egyház;pedofília;Vatikán;

2014-09-23 23:33:00

Pedofil volt érseket tartóztattak le a Vatikánban

Pedofília vádjával tartóztatták le kedden a Vatikánban Jozef Wesolowski volt érseket, korábbi pápai nunciust.

Mint a La 7 olasz csatorna esti híradója közölte, Wesolowski őrizetbe vételére egyenesen Ferenc pápa utasítására került sor.  Ezt később a katolikus egyházfő sajtófőnöke is megerősítette. „Az állam igazságügyi szerveinek lépése a pápa kifejezett kérésére történt, mert egy ilyen súlyos ügyben késedelem nélkül intézkedni kell a szükséges szigorral” – mondta Federico Lombardi atya.

A La7 emlékeztetett arra, hogy a volt lengyel főpapot első fokon már megfosztotta a Hit Kongregációjának illetékes testülete minden egyházi rangjától, 2008 és 2013 között kiskorúak sérelmére elkövetett bűntettekkel vádolják. Ebben az időben a Dominikai Köztársaságban volt pápai nuncius, és egy Santo Domingói strandon pénzt adott kisfiúknak szexuális aktusért. Több egykori munkatársa is megerősítette e vádakat. Wesolowskit tavaly nyáron hívták vissza a karibi országból, miután az ország érseke tájékoztatta az ügyről Ferenc pápát.

XVI. Benedek pápa volt komornyikja, Paolo Gabriele után rövid időn belül ez a második nagy szenzációt keltő letartóztatás a Vatikánban. Gabriele esete azonban más volt, őt 2012-ben a pápai lakosztályban elkövetett betöréssel, és különböző dokumentumok elrablásával vádolták. A német pápa azonban még 2012 karácsonya előtt megkegyelmezett neki.