Nekik is tolmács kellene

Miközben mindenki ájultan figyeli a hangzatos szavakat a majd „kiváló” magán egészségügyi ellátásáról, már-már státusz-szimbólum lesz magánorvoshoz járni, és ez azt sugallja, hogy nem vehető emberszámba az, aki az államit veszi igénybe. Ki is törődne a sár, a hideg szél világába szorult emberekkel, akiknek meg van engedve, hogy élvezzék az egészségügyi ellátás brutális hiányát?

A legnehezebb helyzetben élő, elsősorban vidéki roma családok "élvezhetik" az egészségügyi szaktárca megkülönböztetett figyelmét. Ennek egyik érdekes megnyilvánulása amit például az Egészséges Magyarország 2014-2020 Egészségügyi Ágazati Stratégia tervezetben olvashatunk: szükség volna "roma egészségőrök toborzására a területi szükséglet alapján".

Miért van az, hogy a hatalom rendre nem találja meg az olyan szavakat, mint emberi méltósághoz való jog, vagy annak tisztelete, esélyegyenlőség, beilleszkedés, egészségügyi ellátáshoz való jog, érdekvédelem, szószóló, kulturális mediátor segítsége... Ezek után mit is kezdene a hatalom a transzkulturális gondolkodással, a kulturális másság kezelésére alkalmazott elmélettel és gyakorlattal, amelyek a világ boldogabb országaiban (USA, Hollandia, Egyesült Királyság) elismert módszer.

Az őrök kirendelése

A demokráciát a gyakorlatban is megvalósító országokban mielőtt a más kultúrához tartozó közösségeknek bármilyen egészségügyi ellátást akarnak nyújtani, elgondolkoznak azon, hogy van-e elég ismeretük és tapasztalatuk, tudásuk és hozzáértésük a más kultúrához tartozó személyek megértéséhez? Ezekben az országokban a másság és az emberi méltóság tisztelete az állam által kiadott minden dokumentumban fellelhető.

Nálunk ez másképp van. A készítők, akiknek kiadták a roma közösséget is érintő egészségügyi stratégiai tervezet elkészítését, nem gondolom, hogy megértették volna az Európa Unió ajánlásait az emberi- és a betegjogokat illetően. Nem hiszem, hogy megvizsgálták volna az emberi méltósághoz való jog egészségügyre vonatkozó rendelkezéseit, esetleg fellapozták volna az Alaptörvényt, a különböző kultúrájú személyek egészségügyi ellátásáról szóló tankönyvekről már nem is beszélek. Oda tolmács kellene, és nem csak az angol nyelv miatt.

Így történt, hogy nem maradt más, mint lemenni a pincébe, gumikesztyűben, előásni a patkány rágta dossziékat és különösen fokuszálni az 50-es évekre. Így születhetett meg az új stratégiai tervezet már fentebb is idézett szövege, miszerint kívánatos a "roma egészségőrök toborzása területi szükséglet alapján".

Milyen rendszerre gondoltak?

A roma egészségőrök toborzása, szó szerint megegyezik történelmünk legszégyenletesebb időszakában (1940-1985) működő rendszerrel, ami az akkori hatalom legnagyobb „sajnálatára” a roma emberek között egyáltalán nem volt népszerű. Egy korabeli interjúban erről a munkáról így számolt be két nem roma egészségőr. Egyikük 1950-től 34 évig, másikuk, 1963-tól 32 évig dolgozott az ózdi járásban. 110 ezer ember és 24 gyalog vagy biciklin rendszeresen bejárandó község tartozott hozzájuk. Szavaik szerint a cigánytelepeket élőket a rendelet alapján, ha találtak tetvet náluk, ha nem, havonta ellenőriztek. Őket a tisztiorvos felügyelte, feladatuk pedig - egyiküknek az ötvenes években kitöltött káderlapja alapján - stratégiai jellegű volt.

A Roma Sajtóközpont által kiadott kicsi, vékony, szürke könyv szól a cigánytelepeken, az 1940-1985 közötti Magyarországon végrehajtott kényszermosdatásokról, és az állam által kinevezett egészségőrök, (néhol roma egészségőrök) tevékenységéről. Bernáth Gábor szerkesztette a kiadványt, abból származnak a fent idézett megállapítások, amelyek akár bizonyítékok is lehetnek arra, hova vezet a hatalom embertelensége. Amikor kisgyermekeket, fiatal asszonyokat, meglett férfiakat az egészségőrök a rendőrök közreműködésével nemcsak testi valóságukban bántalmaznak, hanem intimitásukban, emberi méltóságukban is megsértenek. Amikor munkába induláskor, a vonatról lerángatva vitték őket a fürdető sátrakba, ahol a nőket lemeztelenítették a rendőrség emberei előtt. Hajukat levágták, vagy testüket emberre mérgező porral (DDT) befújták.

Az új stratégia készítői nem gondolkodtak el azon, hogy még él az a generáció, amelynek emlékezetében ott vibrál a rendőrautók fénye, akik még lelkükben hallják a rendőrkutyák ugatását és akikben reszket a félelem az egészségőröktől. Ez maga a valóságos történelem.

