pedofília;óvó bácsi;

2014-11-06 15:23:00

Pedofil óvóbácsi a Pest megyei településen?

Az óvodából vitték el bilincsbe verve a rendőrök az óvóbácsit, akit nemi bűncselekménnyel gyanúsítanak.

A rendőrség tájékoztatása szerint szexuális erőszak miatt vették őrizetbe a férfit, akit a bíróság előzetes letartóztatásba helyezett.

A Népszava úgy tudja, a pedagógust – akinek a felesége is ugyanott dolgozik - korábban már felfüggesztették állásából. Az óvoda vezetője egy hónappal korábban tett ellene feljelentést, majd a nyomozást követően hétfőn vették őrizetbe az óvóbácsit.

Az érintett település polgármestere lapunknak elmondta, az intézményvezető nem tájékoztatta a fenntartót a feljelentésről, így korábban nem is értesültek az eljárásról.

Úgy tudjuk, a férfi már korábban is gondot okozott az óvodában, ezért az intézmény előző vezetése is felfüggesztette, ami miatt munkaügyi per is folyamatban van.

A szülők nagy többsége – információink szerint – kiáll az óvóbácsi mellett. Csütörtökön este rendkívüli szülői értekezleten tárgyal a helyzetről az óvoda vezetése, az önkormányzat illetékese.



A rendőrség később az ügyet megszüntette, mivel a nyomozás adatai alapján nem volt megállapítható bűncselekmény elkövetése. A férfi az előzetes letartoztatásban töltött időért kártérítést kapott.