Mali;terroristák;dzsihádisták;Iszlám Állam;romváros;Kalhu;

2015-03-09 06:34:00

Mértéktelen barbárság

Tovább folytatja háborúját a múlt, a kultúra, a történelem ellen az Iszlám Állam (IS). A dzsihadisták Kalhu városa után a szintén az ENSZ világörökségéhez tartozó Hatrát is a földig rombolták. A bagdadi turisztikai minisztérium közlése szerint az IS fegyveresei ledózerolták a 2000 éves romváros megmaradt emlékeit. Hatra 110 kilométerre található az IS fellegvárától, Moszultól, az iraki Ninive tartományban.

Moszulban is folytatódott a barbarizmus. Azután, hogy lerombolták a helyi múzeum több tárgyát, elégették a város könyvtáraiban található számos könyvet, ezúttal az egyetemet robbantották fel – értesült a Reuters. Nemcsak Irakban, az afrikai Maliban is tomboltak a terroristák hétvégén. Az ország fővárosában, Bamakóban hajtottak végre robbantásos merényletet, amelyben öt személy, köztük két európai, egy francia és egy belga vesztette életét.

A francia nemzetközi rádió, az RFI további tíz sérültről tett említést, közülük kettő állapota válságos. Hírek szerint két svájci állampolgár is a sérültek között volt, ők hazautaztak gyógykezelésre. Ők az ENSZ számára dolgoztak aknaszedőként. Boubacar Keita, Mali elnöke terrorcselekményől tett említést. A Le Figaro szerint a francia áldozat mérnökként dolgozott Bamakóban. A belga pedig az Európai Unió küldöttségének biztonsági alkalmazottja volt. Szintén Maliban hajtottak végre tegnap támadást az ENSZ kéksisakosai ellen. Hárman meghaltak, köztük egy békefenntartó.

Hűséget esküdtek az IS-nek

Formálisan is bejelentette az Iszlám Államhoz való csatlakozását a nyugat-afrikai terrorszervezet, a Boko Haram. „Hűséget esküdünk a kalifának” – szerepel egy hangüzenetben, amelyen feltehetően a szélsőséges szervezet vezetője, Abubakar Shekau hallható. Előzőleg már afganisztáni, pakisztáni és észak-afrikai terrorszervezetek is csatlakoztak az IS-hez, s kalifájukként ismerték el Abu Bakra l-Bagdadit.

Az üzenet közzététele után a nigériai kormány nemzetközi segítséget kért a Boko Haram elleni harchoz. Közben legalább 50 személy halt meg a nigériai Maiduguri városában három különböző robbantás során.