Hende szerelmes

Hadi terminológiával élve: komoly embert, mint a lőtéri kutyát, nem érdekli a honvédelmi miniszter eldeutschtamásosodása. Felőlem Hende Csaba utazhatott három évvel ezelőtt Párizsba a titkárnőjével, amikor állítólag még két lányával és feleségével élt. (Az a kijelentés azért kicsit necces, hogy - a vallomás szerint - kizárólag a válás jogerős kimondása után lobbant lángra a szerelem.) Sőt, még meg is szólhatna bárki, jogosan, miért kerítem ezt szóba.

Arról nem én tehetek, hogy mellmasszírozós, cukrozott méztől csöpögő bulvárvideót rendelt boldogságáról honvédelmünk bástyája, és minden jó állással kitömött kedvese. Ezt a pojácaságot maguknak csinálták, hát viseljék következményeit. Engem sokkal jobban zavar a műsorban a kép: Hendéék szerelmi tanyája.

Először is Kerényi Imre Nemzeti könyvtára a háttérben. Felette a könyvespolcon teáskészlet, de ott lapul a – tipikusan régi nászajándéknak tűnő – aranyszélű tányér-, és levesestál-szerviz is. (A tányéroknak nem a könyvek között a helye – jelezném.) Remekek a nippek, s ha jól veszem ki, értékes festmény is lóg a falon. Ismeretlen művész: „Róka koma, szájában baromfival” című műve.

Igazán színvonalas polgári környezet, kifinomult ízlést tükröz. Hogyan is lenne ebből az országból kulturált valami, ha ilyen nívót mutogat a vezetése…?

Szerző
Veress Jenő

"Leválasztani"

Kevés olyan dolog van hazánkban, mint a futball, amihez (majdnem) mindenki ért. Még napjainkban is, amikor rég nincs Aranycsapat, csak álom a részvétel egy nagy erőpróbán és a bajnoki mérkőzéseken szinte üresek a lelátók. Senki sem vetheti tehát a miniszterelnök szemére, ha ilyen sorsfordító ügyben néha ő is megszólal. A baj ott kezdődik, amikor a futball - s vele a stadionépítés, az akadémiák dolga, és egyáltalán, a labdarúgás helyzete - fontosabb problémák elé kerül.

És akkor még nem említettük azt a sajnálatos személyiségzavart, amely a kedves vezetőn mindig eluralkodik, midőn kedvenc témájáról ejthet szót. Miután ugyanis piedesztálra emeli az általa alapított felcsúti akadémiát, megemlíti azt is, hogy időnként méltatlan bírálatok érik az intézményt. Persze csakis miatta, hiszen őt támadják. Vannak ugyanis - mondja -, "akik nem tudják leválasztani a politikát a sportról...". Bizony ez baj. Itt van például ő maga. Aki szeretne "az a miniszterelnök lenni Európában, aki a legtöbbet tette a hazája labdarúgásáért". Természetesen nyilván anélkül, hogy összekeverné a politikát és a sportot. Valóban nem lenne szerencsés, ha politikai hatalmát arra használná fel, hogy a sportnak - akár a focinak is -, indokolatlan előnyt biztosítson. Na nem a többi sportággal, hanem az élet más területeivel szemben.

Fájdalom, kései ez az óhaj. Aligha van olyan kormányfő Európában, aki a hatalom bástyái mögül ily sokat szól bele a futball ügyeibe. Aki a stadionok építésére nem sajnál milliárdokat, miközben milliók életlehetőségei egyre kilátástalanabbak. Aki egyes szám első személyben intézkedik sportegyesületek pályáiról (lásd: "a Vasassal most tárgyalok az új létesítményeikről"), miközben évértékelőjében egy olyan országról beszél, amely legfeljebb a vágyálmaiban létezik.

Néhány órával azután, hogy az említett - és a túlzott várakozásokat jelentősen lehűtő - beszéd elhangzott, kiváló időzítéssel megjelent a futballról szóló interjú. Amit a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia (PFLA) alapítója adott a PFLA honlapjának. Még az is lehet, hogy Orbán önmagát kérdezte - bár mikrofonállványt azért bárhol találhat.

Nem csak a futball van bajban Magyarországon.

Putyin banánhéja

Nem Borisz Nyemcov meggyilkolása volt az első visszhangos gyilkosság a putyini Oroszországban, s vélhetően nem is utolsó. Egyelőre nem tudni mi és ki állt a döbbenetes tett mögött, és a legszörnyűbb az, hogy valószínűleg soha nem is fog kiderülni, ami talán az egyik legjobb fokmérője a mai orosz demokrácia állapotának. Vlagyimir Putyin rezsimjének hitelességét jelzi, hogy bármilyen magyarázatot is adjanak, azt aligha tudják a nagyvilággal elfogadtatni. Mert attól nem tartok, hogy azzal rukkolnak majd elő az orosz bűnüldöző szervek: a Kreml megrendelésére politikai gyilkosság történt. Márpedig a nemzetközi közösség és a tagadhatatlanul gyenge orosz ellenzék ezt akarja hinni, nem is fog mást elfogadni.

Ez az attitűd nyilván magasról tesz az ártatlanság vélelmére, de erről maga a Kreml ura tehet. Ő teremtette meg ugyanis azt az Oroszország képet, amelyben gyanús körülmények között végzik ellenzéki politikusok, újságírók, vállalkozók, azt az országot, amelyben még egy, az élvonalból rég kiszorult és üzletemberré vált, volt ellenzéki politikus ismeretlen indíttatású likvidálása is azt üzeni, hogy aki szembeszáll Putyinnal, annak az élete kevesebbet ér.

Nyemcov Putyin általi meggyilkoltatása minden logikának ellentmond, meggyőződésem szerint nem is a nemzetközi szalonképességét visszaszerezni vágyó elnök rendelte meg azt. Az áldozat 2003-tól nem tényező, azóta nem sikerült sem a parlamentbe visszaverekednie magát, sem a széthullt liberális ellenzéket újra talpra állítania. A lakossági köztudatban az ő nevéhez fűződik az 1998-as nagy gazdasági összeomlás, ami a reformokért felelős miniszterelnöki karrierje végére is pontot tett. Bár nem volt már tényleges politikai ellenfél Putyin számára, de Nyugaton még mindig ő maradt legismertebb ellenzője. Minszk után az orosz csapatok ukrajnai jelenlétének bármiféle bizonyítása elveszítette jelentőségét, és különben sem volt titok ez a nemzetközi közösség számára.

De állhat akár üzleti konkurencia, féltékenység vagy bármiféle nőügy borzalmas meggyilkolása mögött, halála banánhéj is lehet Putyin számára. A nagy játszmákhoz szokott diktátorok teljhatalmának erjedését bizony sokszor hihetetlenül „kis ügyek” indítják be.

Szerző
Gál Mária