Csúcstalálkozó Ukrajna jövőjéről

Januárban csúcstalálkozót rendeznek Ukrajna jövőjéről Petro Porosenko ukrán, Vlagyimir Putyin orosz, Francois Hollande francia elnök, valamint Angela Merkel kancellár részvételével. A négyes csúcsot január 15-én, a kazah fővárosban, Asztanában rendezik meg – közölte az ukrán elnök.

 „A diplomáciai évem a normandiai formátumú asztanai találkozóval veszi kezdetét” – hangoztatta Porosenko. Ezzel arra utalt, hogy június 6-án, ugyanezen négy politikus találkozott Normandiában, a partraszállás hetvenedik évfordulója alkalmából.

December 22-én már telefonon konferenciabeszélgetést folytatott egymással az ukrán kérdésről Merkel, Putyin, Hollande és Porosenko. Múlt szombaton pedig Merkel ugyanerről a kérdésről cserélt eszmét szintén telefonon az ukrán elnökkel és a kazah államfővel, Nurszultan Nazarbajevvel.

Tavasz óta különösen heves harcok dúlnak Ukrajna keleti részén a kormányerők és az Oroszországhoz húzó szakadárok között. Bár több alkalommal megállapodtak a tűzszünetről ezt újra és újra megsértették. A Nyugat azzal vádolja Oroszországot, hogy katonailag támogatja a szeparatistákat, a Kreml azonban rendre visszautasítja a vádakat.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter meggyőződését fejezte ki, hogy jövőre megoldást találhatnak az ukrajnai válságra, de állítása szerint a válság addig folytatódik, amíg Brüsszel és Washington beleszól a történésekbe.

Szerző
2014.12.30 06:34

Söder bejelentette: megpályázza a CSU elnöki tisztségét

Publikálás dátuma
2018.11.18 14:51

Fotó: AFP/ CHRISTOF STACHE
Markus Söder bajor tartományi miniszterelnök vasárnap a várakozásoknak megfelelően bejelentette, hogy megpályázza a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöki tisztségét.
A január 19-én tartandó rendkívüli kongresszuson várhatóan egyedüli jelöltként induló politikus a Bayerischer Rundfunk (BR) tartományi közszolgálati médiatársaság hírportálján ismertetett nyilatkozatában elmondta, hogy hosszú mérlegelés után és számos CSU-tag kérésének eleget téve készen áll a párt szolgálatába állni, ezért megpályázza az elnöki tisztséget. Jelezte, hogy a CSU távozó vezetőjével, Horst Seehoferrel folytatott hatalmi harc végeztével a megbékélésre és a párt egységének megteremtésére törekedne. Mint mondta, a CSU megújításán "a bázissal és a tisztségviselőkkel együtt, csapatban" kíván dolgozni, mert "csak együtt" lehet megbirkózni a párt előtt álló "nagy kihívásokkal". A BR kiemelte: Markus Söder megválasztása valószínűleg formalitás lesz, mert miután a CSU-alelnök Manfred Weber bejelentette, hogy az Európai Bizottság elnöki tisztségének megszerzésére összepontosít, és Alexander Dobrindt, a CSU-s szövetségi parlamenti (Bundestag-) képviselők vezetője is kizárta, hogy megpályázza az elnöki tisztséget, nincs politikus a színtéren, aki a győzelem esélyével indulhatna Markus Söderrel szemben. Horst Seehofer pénteken közölte, hogy január 19-re rendkívüli kongresszust hív össze, amelyen megválasztják a párt új elnökét. Azt már a hét elején bejelentette, hogy rövidesen befejezi 2008-ban kezdett pártelnöki munkáját, de a szövetségi belügyminiszteri tisztségét megtartja. A csak Bajorországban működő CSU az októberi helyi választáson több mint 50 éve a leggyengébb eredményt érte el, és elveszítette abszolút többségét a német tartomány törvényhozásában (Landtag). Azóta egyre többen sürgették Horst Seehofer távozását a párt éléről. A nyomás tovább erősödött, miután a testvérpárt Kereszténydemokrata Unió (CDU) vezetője, Angela Merkel kancellár október végén bejelentette, hogy nem pályázza meg többé a CDU elnöki tisztségét.
Szerző
2018.11.18 14:51

