Fidesz;kétharmad;Veszprém;időközi választás;Kész Zoltán;

2015-02-21 06:05:00

Vigyázz, Kész, Veszprém!

Holnap időközi választást tartanak Veszprémben, amelynek tétje óriási: ha a Fidesz nem nyeri meg a hagyományosan inkább jobboldalinak mondott körzetet, akkor elbukja a kétharmados többségét az Országgyűlésben. Az előzetes mérések szoros versenyt ígérnek, épp ezért a kampány is akciódúsra sikeredett.

Időközi országgyűlési választást rendeznek vasárnap Veszprém megye 1. számú egyéni választókerületében. Azért írták ki a voksolást, mert Navracsics Tibort uniós biztossá nevezték ki, így lemondott országgyűlési mandátumáról. A fideszes EU-biztos körzete ugyan hagyományosan jobboldalinak nevezhető, ám a kormánypártok most mégis csak orrhosszal vezetnek, így a mandátum sorsa kérdéses.

Az Ipsos felmérése szerint legalábbis Némedi Lajos fideszes alpolgármestert, akit a kormánypárt indít a mandátumért, a körzetben élők 43 százaléka támogatja, a baloldali ellenzék által támogatott Kész Zoltán népszerűsége pedig 37 százalékos. A két jelölt között tehát mindössze 6 százalékpont a különbség, vagyis szoros eredmény várható, ráadásul a jobbikos jelölt, Varga-Damm Andrea támogatottságát is 11 százalékosra mérték, így az ő szereplése is beleszólhat a versenybe. Csakúgy, mint a többi jelölt, hiszen összesen összesen 12-en szerepelnek majd a szavazólapon, a függetleneken kívül többek között a hírhedt Összefogás párt, vagy például a szintén "jónevű" Aquila párt jelöltje is megméretteti magát.

A Fidesznek ugyanis hasznára válik, ha az elégedetlenek voksai minél többfelé oszlanak, vagy esetleg összezavarja a hosszú szavazólap a választópolgárokat, ezért már a tavalyi voksolások előtt megkönnyítette a jelöltté válás feltételeit. Így, a veszprémi választókerületben ezúttal 26-an adták le az ajánlóíveket, a reménybeli jelöltek felének azonban nem sikerült a szükséges 500 érvényes ajánlást időre összegyűjteni, végül 12-en indulnak az időközi választáson, amelynek a tétje hatalmas: a kétharmad.

Ugyan Orbán Viktor többször is azt állította a kampányban, hogy ebben a kormányzati ciklusban már nem lesz szükség a kétharmados parlamenti többségre, valójában a Fidesz nagyon is bedobta magát Veszprémben. Pontosabban a kormány kampányolt igazán, hiszen az utóbbi hetekben a választókörzetben egymás után bukkannak fel kormányzati politikusok: épületfelújításról, munkahelyteremtésről beszélnek, iskolákat és kórházi részlegeket adtak át, vagy épp milliárdos fejlesztési terveket jelentettek be. A voksolás előtt tíz nappal ráadásul a város új uszodájának felépítéséről döntött a kabinet. Az Orbán által aláírt kormányhatározat szerint a veszprémi fürdőre 4 milliárd forintot kell biztosítani. Ráadásul, amikor február elején épp Pintér Sándor kampányolt a - mint kiderült, MSZMP-s múltú - Némedi Lajossal, a belügyminiszter rácáfolt a kormányfőre, hiszen közölte: a tárca működése kétharmados törvényekre épül, ezért fontos, hogy a Fidesz kétharmados többsége megmaradjon a parlamentben. Pintér emlékeztette a helyieket, hogy az önkormányzati adósságátvállalásnak köszönhetően a Veszprém környéki települések 200 millió forinthoz jutottak.

Eközben a baloldali pártok által támogatott Kész Zoltán igencsak szúrta a Fidesz, így az állami szervek szemét is. Csütörtökön éppen az Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság (OEVB) marasztalta el, mert egy kampánygyűlésen azt mondta: ő az egyetlen esélyes független jelölt, ami a határozat szerint alkalmas volt a választók megtévesztésére. Készt egyébként a választási kampányban egyszer már jogerősen elmarasztalták a választók megtévesztéséért. A Kúria szerdán helyben is hagyta a Nemzeti Választási Bizottság határozatát, amely szerint a jelölt valótlan tényállítással megtévesztette a választókat, mert azt nem lehet véleménynyilvánításnak tekinteni, hogy Kész azt mondta: "a Fidesznek van tizenegy jelöltje, tizenegy különböző mezben".

