Előfizetés

Hol a helyünk a világban?

Publikálás dátuma
2015.03.28. 06:06
Hiller István a volt nagykövetekkel FOTÓ: TÓTH GERGŐ
A keleti nyitás nem bukott meg, mert soha nem is volt. Erről volt nagykövetek beszéltek tegnap az MSZP szociáldemokrata platformjának rendezvényén. 

Gilyán György korábbi moszkvai, Nikicser László volt párizsi, Peisch Sándor korábbi bécsi és berlini nagykövet szerint nyugati diplomatáktól azt hallani, hogy jelenleg a kormányhoz köthető gazdasági körök saját érdekeiket igyekeznek érvényesíteni a külpolitikán keresztül, az ország érdekei viszont háttérbe szorulnak. Korábban kormányokon átívelő, konszenzusos volt a magyar külpolitika. Húsz éven át a pártok arra törekedtek, hogy Magyarország a nyugati elkötelezettségű atlantista államok közé kerülhessen és ott elfogadott partnerré váljon. A magyar diplomáciának jó híre volt a világban, 2010 után viszont megtört az ív és az országot is tömörítő szervezetekkel szemben kezdett el politizálni a Fidesz. A diplomáciát lefejezték, kormányhoz hű embereket ültettek a helyükre, így lett ismét kérdés az, hogy hol van Magyarország helye a világban.

Távozásra szorítanák a kormányt az "elárultak"

F. Á.
Publikálás dátuma
2015.03.28. 06:04
Volt, lesz ellenzéki tüntetés FOTÓ: SZALMÁS PÉTER
Meg akarják mutatni, mekkora a bizalmatlanság a miniszterelnökkel szemben, ezért hívják utcára április 11-én "a megalázott és elárult embereket"a demokratikus ellenzéki pártok. 

Tóbiás József, az MSZP elnök-frakcióvezetője szerint a kormánynak figyelmeztetés lesz ez a demonstráció. A tüntetést a szocialistákkal együtt a PM, az Együtt, az LMP és a Liberálisok hirdették meg. MSZP-s körből úgy tudjuk, a Quaestor-ügy károsultjai közül sokan javasolták, hogy szervezzenek tiltakozást. Azért esett április 11-re a választás, mert erre a hétvégére legfeljebb flashmobot lehetett volna szervezni, aminek vélhetően sokkal kisebb a hatása, jövő szombat pedig húsvét.

A demonstráció helyszínét még nem választották ki, de a tervek szerint az Országház környékére hívják majd az embereket. A tüntetésen mások mellett felszólal Pad Ferenc, az MSZP és a DK tapolcai országgyűlési képviselőjelöltje. Pad az MSZP által a Quaestor károsultjainak megsegítéséért indított érdekképviseleti fórum országos felelőse.

Gőgös Zoltán, az ellenzéki párt elnökhelyettese lapunknak arról beszélt, hogy az április 19-re, a korrupció ellen szervezett demonstráción is jelen lesznek, sőt segítenek a szervezésben. Az országos megmozdulás lesz, ahol száz településen egyszerre tiltakoznak az emberek a kormánypártban "polgárjogot nyert" korrupció ellen. Ezekre a megmozdulásokra szintén sok embere várnak, Orbán Viktorékat ugyanis rendszeresen figyelmeztetni kell arra, hogy demokratikus országban már régen megbuktak volna.

Juhász Péter, az Együtt alelnöke a napokban az ATV Egyenes Beszéd című műsorában jelentette be, hogy április 19-én délután 4 órára országos demonstrációt szerveznek egyszerre 100 településen, mert óriási a felháborodás a kormányzattal szemben. A politikus elmondta, a demonstrációkat a helyi közösségek szervezik, van ahol csak a civilek mennek utcára, máshol a pártokkal közösen készítik elő a tüntetést.

Sál, sapka? Hűvös hétvége jön

Publikálás dátuma
2015.03.27. 20:40
Illusztráció/Thinkstock
Szombaton a Dunántúlon felhőátvonulások lesznek néhány órás napsütéssel, néhol futó záporral. Keleten kezdetben borult lesz az ég, többfelé várható eső, zápor, majd ott is szakadozik a felhőzet, és fokozatosan megszűnik a csapadék. Az északi, szaknyugati szél egyre többfelé megerősödik, a Dunántúlon, éjszakától keleten is gyakran viharossá is fokozódik. Hajnalban 5-9, napközben 9- 14 fok között alakul a hőmérséklet 

Vasárnap néhány órás napsütés várható. Többfelé erős lesz a szél, elszórtan valószínű eső, záporeső. A minimumhőmérséklet 0- plusz 5, a maximum szintén 9 és 14 fok között várható.

Hétfőn eleinte többnyire erősen felhős lesz az ég, majd nyugat felől felszakadozik a felhőzet. Többfelé valószínű eső, záporeső. A délnyugati szél többfelé erős, néhol viharos lesz, majd északnyugatira fordul a szél. Hajnalban 3-8, napközben 10-17 fok között alakul a hőmérséklet.