Mindenki hazudik - Róza a kegyes csaló

Sokat nevetnek a nézők Benedek Miklós rendezésében, a Róza című vígjátékon, a Karinthy Színházban. De közben ez a produkció azért regél a lecsúszásról, elszegényedésről is, és remek játéklehetőséget biztosít a címszereplő Almási Évának.

Róza a kegyes csaló, a maga, de a mások malmára is vizet hajtó fifikás szélhámos, a nagy organizátor, akinek ezer arca van. Ha kell, kőkemény, és rettenthetetlenül tántoríthatatlan. Máskor vajra kenhetően szelíd, sőt már-már mézesmázos. Olykor igencsak őszintén megmondja a magáét, ha pedig azt látja célravezetőnek, akkor színlel rendesen. Köntörfalaz és mismásol.

A Karinthy Színházban bemutatott Lengyel Menyhért darab jutalomjáték Almási Évának, miközben másoknak is jó lehetőséget biztosít. Színész, Benedek Miklós, állította színpadra, aki rendezés közben is képviselte a színész kollégái érdekeit. Meg fiával, Benedek Alberttel át is írta a darabot, nyilván ekkor szintén gondja volt rá, hogy hálás szerepek kerekedjenek ki végeredményként.

Furcsa darab ez, mert szól az elszegényedésről, azzal, hogy csaknem mindenkinek meg kell tanulnia a képmutatás mesterségét annak érdekében, hogy felszínen maradjon. Ugyanakkor kicsit cukros, rózsaszínbe hajló mesevilág is, melybe csak áttételesen tör be a brutális valóság. Vagyis alapvetően a szórakoztatás a cél. Miközben egy polgári család lecsúszása, az ügyeskedés, hogy ez a folyamat akár mindenáron is, de megállítható legyen, ma is abszolút aktuálisnak tűnik. A történet szerint az illető családban van egy megesett lány, akinek zabigyerekét kiadták a Rákosszentmihályon élő Rózának, aki hasonló csemetékből, persze pénzért, többet is átvett megőrzésre. Éppen a pénzt jön bevasalni, ami nincs, sebtében adódik viszont egy gazdag vőlegényjelölt.

Róla aztán kiderül, hogy neki is van egy zabigyereke, meg egy zord atyja, ebből adódik a temérdek mulatságos konfliktus, és félő, hogy az egész frigyből nem lesz semmi. De persze, miután vígjátékról van szó, lesz, mert jelen van Róza, aki nagy leleménnyel mindent elrendez. Almási egy ösztönösen is jó életismerőt játszik. Aki ránéz valakire, és kapásból tudja milyen ember, mi az ábra, mi a teendő. Egy kis huncutságért, kamuzásért, színlelésért a cél érdekében igazán nem kell a szomszédba mennie. Van például egy színlelt ájulási jelenete, amivel a férjjelölt fiatalembernek akarja mutatni a határtalan felháborodását.

Akkorát huppanva ájul bele egy fotelbe, hogy még akik tudják, hogy színlel, azok is megrémülnek, ijedten nézve legyezgetik. Aztán, amikor elmegy a fiatalember, hirtelen borízű, pikírt, követelőző hangon elkiáltja magát, hogy „kávét!” Persze hatalmas röhögés lesz a nézőtéren, virtuózan hidegből melegbe ránt minket, gunyorosan komédiázik. Jók ehhez a partnerei. Özvegy Verőczynét, a megesett lány anyját, Murányi Tünde adja, megmutatja milyen az, amikor valaki fenn az ernyő, nincsen kas alapon feltétlen rongyot akar rázni, megátalkodottan nagyzol, pedig már rongy se nagyon van, erősen kétséges a szűkös megélhetés is. A lánya, Szabó Erika alakításában, még tehetséges tanuló a képmutatásban, de azért csak belejön.

Szanitter Dávid a zabigyerek apja úriembernek mutatkozni akaró fickó, aki a haverjának ajánlja némi kis beavató etyepetyére azt a nőt, akitől neki született általa félredobott gyereke. A haver, Rábavölgyi Tamás alakításában az a mulya, majd kinyíló csipájú srác, aki belehabarodik a lányba. Dengyel Iván a mordon apa, akit Róza kellő rafinériával alaposan megpuhít. Eke Angéla a mindent látó, és gesztusokkal, mimikával véleményező szobalány. Széles Tamás nyíltszíni tapsot arat egy fennhéjázó bútorárusként.

Ebben a darabban mindenki megéri a pénzét, de senki nem gazember igazán. Ez egy fölöttébb megbocsájtó produkció. Bár azért Benedek nem csinál egyértelmű boldog végkifejletet. A fiatalok ugyan összeboronálódnak, de a zabigyerek Gyurikát ott felejtik magára hagyottan a szobában. Róza veszi fel, és ringatja. Egymásra maradtak. Most, hogy megoldódtak a problémák, a többieknek nincs már szükségük rájuk, ebben a hebrencs, ellehetetlenülő világban, amiben sokan csak az önös boldogulásukat keresik, ők lényegében fölöslegessé váltak a többiek számára.