Magyarország;Barack Obama;civil szervezetek;

2014-09-24 09:29:00

Obama: Magyarországon megfélemlítik a civil szervezeteket

A civil szervezetek globális amerikai támogatásának fokozását ígérte Barack Obama amerikai elnök a Clinton Globális Kezdeményezés elnevezésű szervezet New York-i éves tanácskozásán, amelyen mások mellett Magyarországot is a civil társadalmat korlátozó országok között említette.

A Fehér Ház honlapján megjelent, helyi idő szerint kedden elhangzott felszólalás szerint az elnök hangoztatta, hogy a civil társadalomra növekvő nyomás nem más, mint egy olyan kampány, amely a demokrácia eszméjének aláaknázását célozza. Emlékeztetett arra az ígéretére, hogy egy évvel ezelőtt New Yorkban megfogadta, az Egyesült Államok, amely a világon vezető szerepet játszik ezen a területen, a korábbiaknál is többet fog tenni a civil társadalom megerősítése érdekében, amivel kapcsoltban négy új lépést jelentett be.

Elsőként azt, hogy a civil társadalmi csoportokkal való partneri együttműködés mostantól az egész amerikai kormány feladata lesz, vagyis nemcsak a külügyminisztériumé és a USAID kormányzati segélyszervezeté. Az elnök utasította a minisztériumokat és kormányzati hivatalokat, hogy rendszeresen konzultáljanak és működjenek együtt civil társadalmi szervezetekkel. Az amerikai kormányszervek szembehelyezkednek majd azzal, hogy a külföldi kormányok diktálhassák azt, milyen természetű segítséget nyújthatnak nekik. Az Egyesült Államok ellen fog állni a külföldi kormányok azon erőfeszítéseinek, amelyek a békés gyülekezéshez, egyesüléshez és véleménynyilvánításhoz való jog korlátozására irányulnak. Ezt Obama elnök az amerikai globális vezető szerep részének tekinti.

Másodszor, az Egyesült Államok világszerte innovációs központokat hoz létre a civil társadalmi csoportok támogatására, amelyek a jövő évtől kezdve hálózatépítésre használhatják fel őket, illetve arra, hogy az elképzeléseik megvalósításához szükséges ismeretanyaghoz, technikához és anyagi eszközökhöz juthassanak. Az első hat ilyen központ Latin-Amerikában, a szubszaharai Afrikában, a Közel-Keleten és Ázsiában jön majd létre.

Harmadszor, az Egyesült Államok megnöveli a Demokráciák Közössége elnevezésű kormányközi szervezet támogatását a hatékonyabb diplomácia nyomásgyakorlás érdekében.

Negyedszer, az Egyesült Államok mindennemű civil társadalmi csoportok támogatását növeli és nagyobb vésztámogatást nyújt a szorongatott civil szervezeteknek. Nő a terhelő törvényekkel és szabályozásokkal szembeni jogi támogatás. A Nyílt Kormányzati Együttműködés keretében több kormány kap majd segítséget, és Amerika nagy hangsúlyt fektet a civil társadalmi vezetők új nemzedékének kinevelésének.

Barack Obama méltatta a kubai, az orosz, a szenegáli, a palesztin és a burmai civil szervezetek kiállását. Hangoztatta, hogy erős és élénk civil társadalmakra van szükség. Kitért arra is, hogy a gyalogsági aknák betiltásáról rendelkező ottawai egyezményhez is civil kezdeményezés nyitotta meg az utat és megismételte a nap folyamán korábban tett bejelentést, miszerint az Egyesült Államok a Dél-Korea védelmét szolgáló készleteinek kivételével lemond a gyalogsági aknák alkalmazásáról. Mint mondta, Amerikai továbbra is az aknamentesítő műveletek legnagyobb anyagi támogatója marad a világon.

Az elnök rámutatott, hogy azok az országok Amerika legszorosabb partnerei, amelyek tiszteletben tartják az emberi jogokat, ezzel szemben ezeknek a jogoknak a megsértése sérelmeket szül és idővel instabilitáshoz, vagy szélsőségességhez vezethet.

"Úgy gondolom, hogy a civil társadalomnak nyújtott amerikai támogatás nemzetbiztonsági kérdés" - mondta Barack Obama.
Az elnök szerint egyre több kormány éppen a polgárok és a civil társadalom ereje, a technikára támaszkodó példátlan mozgósító erő miatt tesz meg mindent, ami a módjában áll, hogy elhallgattassa őket.

"Oroszországtól Kínáig és Venezueláig könyörtelen megleckéztetéseknek vagyunk a tanúi, valamint annak, hogy a jogos elégedetlenséget felforgatásként becsmérlik. Olyan helyeken, mint Azerbajdzsán, a törvények hihetetlenül megnehezítik a civil szervezeteknek még a működését is. Magyarországtól Egyiptomig egyre inkább véget nem érő szabályozások és nyílt megfélemlítések veszik célba a civil társadalmat. És szerte a világon olyan bátor férfiakat és nőket támadnak meg, sőt, ölnek meg, akik fel merik emelni a hangjukat" - fogalmazott az amerikai elnök.

Barack Obama megemlékezett az állami erőszak kameruni, líbiai, kambodzsai és orosz áldozatairól és szolidaritását fejezte ki a venezuelai, burundi, egyiptomi, kínai és vietnami bebörtönözöttekkel.

A 2005-ben megalapított Clinton Globális Kezdeményezés (Clinton Global Intitiative, CGI) egy pártok felett álló szervezet, amelynek éves fórumain, amelyeket szeptemberben, az ENSZ-közgyűlés általános vitájával párhuzamosan szoktak megrendezni, a világ országainak vezetői megvitatják, hogy mit lehetne tenni a világ fontos problémáinak megoldásáért. Az éves tanácskozásokon mintegy 150 állam- és kormányfő, 20 Nobel-díjas, több száz nagyvállalat, vallási, civil és jótékonysági szervezet vezetője, valamint a média képviselői vesznek részt. 2013-ig a CGI tagjai 2300 olyan kötelezettséget vállaltak, amelyek 180 országban több mint 400 millió ember életkörülményein javítottak.

Beszélt-e Áder Obamával?
Már tudhatott arról a New York-ban tartózkodó Áder János az ENSZ-közgyűlés alkalmából tartott kedd esti fogadáson - amelyet az Egyesült Államok elnöke adott -, hogy aznap délután Barack Obama a Clinton Globális Kezdeményezés tanácskozásán kritizálta a magyar kormányt a civil szervezetek korlátozása miatt.
Kérdésünkre, hogy a magyar államfő személyesen találkozott-e az amerikai elnökkel, a Köztársasági Elnöki Hivatal azt közölte: Áder János és felesége "részt vett Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke által adott fogadáson". A válaszból nem derült ki, hogy váltott-e szót egymással Áder és Obama.