Ezüstérmesek lettünk, megírom!

Hurrá! Végre én is eleget tudok tenni Kerényi Imre urunk kérésének, és most megírhatom ezt a nagy, magyarokat ért szenzációs, világviszonylatban is példaértékűnek tartott örömhírt. Komolyan mondom, annyira, de annyira dagad a mellem a büszkeségtől, hogy attól félek, azt már elérzékenyülés nélkül leírni és elmondani sem tudom. Szóljanak a kürtök és harsogjanak a fanfárok! Teli torokból szóljon a győzelmi induló, s táncuk közben a csinos pom-pom lányok pedig emeljék fel jó magasra a lábukat. Nagy megtiszteltetés ez nekünk, magyaroknak, hogy egy világverseny győzelmi dobogójának második fokára állhatunk fel, s végre a nyakunkba akaszthatják az ezüstérmet.

Győztes magyar állampolgárként én most világgá kürtölöm az örömöm. (...) Olvasom, hogy a mi vezérünk sikerét csak egy nálunknál jóval nagyobb ország vezetője szárnyalta túl, s ő bizony Vlagyimir Putyin orosz elnök, a mi vezérünk legjobb barátja. Nem vagyok irigy ember, és mint már mondottam volt, a mellem is dagad a büszkeségtől. Én örülök a második helyezésnek és az ezüstéremnek. Büszke vagyok önmagunkra! Büszke, mert tudom, hogy ez a harcok árán beköszöntött győzelem nélkülünk bizony soha nem jöhetett volna létre. Gyáva népnek nincs hazája! Ezt a harcban, a világ ellen vívott fényes győzelmet tehát igenis a mi bátor hadseregünk érte el, s annak én is az egyik katonája voltam…

Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!