hulladék;GVH;pénzbírság;Spar;

2015-02-19 21:06:00

A Spar felvette a harcot

A Spar Magyarország bírósági felülvizsgálatot kezdeményezett a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által kiszabott bírság miatt – közölte a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. csütörtökön.

A GVH tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat folytatása miatt 43 millió forint bírságot szabott ki az üzletláncra. A versenyhivatal szerint a Spar megtévesztette a fogyasztókat, mert valótlanul tüntette fel, hogy minden elköltött 5 ezer forint után 500 forint visszajár, miközben mind a kupon megszerzésének, mind beváltásának több feltétele és korlátozó eleme volt. A Spar Magyarország közleménye szerint nem ért egyet a GVH döntésével, mivel az eljárás megindítása előtt és alatt is többször változtatott kereskedelmi kommunikációján, hogy a vásárlók tájékoztatása minél egyértelműbb és a lehető legkorrektebb legyen. A vállalat kereseti kérelmet nyújtott be a közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálatára, az eljárás folyamatban van – közölte a Spar Magyarország.