6.oldal;nyomor;Múltunk;

2014-12-06 07:22:00

A nyomor kizsákmányolása

A nyomorban tengődőt nyomorultnak szokták nevezni, de ki még a nyomort is kizsákmányolja, az százszorta nyomorultabb, az szörnyeteg, mely egyáltalán nem érdemli meg, hogy emberek közt éljen. Azt eltávolítani kell az emberi társadalomból, mert a prédára leső ragadozónál is veszélyesebb. Emez ösztönszerűleg fenntartásáért küzd, amaz: az emberi bestia, meg-gazdagodási törekvésből követ el bűnt élő emberek, munkájuk után magukat fen-tartó munkások ellen.

És tehetik bátran ! Önhitü meggyőződése azt sugallja nekik, hogy az az ostoba rab-szolga azt sem tudja, hogy bünt, aljasságot és merényletet követnek el élete ellen, tehát fel sem zudulhat a kapitalista ellen ; és az a rabszolga végre „szokásból" azt hiszi, hogy annak az állapotnak ugy kell lenni a mint van, azon változtatni nem lehet, mert a nagy urnák csak nagyobb becsülete van a mérv-adó körökben mint a szegény embernek; több hitelt adnak hazug szavainak, mint a szegény ember szive mélyéből fakadó fel-jajdulásnak.