Vettel megszakította a Mercedes sorozatát

Publikálás dátuma
2015.03.29. 13:28
FOTÓ: Getty Images, Mark Thompson
A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Malajziai Nagydíjat, így nyolc futam után megszakadt a Mercedes istálló győzelmi sorozata.

A 27 éves Vettel pályafutása 141. versenyén a 40. sikerét aratta, s ezzel egyértelművé tette, hogy a címvédő Mercedes első számú kihívója az idén a Ferrari lesz.
Vettel mögött a vb-címvédő brit Lewis Hamilton (Mercedes) végzett a második, csapattársa, a német Nico Rosberg pedig a harmadik helyen.

Vettel 2013 novembere után nyert ismét F1-es GP-t, a Ferrari pedig 2013 májusa után ünnepelhetett újra futamgyőzelmet.
A rajtnál Hamilton tisztán megőrizte az első helyet, közben Rosberg és Vettel csatázott a második helyért, s az első kanyarban utóbbi fordult előnyösebb helyzetben. Az első kör végén így sorrendben Hamilton, Vettel és Rosberg száguldott a dobogós helyeken. A negyedik körben a svéd Marcus Ericsson (Sauber) a célegyenes végén megpördült és a bukótérben ragadt, ezért a versenybíróság a pályára küldte a biztonsági autót, amely csupán három kör erejéig volt a pályán. A Safety Car megjelenésével a mezőny egy része - Hamilton és Rosberg is - a boxba hajtott kerékcserére, miközben a többiek, köztük Vettel is, a pályán maradtak.

A 11. körre Hamilton visszaverekedte magát a második helyre, s ekkor 10 másodperc volt a hátránya az élen autózó Vettellel szemben. Három körrel később Rosberg feljött harmadiknak, közben Vettel és Hamilton között 9.7 másodpercre csökkent a különbség. A Ferrari német versenyzője a 18. körben állt ki kerékcserére, s a harmadik pozícióban tért vissza a pályára.
Vettel a friss gumikkal nagyon gyors volt, a 22. körben megelőzte Rosberget és üldözőbe vette az élen haladó Hamiltont, akit két körrel később utol is ért, s lehagyott, igaz, a brit világbajnok éppen akkor hajtott ki a boxba kerékcserére. A 27. körben Rosberg is a boxban járt, közben Vettel 22 másodperccel vezetett Hamilton előtt.

A német Ferraris előnye aztán lassan csökkenni kezdett, közben a Mercedes rádión közölte Hamiltonnal, hogy nyerhet, de ehhez a pályán kell megelőznie Vettelt, ahogyan Rosbergnek is ahhoz, hogy második legyen.

Vettel 19 körrel a leintés előtt tudta le utolsó kerékcseréjét, s Hamilton és Rosberg közé, másodiknak tért vissza a pályára. A Mercedes brit címvédője azonnal a boxba ment, hogy a futam során utoljára friss abroncsokat kapjon, majd harmadikként folytatta a versenyt. Rosberg szintén a boxban járt, ezzel utat adott Hamiltonnak, hogy üldözőbe vehesse az élen haladó Ferrarit.

Vettel a több mint 10 másodperces előnye birtokában magabiztosan vezetett, közben Hamilton a rádión vitázott csapatával, jelezve, hogy nem a megfelelő gumikat tették fel az autójára az utolsó kiállásánál, s nem érti, pontosan mi a taktikai elképzelés.
Vettel aztán a hajrában nyugodtan gazdálkodhatott az előnyével, s biztosan nyerte a futamot Hamilton és Rosberg előtt, a finn Kimi Räikkönen pedig negyediknek ért célba a másik Ferrarival. A 17 éves holland Max Verstappen (Toro Rosso) hetedikként zárt, ezzel a Forma-1 történetének legfiatalabb pontszerzője lett.
A világbajnoki idény két hét múlva Kínában folytatódik.

Szerző

Germanwings - Eddig egyetlen ép holttestet sem találtak

A keddi Germanwings-repülőbaleset helyszínén szombaton is folytatódott a kutatás. Eddig 150 áldozat holttestének 400-500 darabját emelték ki, és próbálják azonosítani, de a mentés vezetője szerint ez nagyon bonyolultnak ígérkezik - írja az Index.

A 40-60 fokos meredek sziklafalakon állandó a kőomlás veszélye, ezért a helyszínelőket a magashegyvidéki csendőrség tagjai kötelekkel biztosítják. "A biztonság kulcskérdés, a kiemelések ezért sajnos egy kicsit sokáig tartanak" - mondta a mentésvezető. 

A holttestek maradványait helikopterekre erősítve szállítják a Seynes-les-Alpes-ban kialakított laboratóriumba, ahol a rendőrség a mínusz 20 fokos hűtőkamrában őrzött maradványokból megpróbál a lehető legtöbb információt megtudni. Intenzíven keresik a másodpilóta holttestének maradványait, hogy azokból megállapítsák: Lubitz állt-e gyógyszer, kábítószer vagy alkohol hatása alatt a baleset pillanatában. 

A teljes cikket itt olvashatja!