Brexit: May szerint leváltása se könnyítene a tárgyalásokon

Publikálás dátuma
2018.11.18 12:49

Fotó: AFP/ MATT DUNHAM
A „nemzet érdekeit” saját személyes jövője elé helyező, harcra kész kormányfő tudomása szerint nem jött még össze a bizalmatlansági szavazáshoz szükséges negyvennyolc levél.
A brit politikai élet egyik legmozgalmasabb hetét minden kétséget kizáróan újabb feszült, válságos napok követik, ahogy Theresa May egyszerre küzd kormányfői pozíciójáért és a szigetország jövőjét meghatározó Brexit-megállapodás parlamenti elfogadásáért. A konzervatív vezetővel együtt a brit közvélemény is lázasan számol: az illetékes 1922-es parlamenti bizottsághoz 48 képviselőtől kell beérkeznie bizalmatlansági indítványnak ahhoz, hogy May sorsa a frakció elé kerüljön. Maga a kormányfő a Sky News vasárnap reggeli politikai magazinjában, a Sophy Ridge showban elhangzott interjújában közölte, tudomása szerint Sir Graham Brady, a bizottság vezetője nem kapta még meg a szükséges számú levelet. A nyilvánosság előtt mindeddig "csak” huszonhárom honatya vállalta, hogy a kormányfő lecserélésére készülne a Brexit-tárgyalásoknak ebben a kritikus időszakában. Az egyértelmű puccsot koordináló Steve Baker, aki lemondásáig a kilépési minisztérium államtitkára volt, ötven levélről tud. Ha ez igaznak bizonyulna, a voksra akár már kedden sor kerülhet. Bizarr módon ez a nap egyben a 28. évfordulója a “Vasladyt”, Margaret Thatchert eltávolító bizalmatlansági szavazásnak. A titkos véleménynyilvánításon a várakozások szerint a kabinet több tagja is megvonná támogatását May asszonytól. Ha a 315 fős frakció többsége nem is húzná ki a szőnyeget a Downing Street 10. lakójának lába alól, ha már száz “elvtársa” jelezné elégedetlenségét, kormányának néhány befolyásos tagja lemondásra kényszerítené. Theresa May elszigeteltsége már a múlt hét drámai eseményei közepette jól érzékelhető volt. Két kabinetminiszter és további öt kormánytag, illetve tanácsadó lemondása után a kabinet öt tagja, köztük a környezetért és mezőgazdaságért felelős Michael Gove, az “ős-Brexitesek” hangadója és Liam Fox, a kereskedelmi tárca vezetője tartja most sakkban Mayt azzal, hogy ha nem kötelezi el magát a Brexit-megegyezés újratárgyalásának követelése mellett, ők is távoznak. A kormányfő víziójába és konkrét terveibe bepillantást engedő Sky News interjúban May ismételten hivatkozott arra, hogy a nemzet érdekeinek képviselete tartja vissza a törülköző bedobásától a rá nehezedő nyomás közepette. Váltig állította, hogy az 585 oldalas megállapodás legszenvedélyesebben vitatott pontja, az ún. backstop nem jelenti azt, hogy a szigetország előnytelen és felmondhatatlan hosszútávú vámegyüttműködésbe kényszerülne az EU-val, illetve Észak-Írországra az Egyesült Királyság többi részétől eltérő rendelkezések vonatkoznának majd. Olyan biztosítási politikáról van szó, amit egyik fél sem akar igénybe venni. Theresa May kifejtette, hogy a szigetország jövőjét a jelenleg még alakuló hétoldalas politikai nyilatkozat határozza majd meg. Ennek szelleme fogja kifejezni a Brexitre szavazott britek akaratát. Miután a kormányfő különösen Dominic Raab Brexit-ügyi miniszter lemondása óta maga irányítja az EU-val folytatott megbeszéléseket, bejelentette, hogy a héten Brüsszelben Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság elnökével tárgyal. Az elszántan küzdő kormányfő vitatta, hogy ne tudná keresztülvinni a Brexit-megállapodást a parlamenten, noha az ellenzéken kívül a kormány működését eddig biztosító északír koronahű Demokratikus Unionista Párt tíz képviselője is azzal fenyegetőzik, hogy szembeszáll vele, és kisebbségben lévő saját frakciójának jelentős része sem ért egyet a kétéves alkudozás eredményével. Mint May megjegyezte, elmozdítása sem a tárgyalásokat nem könnyítené meg, sem a parlamenti aritmetikát nem változtatná meg. A tory polgárháború nem tesz jót a konzervatívok népszerűségének. A múlt heti turbulencia után készült két közvélemény-kutatás is munkáspárti vezetést regisztrált. Nem biztos, hogy az ellenzék vezérével a Sky News csatornán sugárzott interjú után hasonlóan kedvező verdikt születne. Jeremy Corbyn igyekezett elkerülni a határozott válaszokat, például, hogy ma az EU-ból való kilépésre szavazna- e? Az asztalon lévő dealt, - bevallva, hogy nem olvasta teljes terjedelmében, - azért kifogásolja, mert nem elég konkrét és nem foglalkozik eléggé a dolgozók jogaival és a környezet védelmével.
2018.11.18 12:49
Frissítve: 2018.11.18 14:29