Szijjártó Péter;Orbán Viktor;külpolitika;keleti nyitás;

2015-03-11 07:02:00

Csak a pávatánc része

„A nyugati értékközösséghez tartozunk, és ebből adódnak kötelezettségeink” – jelentette ki a minap a nagykövetek előtt Orbán Viktor, de ugyanezt mondta Szijjártó Péter is egy korábbi tévé interjúban. A "nyugati integráció kötelességekkel is jár", ezzel indokolták miért kívánatos Magyarország részvétele az Iszlám Állam terrorszervezet elleni nemzetközi fellépésben, amelyre egyébként hivatalos felkérés is érkezett az Egyesült Államoktól.

Akkor hogy is van ez? A pávatánc koreográfiája hovatovább követhetetlen a megfigyelő számára. Orbán kabinetje egyszeriben megtagadja a kormányfő tusnádfürdői alapvetését? Mégsem a nem éppen demokratikus elkötelezettségükről elhíresült keleti despoták jelentik a követendő példát miniszterelnökünk számára? A Nemzeti Együttműködés Rendszerét kiötlői most éppen a nyugati értékközösséghez csatolják, külpolitikájukat Washingtonhoz igazítják? Nem telt el egy hónap se azóta, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnököt Orbán Viktor fogadta a magyar fővárosban; egyetlen európai uniós kormányfőként azóta, hogy Oroszország erős embere annektálta a Krímet, valamint minden jel szerint folyamatosan intervenciót hajt végre Kelet-Ukrajnában. Orbán a budapesti vizit alkalmával a nyilvános sajtótájékoztatón egyetlen szót sem ejtett ezekről a fejleményekről, holott a nyugati értékközösség részeként illene tudnia, hogy az antifasiszta hatalmak az Atlanti Chartában már a második világháború idején deklarálták a határok erőszakos megváltoztatásának elfogadhatatlanságát. Az öreg kontinensen ezt az elvet a világégés óta először Putyin sértette meg, szembekerülve az atlanti szövetséggel. Történelmi tapasztalataik birtokában elsősorban Varsó és a balti államok veszik rossz néven Orbán Viktortól, hogy lehetőséget adott az orosz elnöknek a diplomáciai elszigeteltségből való kitörésre.

A külpolitikától elvonatkoztatva is kételyeim vannak a jelenlegi magyar kormány őszinte elkötelezettségét illetően a nyugati értékközösség iránt. A sors iróniája, hogy mindössze öt nappal a Nemzetközi Nőnap előtt szavazták le a kormánypárti képviselők a Jobbik frakciójával karöltve a nők és a családon belüli erőszak elleni hatékony fellépést célzó isztambuli egyezmény elfogadásáról szóló határozati javaslatot. A történetnek csupán az egyik tanulsága, hogy ideológiai kérdésekben nincs kardinális különbség a Fidesz és Vona pártja között, alkotmányozó többségét elveszítve pedig a kormánypárt valószínűleg bizton számíthat a szélsőjobb támogatására. Az egyezményt mindenesetre már Európa-szerte ratifikálták. Hazánkban továbbra sem, holott Magyarországon a statisztika szerint minden héten legalább egy nőt meggyilkol jelenlegi vagy volt férfipartnere.

A nyugati értékközösséghez tartozna az a kabinet, amely lényegében magukra hagyja a családon belüli erőszaktól szenvedő állampolgárait? Az országát a középkorba visszavezetni kívánó török államfő nemrégiben nyilvánosan is kifejtette, mit gondol a nemek közötti egyenlőségről. Pardon, elfelejtettem, hogy ő is Orbán Viktor példaképei közé tartozik!

Nyugati értékközösséghez tartozó országban nem fordulhat elő, hogy egy korrupciógyanúba keveredett, s az Egyesült Államokból ezért kitiltott tisztviselő saját maga folytatja le önnön ügyében a vizsgálatot. Nem rehabilitál egy törvényszék olyan személyt, aki a szégyenletes zsidótörvények kidolgozásában is részt vett, nem mellesleg pedig kormánytagként megszavazta annak a támadó háborúnak a megindítását, amely aztán nemzeti katasztrófába torkollott. Összeférhetetlen a hagyományos nyugati értékekkel a társadalmi szolidaritás felmondása, hajlék nélküli szerencsétlenek krimianalizálása, s akár súlyos fogyatékkal élők visszavezetése „a munka világába”, értsd: a legtöbbször improduktív közmunkára fogása.

Nyugati értelemben vett konzervatív párt ismeri és alkalmazza a Strauss-doktrínát; sem ellenzékben, sem kormányzati pozícióban nem borul össze a szélsőjobbal, nem tesz utóbbinak látványos gesztusokat.

Akkor Orbánék a levegőbe beszéltek a minap? Mert tulajdonképpen igazuk van: a nyugati értékközösséghez való tartozás bizonyos kötelezettségeket vonna maga után. Csak éppen egészen másféléket, mint amire gondoltak. Mindenekelőtt a jogállam, a fékek és ellensúlyok rendszerének helyreállítását, a hatalommal való szisztematikus visszaélés beszüntetését. Orbán Viktor természetétől azonban merőben idegen lenne egy ilyen fordulat.

Nyilvánvaló, hogy a magyar diplomácia irányítóinak ominózus kijelentése csupán az orbáni pávatánc része. Az öt éve tartó politikai ámokfutást követően ma már mindössze a retorika szintjén tartozik hazánk a nyugati értékközösséghez. A kérdés most is, mint mindig: milyen belpolitikai hasznot remél az új húrok pengetésétől Orbán? Pártja látványos népszerűségvesztését kívánja megállítani egy katonai kalanddal? Margaret Thatcher receptjét követi, aki Nagy-Britannia első női kormányfőjeként igencsak népszerűtlenné vált hazájában a recesszió és a szociális megszorítások miatt. A Falkland-szigetek visszaszerzéséért indított és megnyert háború következtében azonban népszerűsége ismét az egekbe szökött. Újraválasztották.

Noha a miniszterelnök arról beszél, hogy hazánk már a Nyugat része, a nyugati értékközösséghez való újbóli csatlakozásunk legfontosabb előfeltétele nem más, mint Orbán Viktor bukása volna.