MSZP;Fidesz;Veszprém;Gőgös Zoltán;időközi választás;osztogatás;

2015-01-05 06:10:00

Gőgös Zoltán: gazemberség a veszprémi osztogatás

Veszprémben mától gyűjthetik az ajánlásokat a február 22-i időközi országgyűlési képviselő-választás reménybeli jelöltjei. 

Orbán Viktor ugyan néhány hete megpróbálta elhitetni, hogy a Fidesz számára nem létkérdés a mandátum sorsa, ennek ellenére a decemberi utolsó kormányülésen nyolcszázmillió forintos támogatást szavaztak meg a városnak, azután az is kiderült, hogy ebben a megyében egyetlen rövid útszakaszt tettek fizetőssé. Mindez jelzi, milyen fontos a kormánypárt számára a győzelem, illetve mennyire komolyan veszik a februári időközi választást, amelyen a kétharmad sorsa múlhat. Ha ugyanis Veszprémben nem nyer a Fidesz, akkor a párt elveszíti azt a többséget, amely egyebek mellett az esetleges alaptörvény módosításhoz kell.

A Nemzeti Választási Bizottság eddig 16 pártot vett nyilvántartásba a választásra: indulnának a voksoláson a Szociáldemokraták, a Magyar Munkáspárt, az MSZP, az Elégedetlenek Pártja, a Jobbik, a Zöldek Pártja, az LMP, az Összefogás Párt, a Fidesz, a KDNP, a Magyarországi Cigányok Fóruma, a Jesz, az Aquila Párt, a Lokálpatrióta Párt, a Liberálisok és A Haza Nem Eladó Mozgalom Párt. Gőgös Zoltánt, a szocialisták elnökhelyettesét nem lepi meg, hogy ilyen sok szervezet méretné meg magát a februári választáson, hiszen Újpesten is 13 párt indult Kiss Péter megüresedett mandátumáért. Az ellenzéki politikust inkább az zavarja, hogy az LMP, amelyik ezúttal összefogásról beszélt, végül kifarolt a civil Kész Zoltán mögül, akit az MSZP, a DK, az Együtt, a PM, a Magyar Liberális Párt és a MoMa is támogat. Schmuck Andor, a Szociáldemokraták elnöke pedig tegnap bejelentette, hogy Karancsi Tibor exrendőrt, az olajbotrány kirobbantóját támogatják és arra kérte a demokratikus ellenzék pártjait, álljanak be Karancsi mögé.

Gőgös szerint a városban és a környékén sokan háborognak a Fidesz politikája ellen, ami február 22-én az elégedetleneket elviheti az urnákhoz, a kormánypárt korábbi szavazóit pedig otthon tarthatja. Az MSZP elnökhelyettese azonban attól tart, hogy az a hat-nyolc százalék, amit az LMP, illetve a Szociáldemokrata párt kaphat a választáson, a demokratikus ellenzék győzelmét veszélyezteti. Karancsit tiszteli, de az exrendőr nem veszprémi - mondta. Gazemberségnek nevezte, hogy a helyi kampány kezdete előtt nyolcszázmillió forintot szavazott meg a kormány a városnak és a pénz felhasználásáról pénteken Némedi Lajos alpolgármester, a Fidesz jelöltje beszélt a nyilvánosság előtt. Gőgös bízik abban, hogy ezzel nem lehet a választókat megvenni.

A törvény értelmében azok indulhatnak Navracsics Tibor uniós biztos megüresedett mandátumáért, akik január 19-én 16 óráig legalább 500 érvényes támogató aláírást gyűjtenek. Az időközi voksolás 25 település választópolgárait érinti: szavazhatnak Bakonynána, Bánd, Csehbánya, Csetény, Dudar, Eplény, Hajmáskér, Hárskút, Herend, Jásd, Királyszentistván, Kislőd, Lókút, Márkó, Nemesvámos, Olaszfalu, Öskü, Sóly, Szápár, Szentgál, Tés, Úrkút, Városlőd, Veszprém és Vilonya választói.