Fidesz;kampány;közpénz;önkormányzati választások;

2014-11-21 06:07:00

Kétmilliárdért kampányolt a Fidesz

Nem sajnált több mint kétmilliárd forintot elkölteni az önkormányzati választási kampányra a Fidesz: ebből azonban csak 1100 milliót fizetett maga a párt, a maradékkal ugyanis a kormány, illetve a kormánypárti helyhatóságok támogatták saját jelöltjeik győzelmét – derül ki az Átlászó.hu, a K-Monitor, a Political Capital és a Transparency International Magyarország közös, önkormányzati kampányköltéseket vizsgáló kutatásából. A baloldali pártok költéséből is látszik, a főként óriásplakátokkal megjelent Fidesznek semmi sem volt drága a győzelem érdekében: a DK, az Együtt, a Liberálisok, az MSZP és a PM kampánya együttvéve is negyedannyiba került, mint a kormánypárté, összesen 418 milliót fizettek. A Jobbik 280 millióból, míg az LMP 50 millióból kampányolt. A Fidesz hatszor annyi közterületi plakátot kapott, mint a többi parlamenti párt együtt: 9500 plakátjukkal szemben a baloldal 700, a Jobbik 824, az LMP 47 posztere áll.

A kormánypárt a közpénz elköltésben is élenjáró volt, hiszen a „Magyarország összefog”, és az „Elszámoltatjuk a bankokat!”szlogenű plakátok 830 millióba került az adófizetőknek. A választások előtt is az óriásplakátok bizonyultak a legköltségesebbnek: listaáron a Fidesz 665 milliós értékben hirdette jelöltjeit, ugyanerre a baloldali tömörülés 110 milliót tudott áldozni. A Jobbik teljes költségének felét, 140 milliót költötte erre, míg az LMP csak hetet szánt rá.

Jellemzően a baloldali pártok és a Fidesz tudott többet költeni a köztéri kampányra, azaz direkt-marketingre: a baloldal 150 milliót - szórólapozásra és telefonüzenetekre -, a Fidesz csaknem 180-at. A Jobbik 42 milliót, az LMP pedig ennek éppen a felét költötte lakossági kampányeszközökre.