Orbán Viktor;média;Rákay Philip;

2015-03-07 07:04:00

A megfelelő ember

Ugye önök is érzik a gyógyító energiát, ha azt hallják, vagy főleg kimondják: Magyarország, szeretlek. És ha egy tüntetésen nagy tömeget látnak, ugye önöknek is az jut eszükbe, hogy itt van kétmillió ember, jaj de jó. Mindezek miatt örökre beírta nevét emlékeinkbe az az ember, aki most új kihívásokat keres. S bárhová veti a sors, biztos találkozunk még vele, hiszen eddig is sokat szerepelt - a médiában, Fidesz-rendezvényeken -, s ezután sem tagadja meg tőlünk azt az örömet, hogy lássuk és halljuk.

Főhősünk nem akármilyen karriert mondhat magáénak. Zenés rádióknál és tévéknél kezdte, de 2002-ben már a Hír Tv alapítói között találjuk. Annak az évnek a tavaszán a Kossuth téren moderálja Orbán Viktor emlékezetes (kétmilliós) választási nagygyűlését. 2005-ben a nemzeti konzultáció és a Fidesz-nagygyűlések házigazdája, majd a kormányzati kommunikációs csapat külsős munkatársa. Csoda-e, ha a kormányváltás után a hatalom az általa megszállt köztévébe irányítja. Ott előbb csak az M1 intendánsa, majd az M2-é is, végül vezérigazgató-helyettes. Övé a műsorstruktúra teljes megújításának dicsősége. Ennek kapcsán a köztévé úgy táncol, ahogy a Fidesz fütyül. S bár a nézettség ezt megsínylette, de az (nekik) nem számít.

Érdemei között munkahelyén nem mulasztották el kiemelni, hogy mennyi kiváló műsor elindítása fűződik a nevéhez. Például a Gasztroangyal, A Dal, a Fábry-show, valamint a Magyarország, szeretlek. Utóbbi kapcsán hangzott el tőle a bevezetőben idézett örök érvényű igazság (miszerint ha hétről hétre elhangzik a közszolgálati tévében, hogy »Magyarország, szeretlek!«, az már önmagában is pozitív üzenetet hordoz...).

Rákay Kálmán, akit e néven anyakönyveztek, de jobban szereti, ha Philipnek szólítják, a jelek szerint megtette kötelességét. Most másutt lehet rá szükség. A kedves vezető, pártja és kedvenc médiumainak ellenségei persze a távozás bejelentése óta gonosz pletykákkal igyekeznek hitelteleníteni ezt a nagyszerű embert. Hogy majd az ő cégei gyártják azokat a műsorokat, amelyeket elvettek Simicska Lajos érdekeltségeitől. Így aztán az MTVA kénytelen volt közleményben tudatni, hogy Rákay úr - a hatályos törvényi szabályozásokat betartva - a köztévébe lépésekor megvált minden gazdasági társaságban lévő érdekeltségétől. És ez így is marad július elsejéig, amikor kilép. Arra természetesen nem térhetnek ki, hogy mi lesz július másodikától, de bízzunk benne, hogy főhősünk megtalálja számításait. S vele együtt a hatalom is, amely a közeli jövőben még többet remél a köztévétől, mint amennyit eddig kapott tőle (pedig az sem volt kevés).

Aki pedig máris nehezen viselné Rákay Kálmán hiányát, annak megnyugvást jelenthet, hogy azért egészen nem kell nélkülöznie. Hiszen műsorvezetőként és kreatív producerként folytatja a rendszerváltás történetét feldolgozó műsort, a Szabadság tér '89-et is. Amely szép példája annak, hogyan lehet a közelmúlt történelmét a fideszes kívánalmaknak és szempontoknak megfelelően bemutatni. S bár hősünk úgy nyilatkozott, "szakmai levegőváltozásra" van szüksége, azért annyira még sincs, hogy ezt a projektet feladja.

Ezt a Magyarországot, ahol egy ember így érvényesülhet, csak szeretni lehet. Milyen kár, hogy a kiválasztottak köre oly szűk. Igaz, sokakban a megfelelés kényszere sem annyira erős, mint a vezérigazgató-helyettes úrban.