RTL;Lázár János;TV2;

2014-12-18 06:04:00

Kivonulhat a TV2 Magyarországról

Jelenleg több alternatíván is dolgozik a Tv2 Csoport, „vizsgáljuk annak lehetőségét is, hogy a Tv2 külföldi joghatóság alatt folytatja a műsorszolgáltatást” – erősítette meg lapunknak a csatorna a hvg.hu értesülését. Azt írták, a magyar médiaszabályozás szigorát megelégelve, „kimenekítik” főcsatornájukat külföldre. Ennél többet a Tv2 nem kívánt elárulni.

Annyi bizonyos, hogy miután a kábelcégektől szedhető programdíjból sem tudják ellensúlyozni veszteségeiket és reklámbevételeik csökkenését, nehéz helyzetbe került az RTL Klub konkurense. Bár a médiahatósággal mindkét adónak érvényes szerződése van a díj beszedéséről, ezt a lehetőséget a Lázár János vezette Miniszterelnökség befagyasztotta. Úgy 6-8 milliárd forinttol esett el mindkét adó; míg a kábeles piac – jegyezte meg a hvg.hu – évi 110 milliárdot termel, a két nagy tévétársaság legfeljebb 8-10 százalékban részesül ebből a tortából a kis csatornáik után.

Bár a kabinet az állami hirdetések révén így is gyakran kedvez a Tv2-nek, hiába ígérte, továbbra sem készítette el azt a törvényjavaslatot, ami alapján az állam a programdíj mértékét maga szabályozná – kivárásra késztetve ezzel a tévéket. Pedig ez az intézkedés esetleg segíthetne a társaságon. Hiába bukkant fel fel a Tv2 környékén Andy Vajna filmügyi kormánybiztos is, eddig csak arról tudni, hogy két produkcióját – egyik a felesége, Vajna Tímea által vásárolt Miss World verseny közvetítése lehet – biztosan a csatornához vinné, de „komolyabb” támogatás egyelőre nincs a láthatáron.

A február óta „magyar tulajdonba” került – az addigi igazgató és a gazdasági igazgató, Simon Zsolt és Yvonne Dederick által megvásárolt – tévé külföldre költözése komoly fordulatot hozhat a kormány média elleni hadjáratában, hiszen a reklámadóval is inkább a nemrég Luxemburgba költözött RTL-t kívánták megszorongatni. Ám a TV2 lépése gyakorlatilag „menekülésként” is értelmezhető lenne. Igaz, a költözés megnehezítheti a magyar médiahatóság befolyását, ellenőrzési lehetőségeit, a csatornák ettől még nem mentesülnének a reklámadó alól. Hiszen a törvény „a külföldről szolgáltató, de Magyarországon bevételeket szerző” médiacégekre is vonatkozik. Ugyanakkor mentesülhetnek a médiaszolgáltatási díj befizetésétől, ami máris több százmilliós könnyítést jelentene.