Szerintem;Társadalom;Tóth József;

2014-09-27 08:26:00

Ejnye, Polgármester Úr!

Nem méltó önhöz Tóth úr, ahogyan a szeptember 6-i Népszavában megjelent írásában a 13. kerületben megalakított Együtt-PM-DK-MOMA választási szövetségről nyilatkozik, mert az ránk nézve igazságtalan. Merjük remélni, hogy önt egyszerűen csak félre tájékoztatták azok, akik a pártok közötti tárgyalásokon az MSZP részéről részt vettek. A tárgyalások során delegációnk, melyben az összes összefogni szándékozó párt kerületi vezetői jelen voltak, többször leszögeztük, hogy az MSZP hosszú távú programjával egyetértünk, azt támogatjuk. Tehát szó nincs arról, hogy mi csak esetleges képviselőjelöltjeink számáról voltunk hajlandóak beszélni, csak "matematikáztunk", ahogy írásában említi. A mi matematikánknak két célja volt: a választói akarat hiteles képviselete, és olyan számú képviselőjelölt biztosítása, hogy részvételünk az önkormányzat munkájában tevőlegesen befolyásolhassa a döntéseket.

A tárgyalások kezdetén azt javasoltuk, hogy legyen a három demokratikus pártnak 5-5-5 jelöltje az EP választásokon szerzett lakossági támogatottság alapján. Később, a budapesti szintű egyeztetések utolsó szakaszában belegyeztünk, hogy 3-3 képviselőt jelölünk a 15 tagú testületbe, és az MSZP-vel közösen indulunk. Kunhalmi Ágnes bejelentette a fővárosi megállapodást, aztán jött a hidegzuhany: valakik megváltoztatták az egyezséget. Mindez bennünket kihagyva, bennünket és az egész demokratikus oldalt kijátszva történt.

Polgármester Úr! Önnek demokratának kell lennie. Miért gondolja, hogy mi veszélyeztetjük az ön által elért és részünkről sohasem vitatott eredményeket? Mi az ön munkatársai szeretnénk lenni, nem az ellenzéke. A helyi szocialisták nem attól lesznek erősebbek, hogy megpróbálnak bennünket lejáratni. Mi se ellenük, sem ön ellen nem kampányolunk, nem indítottunk ellenjelöltet, mert elismerve sokéves tevékenységének sikerességét, választóinknak polgármesterként az önkormányzati választáson az ön támogatását ajánljuk. Viszont demokraták vagyunk egy ezer sebből vérző demokráciában itt és most, Magyarországon, a XIII. kerületben. Nem akartunk semmi mást, csak hogy arányosan legalább annyi helyünk legyen a képviselői testületben, mint amennyivel szavazóink megtiszteltek bennünket az EP választáson. Mert ez így demokratikus. Hát ilyesmit képzelünk magunkról Polgármester úr."