Szerintem;Publicisztika;diktatúra;

2014-09-27 08:25:00

Előszó a nyílt diktatúrához

Az Országgyűlés igazságügyi bizottságának KDNP-s elnöke a minap azt nyilatkozta, hogy a demokrácia a többség diktatúrája (megjegyzem, inkább zsarnoksága) a kisebbség fölött. A mondás klasszikus, csak már rég meghaladta az idő. A modern jogállamok talán legfontosabb pillére ugyanis az Alaptörvény által is definiált hatalommegosztás elve. Ilyen nyíltan pedig még egyetlen kormánypárti politikus sem fogalmazta meg a hatalommegosztásra épülő államrend tagadását. A hatalom birtokosaitól származó ilyetén kijelentések napjainkban mindig a nyílt diktatúra előszavai. Mielőtt olcsó ellenzéki frázispuffogtatással vádolna, Rubovszky György figyelmébe ajánlanék négy rövid idézetet.

Az első a hatalommegosztás tanának egyik kidolgozójától, Montesquieu-től, a második és a harmadik a hatalommegosztás tanának egyik legelismertebb kortárs hazai művelőjétől, Sári János professzortól, a negyedik Bibó Istvántól származik. „Hogy a hatalommal ne lehessen visszaélni, ahhoz az kell, hogy a dolgok helyes elrendezése folytán a hatalom szabjon határt a hatalomnak.” „Szavazásról és igazságról beszélünk, s máris előtűnik a hatalommegosztás egyik nagy központi gondolata: az, hogy a közösségi élet vitelének meghatározó elve nem lehet kizárólag a többségi elv.”

"A hatalommegosztásos intézményesítés egyik legfontosabb jellemzője és azt is mondhatnánk, politikai rendeltetése az, hogy áttörje, lehetetlenné tegye a ’nyers többségi elv’ érvényesülését.” „A zsarnokság megakadályozásához nem arra van szükség, hogy mereven elválasszunk minden hatalmi centrumot, hanem arra, hogy ne lehessen ellenőrizetlenül közhatalmat gyakorolni.”

A fentiek tükrében tisztelettel kérem minden, az igazságügyi bizottság elnökének véleményét osztó közéleti szereplőt, hogy eddigi olvasmányaikat egészítsék ki Montesquieu, Locke, Constant, Bibó, avagy a hatalommegosztás tana modern művelőinek könyveivel, hogy a modern jogállamok vezérlő elvét megértsék. Hogy megértsék, mi az alapvető probléma az Orbán Viktor által napról napra közelebbről követett putyini államberendezkedéssel. Az, hogy az a XXI. századi diktatúrák egyik típusa.