korrupció;Amerikai Egyesült Államok;

2014-10-17 22:20:00

Mégis kinek a korrupciója? - Tíznél kevesebb érintett lehet

Bizonyítékai vannak az amerikai nagykövetségnek arról, hogy a magyar kormányzathoz köthető személyek korrupciós ügyekben érintettek. Emiatt több, meg nem nevezett személy beutazását megtiltották az Egyesült Államokba, köztük - sajtóinformációk szerint - ott lehet a NAV elnöke, Orbán Viktor főtanácsadója és több Fidesz-közeli üzletember is. Az MSZP szombaton közölte: a testület szocialista elnöke összehívta a nemzetbiztonsági bizottságot. Szijjártó Péter külügyminiszter reggel a parlamenti pártok frakcióvezetőivel tudatta: a nagykövetség mindeddig nem közölte a magyar kormánnyal a korlátozás által érintett magyar állampolgárok neveit, és nem osztotta meg a döntés alapjául szolgáló hiteles információkat sem. A hvg.hu értesülése szerint az érintettek számláit zárolhatják, vagyis nem férhetnek hozzá az Egyesült Államokban levő vagyonukhoz.

A DK megnézné a tárgyalásokról szóló feljegyzéseket

Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció alelnöke hétfőn felkeresi a Külügyminisztériumot, mert az ellenzéki párt tudni szeretné, milyen korábbi jelzéseket kapott a kormány arról, hogy az Egyesült Államok "ki fog tiltani a kabinet körül dolgozó személyeket Amerikából."  Az ellenzéki párt közleményében leszögezte: betekintést kérnek a tárgyalásokról és a tájékoztatásról készült feljegyzésekbe. A polgároknak joguk van tudni, kiket érint a "korrupciós skandallum".  

Nyílt ülésen tárgyalhatják majd az ügyet a parlamenti bizottságok

A kormány és a Külgazdasági és Külügyminisztérium (teljes nyilvánosságot szorgalmaz az Egyesült Államok által meghozott beutazási tilalom ügyében. Ezt a külgazdasági és külügyminiszter közölte szombat délután Budapesten tartott sajtótájékoztatóján. Szijjártó Péter hozzátette: egyetértenek Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető javaslatával, miszerint hétfőn az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága, és - amennyiben ebben a kérdésben összeül - a külügyi bizottság is nyílt ülésen tárgyalja az ügyet. A miniszter elmondta:  André Goodfriend, a budapesti amerikai nagykövetség ideiglenes ügyvivője a KKM-nek tíznél kevesebb magyar állampolgárról beszélt, neveket nem közölt. Azzal kapcsolatban, hogy az ügyvivő egy nyilatkozatában kormánytagok érintettségéről ejtett szót a beutazási tilalommal kapcsolatban, Szijjártó Péter kijelentette: az amerikaiak kormánytagokat nem kerestek meg.

Szijjártó Péter kiemelte: nagyon komoly ügyről van szó, amelyben sem találgatásoknak, feltételezéseknek, "homályosításnak" nincs helye. Magyarország továbbra is várja, hogy minél előbb bocsássák rendelkezésére azokat a - budapesti amerikai nagykövetség közleménye által - hitelesnek nevezett információkat, amelyek alapján az Egyesült Államok kormánya korrupció vádját fogalmazta meg magyar állampolgárokkal szemben - tette hozzá. A miniszter azt is elmondta, hogy a tervek szerint kedden Washingtonban találkozik Victoria Nulanddal, az Egyesült Államok európai és eurázsiai ügyekért felelős államtitkár-helyettesével, és reményei szerint ezt a kérdést is meg tudják vitatni. Közölte továbbá, hogy az Egyesült Államokból Kanadába utazik, mindezt megelőzően pedig hétfőn Luxemburgban vesz részt a külügyek tanácsának ülésén. Így az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának hétfői és a külügyi bizottság esetleges aznapi ülésén Magyar Levente, a tárca gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára vesz majd részt.