Tudomány;Föld;aszteroida;Vladimir Lipunov;

2014-12-10 13:22:00

Itt a vég? Hegyméretű aszteroida száguld a Föld felé

Az aszteroidát október végén észlelték egy orosz obszervatóriumban. Vladimir Lipunov, a Moszkvai Állami Egyetem csillagásza szerint a 400 méter átmérőjű égitest háromévente halad el a Föld mellett. A tudós igyekezett megnyugtatni: a 2014 UR116 jelű aszteroida nem jelent közvetlen fenyegetést a Földre. Ám arra is felhívta a figyelmet, hogy ha ez az objektum történetesen mégis összeütközne lakhelyünkkel, ezerszer akkora erejű robbanást okozna, mint a 2013-ban Cseljabinszk orosz város felett a földi légkörbe csapódó, busznagyságú meteorit. Pedig annak érkezése is több kilométeres sugarú körben rongálta meg az épületeket, törte ki az ablakaikat.

A The Daily Telegraph online kiadása szerint nyugodtan kezdjünk bele egy hosszabb regénybe, ugyanis a hegynagyságú aszteroida, ami az orosz tudós szerint ugyebár  a Föld felé száguld, nem fenyegeti a bolygónkat, elkerüli azt. 

Eddig még csak körülbelül 11 ezret fedeztek fel és katalogizáltak a mintegy 100 ezer földközeli égitest közül, amelyek keresztezhetik a bolygó pályáját, és méretük alapján veszélyesek lehetnek. Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) honlapján hétfőn szintén közzétette, hogy a 2014 UR116 nem halad elég közel a Földhöz, hogy fenyegetést jelentene.

A közleményben az is olvasható, hogy Tim Spahr, a massachusettsi Cambridge-ben működő Kisbolygók Központjának igazgatója számítógépen modellezte az aszteroida pályáját, miután felismerte, hogy ez az az égitest, melyet hat évvel ezelőtt megfigyelt.Mindkét megfigyelés adatait felhasználva a NASA Sentry rendszerének automatikus számításai felvázolták az aszteroida későbbi mozgását. Ezek a kalkulációk kizárják, hogy a 2014 UR116 a Földnek vagy más bolygónak ütközzön legalább még 150 évig.

Forrás: The Daily Telegraph