Csak nem erre a rendszerre gondoltak? Mert az Európai Unió Bizottsága 2014-2020 közötti időszakra vonatkozó, harmadik egészségügyi cselekvési programja biztosan nem ezt vizionálja.

Civil szószólók, kulturális mediátorok

Inkább azon kellene gondolkodni, hogy miként lehetne hidat építeni két kulturális közösség között, ahol a másság kapcsán a következő belátás születhet meg: "az a legjobb ellátás számomra, ha megérted az én kultúrám értékeit, és azt hogy mi a legjobb segítség nekem." (Madeleine Leininger). Civil szószólókat, és speciálisan képzett egészségügyi szakembereket, a szociális ágazatban dolgozó kulturális mediátorokat kellene alkalmazni. Az állam által fizetett olyan segítőket, akik a maguk nevében felszólalni képtelen egyének érdekeit tudják képviselni. Szószólókat, vagy kulturális mediátorokat akiket fajra, etnikai, vallási, nemre, bőrszínre tekintet nélkül - és főleg a társadalmi státusz megjelölésének kerülésével - szerződtetnek.

Akiknek a képviseleti tevékenységét jogszabály garantálja, és szankcionálja, ha az egészségügyi hálózat bármelyik tagja semmibe veszi a pártfogoltja érdekében tett lépéseit. Akinek joga van bármely kérdés felvetésére, amelyről az iskolázatlan, vagy egészségügyben járatlan roma ember, vagy maga a szószóló úgy érzi, hogy szükség van a tisztázására. Közvetítőre, aki az egészségügy nyelvezetében és rendszerében, rendjében és szabályaiban segíti eligazodni a rászorulót. Akitől az egészségügyi ellátás hozzáférhetőségéről is kapna a roma közösség információt. Aki ismeri, hogyan kell az akut állapotba kerülő beteghez biztonságosan orvosi segítséget hívni. Aki képes az olyan helyzetek kivédésére, amelyek magukban hordják a diszkriminációt, és előre kódolják a konfliktust.

Lefordíthatatlan mondat

A szószóló, a mediátor, a közvetítő olyan speciális tudással rendelkezik, amit transzkulturális gondolkodásnak hívnak, amelyet a szaktárca, vagy nem ismer vagy a szótárából szándékosan száműzött. A transzkulturális gondolkodás, amely két kulturálisan és hagyományaiban más közösség között egy olyan kommunikációs csatornát tud létesíteni, ami garancia a megértésre, az együttműködésre. Képes az egyetemesség és a különbözőség kezelésére. Nem szabad megengedni, hogy mindenki másnak joga legyen az egészséges élethez, hozzáférhessen az egészségügyi ellátáshoz, csak a romáknak ne legyen joguk ehhez. Nekik be kelljen érni a toborzott egészségőr közreműködésével.

Meggyőződésem, hogy e probléma kezeléséhez olyan szakemberekre volna szükség, akik a roma emberek egészségügyi esélyegyenlőségét segítik. Már csak azért is, mert minden nemzetközi dokumentum arra biztatja a tagországokat, hogy bőrszínre és etnikai származásra való tekintet nélkül egyenlő jogokkal rendelkező emberként kezeljék állampolgáraikat az egészségügyi ellátás rendszerében.

Most az a kérdés, mit garantál a szaktárca által elkészített stratégiai tervezet szövege? Toborzott egészségőröket keresnek a roma közösségből? És hogyan tovább? Mert ha nincs mit enni, akkor majd az anyán kérik számon, hogy a skorbutban megbetegedett gyermeke miért is nem eszik elég vitamint? Ha a felmaródott popsi kezelésére kapott gyógyszer kiváltására segély hiányában nincs pénz, kit okolnak majd ezért?

Mi lenne a tervezet szerinti egészségőr feladata, ha majd azzal szembesül, hogy a családnak nincs megfelelő téli ruhája, cipője, ha senkinek nem jut meleg étel, ha azt látja, hogy nem telik gyógyszerre? Majd a fürdőszoba, a szappan vagy a fogkrém használatát fogja hiányolni? Mi lesz, ha az összes keserv és nyomorúság a szirénával érkező mentősökre zúdul? Nekik oly mindegy, hogy mit tartalmaz a szaktárca által kidolgozott "stratégia", nekik ott és akkor kell a helyzetet megoldaniuk.

Megpróbálom elképzelni a "stratégia útját": készül egy pályázati anyag, igyekeznek angolra fordítani, pénzért ácsingóznak, de tolmács nélkül, eredménytelenül. Mert a brüsszeli hivatalnok számára a „roma egészségőrök toborzása területi szükséglet alapján” mondatrész megmagyarázásához az egész szaktárca apraja-nagyja is kevés lenne, a hirtelenében toborzott pályázatírók serege sem ér semmit. Az unióban használatos angol nyelvre az ilyen mondatok "lefordíthatatlanok".