baloldal;MSZP;Gyurcsány Ferenc;együttműködés;Demokratikus Koalíció;

2014-10-07 07:07:00

Gyurcsány: nem érdek az MSZP gyengülése

Ismét együttműködésre szólítja a baloldali pártokat Gyurcsány Ferenc. A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke szerint október 12-e után a pártok vezetőinek rendszeresen kellene egymással egyeztetni, később a különböző munkacsoportoknak, középszintű vezetőknek is fontos lenne közös asztalhoz ülni, mert a csak választásokra kötött koalíció nem teremti meg a kormány leváltásához szükséges politikai erőt.

Gyurcsány tegnap újságíróknak arról beszélt, hogy lépésről lépésre haladva kell kiépíteni a bizalmat az MSZP, az Együtt-PM valamint a DK között. Az együttműködést ugyanis a választók fogják követelni. A DK elnöke természetesnek nevezte, hogy a pártok az önkormányzati választások után önállóan akarnak politizálni, hiszen az elmúlt hónapokat egyik fél sem tartja sikeresnek.

Sokan gondolják, hogy a választások után offenzívát indít a baloldali pártok ellen, de nem tesz ilyet - jelentette ki Gyurcsány, aki szerint kontraproduktív lenne, támadást indítani az MSZP és az Együtt-PM ellen, hiszen egymásra vannak szorulva, "egy a tábor, sok a zászló". A pártelnök közölte: "nem érdek az MSZP gyors gyengülése", egy túl erős DK inkább taszítaná a választókat. Úgy látja, a DK képtelen lenne felnőni 2018-ra oda, hogy "az Orbán-rendszer" kihívója legyen, viszont ha túlzottan meggyengülne az MSZP, akkor a baloldal nem tudná megszólítani azt a közel 2 millió szavazót, akikre a kormányváltáshoz szükség lesz. Gyurcsány nem érti, hogy a baloldal vezetői miért zárkóztak el olyan vehemensen egy pártszövetség, illetve uniópárt gondolatától, hiszen az "orbáni önkénnyel szemben" történelmi kötelességük együttműködni. A baloldal legfőbb problémája szerinte, hogy nincsenek új arcai. Hozzátette, "nagyon sok politikusunk nem okoz túl sok intellektuális izgalmat".

Tóbiás József tegnap az Indexnek arról beszélt, hogy pártja teljes összefogást akart Budapesten, amit azonban az Együtt és a DK is elutasított. Ezek után az MSZP elnöke szerint érdekes, hogy most viszont teljes összefogást szeretnének Bokros Lajos mögött. Arra bíztatta választóit, hogy október 12-én a baloldali polgármester- és képviselőjelöltekre voksoljanak, a pártelnök szerint ez nem a "személyről, hanem az értékekről szól". Gyurcsány erre úgy reagált: nem igaz, hogy a DK ellenezte a teljes összefogást, de miután azt látták a tárgyalások során, hogy az Együtt-PM és az MSZP törekvését nem lehet közös nevezőre hozni, végül a kompromisszumos megoldást támogatták. Felidézte, júliusban elhívta lakására az Együtt-PM vezetését, Bajnai Gordont és Karácsony Gergelyt, "itt mindenki kitette az asztalára a szóba jöhető jelöltek neveit", majd az Együtt-PM javaslatát fogadták el azzal, hogy a Bajnai alapította párt fogja az ügyet lezárni az MSZP-vel. Kijelentette: "Tóbiás pártelnök úr nem vett részt ezeken a tárgyalásokon, mi igen, tehát tudjuk, mi történt". Velük telefonon közölték, hogy Falus Ferencet indítják, amit a DK elfogadott. Azt is telefonon tudták meg, hogy Falus visszalép, amit tudomásul vettek és beálltak Bokros mögé, akinek csütörtöki kampányzáróján is ott lesznek.

Bokros egyébként Csárdi Antallal, az LMP és Bodnár Zoltánnal, a Liberálisok főpolgármester-jelöltjével együtt részt vesz azon a vitán, amit jobbikos ellenfelük, Staudt Gábor kezdeményezett. A vitát várhatóan pénteken este az egyik kereskedelmi televízió sugározza. Tarlós István értelmetlennek tartja a szópárbajt. A főpolgármester szerint a vita "kétszer lerágott csont" és értelmetlen felvetés. "Nem tudom, miről beszélnénk az utolsó napokban azon kívül, hogy nyilván egy-két ember elkezdene nagyokat mondani" - mondta Tarlós.