Már megszoktuk...

Megszoktuk, hogy tesznek és mást mondanak. Nem kellene ezen csodálkozni, hiszen ezt a "kedves vezető" már régen közölte velünk, hogy nem azt kell figyelnünk, amit mondanak, hanem amit tesznek. Azt mondta Orbán Viktor az önkormányzati választás előtt, hogy az "nem megy, hogy egyik nap diktatúrát kiáltunk, gyalázzuk a kormányt, lejáratjuk külföldön, másnap pedig azt mondjuk, hogy működjünk együtt, mert pénzről van szó". De hát "kedves vezetőnk" akkor az sem megy, miszerint az egyik nap azt mondjuk, hogy az "Európai Bizottság még egy kócerájt sem tudna elvezetni", vagy "ez az ország a miénk, mi döntjük el, hogy mi történik itt" - és nem sorolom tovább a gyalázkodást és pökhendiséget -, viszont a különböző uniós támogatást elvárjuk, sőt járandóságnak tekintjük.

Azt is mondják, hogy a nagykorú gyermekeknek kötelességük a rászoruló szülőkről gondoskodni, közben tandíjjal teszik adóssá az egyetemistát, majd csak esetlegesen közmunkát biztosítanak a végzetteknek, vagy a juhokat tartó fiataltól elveszik a földet, stb. Akkor miből is gondoskodjon a gyermek a rászoruló szülőről? Esetenként előfordul olyan is, hogy megteszik azt is, amit mondanak és annak az ellenkezőjét is, de nem mindegy kire, melyik vonatkozik. Azt mondja Lázár János a reklámadóval kapcsolatban, hogy aki többet keres, az többet is fizessen, ebben az esetben nemcsak összegszerűen, hanem százalékosan is, tehát több kulcsosan. Ez alapján felvetődik a kérdés, hogy akkor miért is egy kulcsos a személyi jövedelemadó? Jó lenne, ha egyszer már olyan összhang lenne a kimondott szó és a tett között, amely a társadalom érdekét képviselve megvalósítható is volna.