romák;ROMASTER program;

2014-09-05 08:14:00

Mentorprogram romáknak

Idén 19 – az ország legkülönbözőbb részeiből érkező – roma fiatal vett részt a „HBLF ROMASTER – Esélyprogram a Jövő Roma Vezetőiért” nyári táborában.  A támogató cégek által felkarolt tehetséges roma diákoknak itt lehetőségük nyílt arra, hogy improvizációs csapatépítő tréningen vegyenek részt, valamint hogy egyéni interjún tesztelhessék kompetenciáikat. Emellett sor került asszertivitás, vitakultúra és kezdeményezőkészséget fejlesztő tréningre is.  

A jelenleg 28 hazai és nemzetközi vállalat anyagi és mentori támogatásával már 2007 óta fut az ösztöndíjprogram olyan hátrányos helyzetű, tehetséges roma diákok számára, akik vállalják, hogy a középfokú tanulmányaik befejezése után felsőfokú műszaki, gazdasági, jogi vagy egészségügyi diplomát szereznek. A program keretében jelenleg 67 roma fiatal továbbtanulását segítik.
A HBLF-ROMASTER Alapítvány immár hetedik alkalommal rendezi meg hagyományos nyári táborát augusztus utolsó hetén, amelynek célja, hogy megerősítse a diákok egymás- és mentoraik közötti kapcsolatot, fejlessze a diákok tudását, kompetenciáját, és megalapozzon egy jövőbeli közösséget.
A nagy sikerre való tekintettel, idén is volt improvizációs csapatépítő tréning a Momentán Társulattal. A fiatalok ellátogattak a GE Hungary veresegyházi gyáregységébe is, ahol megismerkedhettek az üzletág tevékenységével. A diákok nem csak a gyár működésébe nyerhettek bepillantást, de lehetőségük volt vezetőkkel is megismerkedni, illetve pályaorientációs foglalkozáson is részt vehettek.

A tábor nem teljes a mentorok nélkül, így az idei évben rendhagyó módon a támogató cégek mentorainak is lehetőséget adtak arra a szervezők, hogy egy tréning keretében, tudásukat átadva, a résztvevő diákokat segítsék a fejlődés útján.
A szakmai foglalkozásokból idén sem volt hiány, hiszen a Krauthammer Magyarország szervezésében, a már előző években elsajátított képességeket elmélyítve, idén olyan tréninget szerveztek, ahol a „Vitakultúra és ötleteink eladása” kap főszerepet.
A szakmai képzéseken túl kulturális programokkal is várják a diákokat. A fiatalok mélyebb ismereteket kaptak a roma kultúra világából. Emellett szabadidős programokon keretében többek között a Római Kalandparkba látogattak, és a mostanában nagy sikernek örvendő kiszabadulós játékot is kipróbálhatták a diákok. A tábortól zárásként Szentendre nevezetességeinek megismerésével búcsúztak.