Jobbik-Konzervatívok;súlyos testi sértés;

2015-02-06 21:27:00

Hólapáttal verte szomszédját egy jobbikos bizottsági tag

Súlyos testi sértés miatt eljárást indított a rendőrség egy mosonmagyaróvári férfi ellen, aki hólapáttal többször fejen ütötte szomszédját. Az Indexnek a Jobbik megyei elnöke elismerte, hogy a bántalmazó az önkormányzat egyik bizottságának a párt által delegált külső tagja. Az MSZP pénteken felszólította a Jobbikot, hogy hívja vissza bizottsági tagját.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-nek pénteken azt erősítette meg, hogy súlyos testi sértés miatt eljárást indítottak egy mosonmagyaróvári férfi ellen.

Takács József elmondta, hogy a gyanúsított hólapátolás közben szóváltásba keveredett szomszédjával január 30-án este, majd hólapáttal többször fejen ütötte a sértettet, aki a földre került, ennek ellenére tovább bántalmazta. Egy másik szomszéd lépett közbe, aki hívta a mentőket és a rendőrséget. A sértett többszörös törést, köztük járomcsonttörést szenvedett.

Az Index hírportál információi szerint a bántalmazó Manczal Szilveszter, aki a mosonmagyaróvári önkormányzat pénzügyi és igazgatási bizottságának jobbikos külső tagja. Ezt megerősítette a portálnak pénteken Magyar Zoltán, a Jobbik Győr-Moson-Sopron megyei elnöke is. Azt mondta: egy tizennyolc éve húzódó konfliktusról van szó, és Manczal Szilveszternél "elpattant a húr", de már nagyon megbánta, és sajnálja a történteket.
A politikus lemond külső képviselői tagságáról, mert nem szeretné, hogy a Jobbikkal összefüggésbe hozzák az esetet - olvasható az Indexen.

Az MSZP az MTI-hez eljuttatott közleményében arra szólította fel a Jobbikot, hogy hívja vissza bizottsági tagját, és kérjen bocsánatot a mosonmagyaróvári emberektől, amiért ilyen embert delegált a város önkormányzatába. A párt közleményében az áll: valljon színt a Jobbik, hány hasonló "aljas képességű" embert rejtegetnek tagjaik között.