Alkotmánybíróság;kártérítés;Emberi Jogok Európai Bírósága;Strasbourg;trafik;

2015-01-13 19:10:00

Pert nyert a soproni trafikos

A trafikmutyi miatt dohányboltját elvesztő soproni kisvállalkozónak adott igazat az állammal szemben az Emberi Jogok Európai Bírósága Strasbourgban. Ítéletében homlokegyenest ellenkező álláspontra jutott, mint a magyar Alkotmánybíróság (Ab). Az első ilyen döntés után a többi trafikügyben is hasonló határozatra lehet számítani.

A magyar állam megsértette a magántulajdont megillető védelmet, amikor 2013-ban megfosztotta Vékony László soproni trafikost engedélyétől, hogy dohánytermékeket áruljon - mondta ki verdiktjét az Emberi Jogok Európai Bírósága Strasbourgban. A bíróság a felperesnek 15 ezer euró (nagyjából 4,77 millió forint) kártérítést ítélt meg és további 6000 euró (mintegy 1,9 millió forint) perköltség megfizetésére kötelezi a magyar államot, ha az ítélet jogerőssé válik.

A bírák kimondták: Vékony László dohány-kiskereskedelmi engedélye a szerződés értelmében a trafikos bevételeinek jelentős hányadát termelő tulajdonát képezte, annak megvonása az állam részéről pedig beavatkozásnak számít a magántulajdonból származó hasznok élvezetébe. A bírák szerint minden ilyen beavatkozásnak méltányos egyensúlyt kell találnia a közérdek és az egyén alapvető jogainak tiszteletben tartása között.

Korábban tizenhatan fordultak az Ab-hoz, de a testület tavaly nyáron a panaszokat elutasította. A bírák többségi véleménye szerint önmagában az, hogy valaki hosszabb időn át, határozatlan időtartamra szóló működési engedély alapján dohánytermékeket árusíthatott, és ebből rendszeres jövedelemre tett szert, nem jelenti azt, hogy ez a gazdasági tevékenység tulajdonnak vagy alkotmányosan védett tulajdoni várománynak lenne tekinthető. Strasbourgban ezt egészen másképpen látták. Súlyosnak minősítették, hogy Vékony László engedélye elvesztése miatt bevételeinek harmada eltűnt, és később a bolt bezárására is rákényszerült.

Cech András ügyvéd, Vékony jogi képviselője a Népszavának elmondta, a számukra kedvező döntésre azért számított, mert korábban a strasbourgi bíróság más ügyekben hasonló ítéletet hozott. Az Ab viszont nem vette figyelembe a strasbourgi testület korábbi döntéseit. A nemzetközi bíróság egyebek mellett azzal is cáfolta az Ab határozatát, hogy kimondta, a jövedéki termék árusítására vonatkozó jog, ami engedélyhez kötött, mint a dohánytermékek, vagy az alkoholos italok árusításának joga, bizony tulajdonjogot képvisel és a tulajdon védelmének nemzetközi egyezménye hatálya alá tartozik és vagyoni értéke van.

Akik betartották a panasztevésre nyitva álló hat hónapos határidőt és benyújtották igényüket a strasbourgi bíróságnak, jó eséllyel számíthatnak hasonló döntésre - vélte Cech András.

Magyar Gábor ügyvéd szerint, aki 14 trafikját elvesztő vállalkozót képvisel Strasbourgban, nem vet jó fényt a hazai törvénygyárra az emberjogi bíróság megállapítása, hogy "az eljárás, úgy tűnik, nélkülözte az elemi átláthatóságot és bármilyen jogorvoslati lehetőséget". A testület azt is hozzátette, a magántulajdont érintő minden állami beavatkozás esetén lehetőséget kell teremteni az érintetteteknek, hogy ha nem is bíróság előtt, de az illetékes hatóságoknál óvást emelhessenek az intézkedés ellen. Az ügyvéd arra is felhívta a figyelmet, hogy a strasbourgi ítéletek nem általános érvényűek, vagyis csak az adott ügyek szereplőire vonatkoznak. Aki nem indított pert a kormány ellen, vagy későn ébredt, az nem számíthat kártérítésre. Az ítélet viszont nem kötelezi a magyar országgyűlést a jogszabály megváltoztatására.

Magyar Gábor megjegyezte, sajnos egyre több komoly ügy kerül Strasbourgba, lassan egy külön magyar osztályt lehetne létrehozni. Cech András ehhez hozzátette, ő képviseli Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság mandátumának lejárta előtt menesztett elnökét, több kényszernyugdíjazott bírót és más ügyekben is eljár. A strasbourgi bíróság "magyar szekciója" nem a leépítés útján halad - erősítette meg Cech András.

Ha egyik fél sem fellebbez 3 hónapon belül, az ítélet jogerőre emelkedik. A kormány a jelek szerint nem akarja túlfeszíteni a húrt Strasbourggal, mert az ítélet keddi kihirdetésekor Varga Mihály gazdasági miniszter közölte, a trafikrendszer átalakításával kapcsolatban hozott strasbourgi bírósági döntést a magyar kormány kötelezőnek ismeri el magára nézve. Szavaiból az is kiderült, a többi trafik ügyben is hasonló ítéletekre számítanak, mert mint fogalmazott: a szükséges kártérítéseket ki fogják fizetni. A nyertes egykori trafikos ügyvédje azonban arra emlékeztetett, hogy korábban már előfordult, hogy egy kormánypárti országgyűlési képviselő egy másik ügyben kijelentette, hogy fizetni fog a kormány, ehhez képest fellebbeztek és kérték a strasbourgi "legfelsőbb bíróság", az úgynevezett Nagy Kamara összehívását, hogy vizsgálja felül a bíróság ítéletét. A trafik ügyben, ügyekben erre kicsi az esély, mert a Nagy Kamara főleg elvi kérdésekkel foglalkozik - Baka András esete a kormány kérésére oda került -, de teljesen kizárni sem lehet. A jogász most abban bízik, hogy egy kormánytag ígérete mögött kormánydöntés húzódik meg. Hogy ez így van-e vagy sem, csak a 3 hónapos fellebbezési idő lejárta után derül ki.

Mindenkit kártalanítanának
Törvényjavaslatot nyújt be a parlamentnek a Párbeszéd Magyarországért azért, hogy a trafiktörvény összes károsultja - a strasbourgi bíróság által kiszabott 15 ezer euróval, megegyező - azonnali kártérítésben részesüljön. Szabó Tímea, a PM társelnöke és Szilágyi Péter külügyi szakszóvivő közleményükben azt írták, az Orbán-kormány "egyik legaljasabb rablása" volt a dohánytermékek kiskereskedelmére vonatkozó törvény bevezetése.
A Demokratikus Koalíció szerint a strasbourgi bírósága megerősítette a párt korábbi álláspontját, , hogy a magyar állam megsértette a magántulajdont megillető védelmet, amikor 2013-ban megfosztotta Vékony László soproni trafikost attól a jogától, hogy dohánytermékeket áruljon.
Az MSZP szerint a strasbourgi bírák keddi döntésével Orbán Viktornak is "teljesült egy álma": most már hiteles, írásos bizonyítéka van az állami, rendszerszintű korrupcióról -mondta Beke Károly, az ellenzéki párt országos elnökségi tagja kedden.