Győri ETO;Borkai Zsolt;Quaestor;

2015-03-16 21:50:00

Győr az ETO mögé állhat

 Borkai Zsolt, Győr polgármestere szerint a város kész nagyobb szerepet vállalni a nehéz helyzetbe került Győri ETO FC-nél, de leszögezte, hogy ez csak az utánpótlás működtetésére, valamint a sportlétesítményekre vonatkozik.

A Kisalföld című napilap honlapja hétfőn arról számolt be, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság elnöki posztját is betöltő Borkai Zsolt reggel egyeztetett Orbán Viktor miniszterelnökkel, és egyetértettek abban, hogy sem a magyar állam, sem a győri önkormányzat nem szállhat be a profi futball finanszírozásába.

"Közpénzt nem költhetünk az első osztályú labdarúgócsapat működtetésére, így elsősorban az utánpótlást kell támogatnunk. A miniszterelnök emellett helyeselte, hogy aktivizáljam magam és tegyek meg mindent az ETO megmentéséért" - idézte a honlap Borkait.
A győri klub a múlt héten került nehéz helyzetbe, mivel az egyesületet tulajdonló Quaestor Csoport egyik cége öncsődöt jelentett. A klub pénteken csődvédelmet kért, az események hatására a csapat főszponzora, az Audi Hungaria Motor Kft. szombaton azonnali hatállyal felbontotta a klubbal kötött együttműködési megállapodását.

A polgármester szerint a legnehezebb helyzetben a profi futballcsapat van, a csapatot működtető kft. rendelkezik ugyanis az NB I-es induláshoz szükséges licencjoggal, ugyanakkor jelentős tartozása is van. Egy esetleges új szponzor tehát a tartozásokat szintén megörökölné.