Ám, még ha Készt - aki egyébiránt volt fideszes - sikerül is legyőzni Veszprémben, a kormánypárti Némedi győzelme sem jelenthet megnyugvást a Fidesznek. Januárban ugyanis elhunyt Lasztovicza Jenő, az ő választókerületében április 12-én lesz időközi választás. A Fidesz-KDNP Fenyvesi Zoltánt, az LMP Sallee Barbarát indítja, utóbbi az előző ciklusban Hegymagason volt polgármester, Fenyvesi pedig a Veszprém megyei közgyűlés társadalmi megbízatású alelnöke. Tapolcán az MSZP jelöltje Pad Ferenc, akit a Demokratikus Koalíció is támogat.

Tóbiás bizakodó
Olyan összefogás jött létre egy civil jelölt mögött Veszprémben, amely képes lebontani a kétharmadot - jelentette ki Tóbiás József. Az MSZP elnök-frakcióvezetője a közrádióban beszélt arról, bár a kormány jelenlegi kétharmados többsége birtokában saját magával tárgyal, a miniszterelnök múlt hétvégi - az orosz elnök látogatásával kapcsolatos - kezdeményezése viszont arról szólt, vannak olyan döntések az Országgyűlés előtt, amelyek kétharmad híján arra kényszerítik a kormányfőt, hogy konzultáljon az ellenzéki frakciókkal. Tóbiás szerint egyértelmű, hogy ez a holnapi választás tétje, ám ez nem jelenti azt, hogy Kész Zoltán, a baloldali pártok által támogatott független jelölt ne a helyiek érdekeit képviselné a parlamentben. "Bizakodó optimista vagyok" a vasárnapi választási győzelemmel kapcsolatban - fogalmazott Tóbiás, hozzátéve: "ha sikerül, az Magyarország győzelme lesz, azé az országé, amely jelen pillanatban ki van szorítva a hatalomból". Ha Kész győz, nem ül majd be az MSZP frakciójába, függetlenként képviseli majd a térség érdekeit az Országgyűlésben, úgy, ahogy azt a kampány során elmondta a választóknak - tette egyértelművé.

Akcióban a Kubatov-gerillák?

A Fidesznek sok aktivistája van, köztük rengeteg fiatal is, de a sajtó által felvetett hazugságokkal nem kíván foglalkozni a párt - reagálták a hvg.hu megkeresésére azután, hogy a 444 arról írt, óránként ezer forintért gimnazistákkal gyűjtetett adatokat a Kubatov Gábor fideszes pártigazgató által felügyelt Szabad Európa Csapat (SZECS). A portál egy törvénytelenségeket emlegető fiatalra hivatkozva tárta fel, a SZECS gimnazista tagjaival gyűjtettek aláírásokat a rezsicsökkentésért, ezzel jutottak adatokhoz, de a választók politikai hovatartozását is ki kellett deríteniük - volt, hogy a nem fideszesekről is adatokra volt szükség, és mozgósítaniuk kellett a tavalyi három választáskor. Titoktartási nyilatkozatot kellett tenniük, óránként ezer forintot kaptak a munkájukért, de ezt le kellett tagadniuk.

A kormánypárt mindezt érdemben nem cáfolta, csak annyit közölt: a fiatalok részt vesznek az aláírásgyűjtésben, a mozgósításban, kampányrendezvényeken segítenek. "A sajtó által egyebekben felvetett, mindenféle légből kapott hazugságokkal nem kívánunk foglalkozni" - fogalmaztak.

Az Együtt az ügyben feljelentést tesz a rendőrségen és az adatvédelmi hatóságot is megkeresi, mert úgy látják: tiltott adatkezelés és illegális foglalkoztatás van az ügyben. A nem fideszes szavazók nyilvántartása nyílt törvénysértés, mert a politikai vélemény engedély nélküli rögzítése és tárolása jogszabályokba ütközik - emlékeztettek. Az MSZP is arra szólította fel Péterfalvi Attilát, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnökét, hogy haladéktalanul indítson vizsgálatot a "Kubatov-gerillák" ügyében. Márton Roland, a párt alelnöke azt mondta, a Fidesz több százezer választó adatával élhetett vissza, "alvilági módszerekkel csalhatta össze a parlamenti többséget". A szocialista politikus szerint visszaélések történhettek Gyöngyösön, Miskolcon, Budapesten, sőt, "Kubatov csapatai" most Veszprémben és környékén igyekeznek összegyűjteni az ott élők adatait. Márton szerint a Fidesz ezzel saját jelöltjét Némedi Lajost hozza nehéz helyzetbe, akinek vissza kellene lépnie, mert nem fogadhatja el "egy bűnös, arcátlan módszerekkel dolgozó csapat" segítségét. Az MSZP-alelnök azt kérte a választóktól, ha Némedi mégis elindul, akkor ne szavazzanak rá vasárnap, mert azzal a törvénytelenségre és a hatalom maffiamódszerekkel történő megszerzésére ütik rá a pecsétet. Egyúttal felszólította a rendőrséget arra, hogy fokozott figyelemmel kísérje a voksolást, és a törvénytelenségekre azonnal csapjon le.