadja őket. De az öregek nem kellettek a Horn örökébe lépő elnököknek, ma joggal érezhetik magukat olyan balansznak, amit a fiatal pártvezetők legszívesebben kidobnának a csónakból. Most ott ülnek az MSZP valamelyik alapszervezetének taggyűlésén és nem értik, mi történik körülöttük.

De árván maradtak a baloldali fiatalok is. Megcsömörlöttek a belső vitáktól, a szerencsétlen balfogásoktól, az ügyetlen kádercseréktől. Nekik nem kellenek sem az MSZP, sem az Együtt, sem a DK fiatal vezetői. Téblábolnak, már-már a szélsőjobbal kacérkodnak.
És ami a legnagyobb baj: sem a jobbközép, sem a baloldal árvái nem találják az egymáshoz vezető utat.