Ingatlan;Belváros;V. kerület;Juhász Péter;Portik Tamás;

2015-01-06 06:05:00

Húsz év, vagy semmi

Akár 20 év börtön is várhat azokra, akik az V. kerület elmúlt éveinek gyanús ingatlaneladásaiban érintettek - amennyiben bebizonyosodnak a Juhász Péter feljelentésében foglaltak. Aszerint az önkormányzati ingatlanok bérlői egy-két hónapra csupán azért bérelték ki a szóban forgó lakásokat, hogy később élhessenek a vásárlásért kapható 30 százalékos kedvezménnyel. Így több milliárd folyhatott ki a kerület kasszájából, ám Zámbó Gyula ügyvéd szerint, ha mindez a törvényeknek, akár a helyi rendeleteknek megfelelően zajlott, kétséges a feljelentés sikere.

Húsz év szabadságvesztés is várhat az V. kerületi ingatlanok gyanús eladásaiban résztvevőkre - már ha igazak a Juhász Péter feljelentésében foglaltak. Az Együtt társelnöke, V. kerületi önkormányzati képviselő a Legfőbb Ügyészségen azután tett feljelentést, hogy több tucat belvárosi ingatlaneladást vizsgálva arra jutott, az ingatlanok többségére jelentősen áron alul, jellemzően pályáztatás nélkül, az önkormányzat által kijelölt vevők "csaphattak" le. Utóbbiak először néhány hónapig bérelték a szóban forgó lakásokat, hogy - áll a feljelentésben - a későbbi vásárlásnál igénybe vehessék az önkormányzat által biztosított 30 százalékos kedvezményt. Juhász szerint az így "kijátszott" kedvezmények összege a 4 milliárdtól a 10 milliárdig terjedhet, sőt az eladások valódi célja is az volt, hogy a vevők a piaci értéküknél milliókkal olcsóban juthassanak hozzá a kerületi ingatlanokhoz. Eközben ráadásul az önkormányzati képviselőknek sem tűnt fel az elmúlt években, hogy egy-egy bérlő vevő is lehetett.

Navra László, a Kettős Mérce szerzője szerint hűtlen kezelés esetén, ha külön-külön kell értékelni az egyes ügyleteket, akkor kétmillió forint fölött már egyenként is 5 éves szabadságvesztésről van szó, ami halmazatban 7 és fél évre emelkedik; ám ha az egész bűnszervezetben történt, ahogy azt Juhász feljelentése gyanítja, akkor az alapcselekmény büntetési tétele kétszeresére emelkedik, vagyis 20 éves börtönbüntetésről beszélhetünk.

A Blikk számolt be róla, hogy a belvárosi önkormányzat még Rogán Antal vezetése idején úgy vált meg a Károly körút 26-os szám alatt lévő ingatlantól, hogy egy hónapra bérbe adta, majd kedvezménnyel - 75 millió forint helyett - 52 millióért eladta. Ezután már az új tulajdonos egy évvel később piaci áron 102 millió forintot kapott érte. A kerület szerint mindez közérdekből történt, ugyanis "a lakosság alapellátását" szolgálta volna a 212 négyzetméteres üzlethelyiség vendéglátóhellyé alakítása, holott számos ilyen egység van a környéken. Ezután több lap is feltárt ehhez hasonló eladásokat.

Mindezek ellenére, ha a törvényeknek, akár a helyi rendeleteknek megfelelően történtek az eladások, akkora aligha lesz sikeres Juhász feljelentése - mondta lapunknak Zámbó Gyula ügyvéd. A Sukoró-pert, s az erzsébetvárosi ingatlanpert is közelről ismerő szakember szerint Juhász állításai önmagukban nem feltétlenül utalnak törvényen kívüliségre. Szerinte az sem kifogásolható, ha az értékbecslések sematikusan történtek, hiszen az ingatlanokat nagy mennyiségben vizsgálják, így előfordul - miként az Juhász feljelentésében áll -, hogy a becslések ugyanazzal az általános szöveggel indulnak. "Azt az értékbecslők is tudják, hogy anyagilag, rosszabb esetben büntetőjogilag is felelnek azért, hogy a becslés megállja a helyét" - hangsúlyozta Zámbó, hozzátéve, ha az ügyészség vizsgálni kívánja a gyanított eltéréseket, "könnyen megteheti" ezt egy szakértő kirendelésével, hiszen a szakmában kialakult egyfajta megközelítés, amely alapján tudni lehet, mennyire objektív az adott érték. Az ügyvéd szerint Juhász nem léphetett mást, mint hogy megtette a feljelentést, "még ha nem is lesz eredményes". Emlékeztetett: az elmúlt legalább 8 év sok ingatlaneladásokkal kapcsolatos ügyet produkált, és alapvetően mindenhol az volt a kérdéses, valós forgalmi értékükön keltek-e el az ingatlanok, "vagy az önkormányzat vesztett a bulin".