Gyurcsány;vagyonnyilatkozat;frakcióvezetők;

2015-02-01 09:39:00

Vagyonnyilatkozatok - Mi van Gyurcsány zsebében?

Gyurcsány Ferenc DK-elnök, független képviselő - a vagyonbevallása szerint - tulajdonában továbbra is egy 50 négyzetméteres pápai lakás és a feleségével 2009 őszén vásárolt 267 négyzetméteres kötcsei ingatlan áll. Az utóbbira felvett jelzáloghitel összege változatlanul 67 millió forint. A politikus vagyonnyilatkozatában 1,5 millió forintos megtakarításról és az Altus Befektetési Zrt.-től származó 169 millió forintos tulajdonosi osztalékról számol be, ami 100 millió forinttal több a májusi adatnál.

Tóbiás József, az MSZP elnök-frakcióvezetőjének egy 2010-ben vásárolt, 165 négyzetméteres érdi családi ház fele szerepel elsőként a vagyonnyilatkozatában, azonban a politikus a dokumentum végén közli, hogy november 1-jén előszerződést kötöttek egy beépítetlen telekre, amelyet jelenlegi ingatlanjuk eladását követően tudnak majd megvenni. Emellett a dokumentumból kiderül, hogy az ellenzéki politikus megtartotta 2008-ban örökölt, Tatran típusú motorját, ugyanakkor készpénzkerete két és fél millió forintról másfél millió forintra csökkent. Tavaly májushoz képest nem mérséklődött banki hiteltartozása, amely így továbbra is 10,5 millió forint, magánszemélyekkel szembeni tartozása azonban 300 ezer forinttal egymillió forintra apadt.

Vona Gábornak, a Jobbik elnökének és frakcióvezetőjének továbbra sincs ingatlanja, illetve értékes ingósága. Az ellenzéki politikus könyvkiadásból 190 ezer forinttal gyarapodott, takarékbetétben elhelyezett befektetése azonban egymillió forintról 800 ezer forintra csökkent.

Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője az előző évekhez hasonlóan egy zuglói társasházi lakásnak, egy budakeszi zártkertnek, egy Kisnémediben található erdőnek, valamint egy 83 négyzetméteres tahitótfalui háznak a tulajdonosa.

Schiffer András, az LMP frakcióvezetője változatlanul egy XIII. kerületi 85 négyzetméteres lakás tulajdonosa. Az ellenzéki politikus megtakarítása 120 ezer forinttal 3 millió forintra csökkent, míg 200 ezer forintos banki tartozása megszűnt. Az LMP-s politikus vagyonnyilatkozatában jelzi, hogy szünetelteti ügyvédi tevékenységét, azonban 50 százalékos tulajdonosként évente adóköteles jövedelemre tesz szert ügyvédi irodájától, amelynek összegét nem tüntette fel.

A parlament honlapján elérhető információk alapján a frakcióvezetők havi javadalma 1,3 millió forint volt tavaly decemberben.

Fodor Gábor, a Magyar Liberális Párt független országgyűlési képviselője egy 60 négyzetméteres zuglói társasházi lakás felét tudhatja magáénak 1991 óta, továbbá egy balatonmáriafürdői üdülőben, egy gyöngyösi családi házban is hasonló tulajdonrésze van. Az ellenzéki politikus egy 2007-es évjáratú Volkswagen Phaeton gépkocsi tulajdonosa, de két éve örökölt egy 27 éves Ford Orion autót is. A volt szabaddemokrata miniszternek nem változtak jelentősen megtakarításai, amelyek összértéke mintegy 7,7 millió forint.

A két független képviselő havi javadalma 749 ezer forint volt tavaly év végén.