Bundesliga;Bajnokok Ligája;Dortmund;

2014-10-27 10:19:00

Mi az oka a Dortmund mélyrepülésének?

Egyre nagyobb a tanácstalanság a Dortmund csapatánál. A Bundesliga tavalyi második helyezettjénél továbbra sincs válasz arra, hogyan fordulhat elő az, hogy miközben megy a szekér a Bajnokok Ligájában, múlt héten a Galatasaray otthonában nyertek 4-0-ra, a bajnokságban mintha megállt volna a tudomány: az utóbbi hat bajnokiból Jürgen Klopp együttese ötöt vesztett el, s mindössze egy pontot szerzett. A Borussia a 14. helyen áll, s már a kiesés réme fenyegeti.

Ez a szereplés azért is megmagyarázhatatlan, mert Klopp semmit sem adott fel a sárga-feketéket az ő irányítása alatt mindig is jellemző támadófutballból. Helyzetek sorát dolgozza ki, de képtelen a kapuba találni. Mats Hummels, a német válogatott középhátvédje a Hannover elleni szombato vereség okát is abban látja, hogy tragikus volt a helyzetkihasználás. Mint mondta, ha kihasználták volna lehetőségeiket, 3-0-ra nyernek.

De megint kikaptak. Az utóbbi 14 évben először fordul elő, hogy a Dortmund sorozatban négy Bundesliga-találkozót veszített el. De ami még ennél is drámaibb: négy találkozón gólt sem tudtak lőni Reusék. A Hannover profija, Leonardo Bittencourt, aki egykor a Dortmund alkalmazásában állt, maga is csodálkozott volt csapata mélyrepülésén. Elvégre „a Borussia vagy 200 szögletet és 100 szabadrúgást lőtt, gólt mégsem szerzett”. Jürgen Klopp abban látja a baj okát, hogy a döntő pillanatban képtelenek kellőképpen koncentrálni. Ám, mint mondta, tovább harcolnak. Hummels önkritikusan megállapította, az év elején megállapított célokból vissza kell venni. A bajnokság megnyerése elérhetetlen távolságokba került. Klopp szerint más segítségére nem számíthatnak, nekik kell kikecmeregniük ebből a helyzetből. „Nehéz lesz, de tovább kell mennünk” – nyomatékosította. Hummels elmondta, ez a legnehezebb időszak, amit valaha is a Borussiánál átélt. „Ám ehhez is fel kell nőni” – jelentette ki.

Sokat elmond a Hannover elleni vereségről, hogy míg a Dortmund 17-szer lőtt kapura, a Hannover csak 7-szer. Igaz, a kaput eltaláló lövések aránya 4-3 volt. Mindent elmond a csapat jelenlegi helyzetéről, hogy a Borussiánál 26,7 százalékos volt a lövések pontosságának aránya, a Hannovernél 42,9 százalék.

A Bild napilap részben abban látja a mélyrepülés okát, hogy a hálóőr, Roman Weidwenfeller gyakran nem áll a helyzet magaslatán. A kilenc mérkőzésen 15 gólt kapott. Tavaly ugyanezen időszak alatt mindössze 10-et. A japán válogatott, a Manchester Unitedtől 8 millió euróért visszavásárolt Shinji Kagawa sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Bár első találkozóján betalált a Freiburg ellen, eddig ő sem találja a helyét. Ciro Immobile sem tudja pótolni a Bayernhez távozott Robert Lewandowskit. Bár Pierre-Emerick Aubemeyang és Adrian Ramos a BL-ben többször betaláltak, a Bundesligában gyakran hiába keresik góllövő cipőjüket.

Felmerülhet persze Klopp felelőssége is. A tréner 2008 óta sikert sikerre halmozott, 2011-ben megnyerte a bajnokságot, 2012-ben mellette a kupát is, 2013-ban bevitte csapatát a BL döntöbe. Elképzelhető, hogy megszűnt a varázsa, jobban kiismerik az ellenfelek stratégiáját. Ha a Dortmund folytatja mélyrepülését, jövő nyáron még jobban széteshet, s esély sem lesz arra, hogy képes legyen megtartani Marco Reust.